Donald Sutherland Oscar-, Golden Globe- és Emmy-díjas kanadai színész 1935. július 17-én született és 2024. június 20-án hunyt el.
- hirdetés -

Donald Sutherland a torontói Victoria College-ban tanult, ott találkozott első feleségével, Lois Hardwickkel. Dráma és mérnök szakon szerzett diplomát. 1957-ben úgy döntött, hogy a mérnöki pálya helyett a színészetet választja, Angliába költözött és a londoni Academy of Music and Dramatic Art képzésén kezdett el tanulni.
A diploma megszerzése után másfél évig a skót Perth Repertory Theatre társulat tagja volt, majd visszatért Angliába, ahol szerepet kapott a The Avengers című televíziós sorozatban. A hatvanas évek közepéig több kisebb szerepet kapott brit filmekben és televíziós produkciókban – olyan klasszikusokban tűnt fel, mint a Castle of the Living Dead (1964), House of Horrors (1965), The Bedford Incident (1965) és a The Saint két epizódjában („The Happy Suicide” 1965, „Escape Route (1967).
Ezután szerepelt a mára legendássá vált The Dirty Dozen (A piszkos tizenkettő) című háborús filmben, amely meghozta számára az áttörést. Egy évvel később, 1968-ban Hollywood kedvéért elhagyta Londont, és további háborús alkotásokban szerepelt: MASH (1970), Kelly hősei (1971).
Később egy Oscar-díjas krimiben, a Klute-ban játszotta a főszerepet – a forgatás alatt viszonyt kezdett kolléganőjével, Jane Fondával. A kapcsolat rövid életűnek bizonyult, a két színész azonban további közös munkával állt elő: együtt szerepeltek és producerként is tevékenykedtek a vietnámi háború ellen készült, F.T.A. (1972) című dokumentumfilmben, majd a Steelyard Blues (1972) című filmben.
A hetvenes években egyre több főszerepet kapott: Don’t Look Now (1973), The Day of the Locust (1975), The Eagle Has Landed (1976), Casanova (1976), Eye of the Needle (1976), 1900 (1976), Invasion of the Body Snatchers (1978), National Lampoon’s Animal House (1978).
A nyolcvanas és kilencvenes években is jelentős és változatos szerepeket kapott, különböző műfajokban is megmutathatta a tehetségét és olyan sztárokkal játszott együtt, mint Marlon Brando és Susan Sarandon (A Dry White Season (1989), Sylvester Stallone (Lock Up (1989), Kurt Russell és Robert De Niro (Backdraft (1990) Kevin Costner (JFK (1991), Stockard Channing és Will Smith (Six Degrees of Separation (1993), Michael Douglas és Demi Moore (Disclosure (1994), Dustin Hoffman, Morgan Freeman, és Rene Russo (Outbreak (1995).
1997-ben együtt játszott a fiával, Kiefer Sutherlanddel az A Time to Kill című díjnyertes krimiben, majd 2000-ben a színész-rendező Clint Eastwood oldalán jelent meg a Space Cowboys című filmben.
A 2000 utáni években is számtalan szerepajánlatot kapott: Cold Mountain (2003), The Italian Job (2003), Fierce People (2005) Pride & Prejudice (2005), amelyeknek köszönhetően még szélesebb körben vált ismertté. A televízióban is vállalt munkát, több sorozatban és TV-filmben tűnt fel jellegzetes arca és hangja (ez utóbbit több rádió- és TV-reklámban, valamint narrátorként is hasznosította). 2010-ben a vancouveri Téli Olimpián ő volt az egyike azoknak a kanadai sztároknak, akiket az a megtiszteltetés ért, hogy vihették az olimpiai zászlót.
A fiatal generáció is megismerhette a nevét, amikor 2012-ben Snow elnökként jelent meg a filmvásznon a The Hunger Games (Éhezők viadala) című népszerű könyvtrilógia filmváltozataiban (The Hunger Games (2012).
2013-ban a Crossing Lines című krimisorozatban volt látható, de emellett három mozifilmet is forgatott (a The Hunger Games folytatása, a The Hunger Games: Catching Fire mellett a Jappeloup és a The Calling című alkotásokban.)
2014-ben jelent meg a The Hunger Games: Mockingjay első része. 2015-ben több munkája is akadt: játszott a Forsaken című filmben, a The Hunger Games: Mockingjay második részében, valamint a Pirate’s Passage-ban, amelyben a hangját kölcsönözte Captain Johnsonnak.
2016-ban olyan filmekben játszott, mint a Milton’s Secret és a Point and Shoot, valamint epizódszerepet kapott az Ice című sorozatban. 2017-ben a Basmati Blues, Measure of a Man és a The Leasure Seeker című filmekben láthatta a közönség. 2018-ban a Trust című TV sorozatban alakította J. Paul Getty szerepét. 2019-ben olyan filmjei jelentek meg, mint az Ad Astra, a Backdradt II, The Physics of Sorrow, The Burnt Orange Heresy és az American Hangman című filmjei.
2020-ban a The Undoing című sorozatban és az Alone című filmben kapott főbb szerepet.
2022-ben játszott a Moonfall és a Mr Harrigan’s Phone című filmekben, valamint a Swimming with Sharks sorozatában kapott epizódszerepet. 2023-ban mutatták be a Miranda’s Victim című filmjét, mellette játszott a Lawmen: Bass Reeves / Az igazság emberei: Bass Reeves minisorozatában és a hangját kölcsönözte az Ozi: Voice of the Forest animációs film egyik karakterének.
1978. december 18-án a kanadai állam kitüntette az Order of Canada tiszti rangjával, majd 2000-ben bekerült a kanadai Hírességek Csarnokába.