Tarr Béla filmrendező a Guardiannek beszélt arról, hogy miért hagyta el Magyarországot, hogy saját filmiskoláját vezesse, és miért szereti Csehovot vagy éppen Hitchcockot.
Tarr Béla filmjeit a 80-as, 90-es években kezdték el bemutatni Nagy-Britanniában, és az ínyencek közönség elképedt, értetlenkedett vagy felvillanyozódott rendkívül hosszú filmjeit látva. A magyar modernista Krasznahorkai László regényeiből feldolgozott filmjein feleségével, Hranitzky Ágnessel dolgozott együtt. Tarr 2011-ben visszavonult a filmkészítéstől, hogy Szarajevóban a film.factory néven ismert filmiskoláját vezesse.
Az interjúban elmesélte, hogy a filmezést jobban szerette, mint a tanítást: „A filmkészítés olyan, mint a drog, és én még mindig drogos vagyok! De szeretek a fiatalokkal dolgozni, rá akarom venni őket, hogy önmaguk legyenek, legyenek szabadok, forradalmibbak legyenek nálam. A szlogenem nagyon-nagyon egyszerű: nincs oktatás – csak felszabadulás!”
Arról, hogy miért alapított akkor mégis iskolát, elmondta: „Egyszerű volt. Úgy éreztem, megcsináltunk mindent, amit akartunk.”
Már nem volt dolgom. Producer szerettem volna lenni, az új magyar mozival dolgozni. Rengeteg ötletünk volt, szerettem ezekkel az emberekkel forgatni.
A jobboldali kormányváltással azonban olyan feltételeknek kellett volna megfelelniük, amelyeket már nem vállalt, a helyzetüket reménytelennek ítélte, ezért döntöttek úgy, hogy elhagyják az országot. Elmondta, hogy szerencsésnek érzi magát, hogy külföldön, fiatalokkal dolgozhat.
Az interjúban beszél még arról, hogy miért szereti Csehov műveit, vagy éppen a film noirt.
