Múzeumtól a könyvtáron át váratlan helyek, amelyeket a természet visszakövetel – vagy csak helyet követel magának néhány madár, esetleg pók formájában. Az Atlas Obsura podcastjaiban részletesen is mesélnek ezeknek az állatoknak a történetéről.
Mérges pókok a Természettudományi Múzemban
A Finn Természettudományi Múzeumban Helsinkiben talán nem egészen pontosan úgy gondolták a fajok megőrzését, ahogy azt egy egzotikus mérges pók faj értelmezte. A chilei hegedűpókok ugyanis egész egyszerűen beköltöztek az épület földszintjére. Az intézmény dolgozói szerencsére nagyon ritkán találkoznak velük, a félénk és rejtőzködő természetű ízeltlábúak csípése ugyanis akár halálos is lehet. A mérgük hatására elhalnak az érintett szövetek és a folyamat akár napokig is tarthat. Ha a marás létfontosságú szerv közelében történik, akkor életveszélyessé is válhat.
A dolgozók beszámolói alapján azonban a különösen félénk és rejtőzködő életmódot élő pókok valójában 50 éves ott-tartózkodásuk alatt egyetlen embert csíptek meg. Az átépítést végző munkások közül valakinek bejutott egy pók a ruhája alá, és átöltözésor megcsípte, de nem okozott súlyos sérülést. Látogatónak még soha nem esett baja.
A múzeum dolgozói 1963-ben lettek figyelmesen az első pókokra. Ekkor még évente egy-két példánnyal találkoztak, de a hegedűpókok elég szaporák. 1970 telén ugrásszerűen megnőtt az észlelések száma, ha kinyitottak egy fiókot vagy szekrényt, mindenütt pókokat találtak. A szekrények mögül és a repedésekből is előbukkantak az állatok. Összehangolt irtás nem volt, azonban a dolgozók kitessékeltek pár pókot az évek során. 2004-ban a múzeum átfogó átalakításon esett át, többek közt két emeletnyit leástak és új szinteket alakítottak ki. Ekkor az állatok egy időre eltűntek, azonban hamarosan visszatértek.
Arról, hogy a pókok pontosan hogy kerültek a múzeumba, a populációval foglalkozó 1972-es tanulmány szerzőjének, Veikko Huhtának több elmélete is volt. Az egyik egy argentin almaszállítmányhoz, a másik a kutatási célokból tartott rágcsálók Dél-Amerikából származó forgácsához vezette vissza a dolgot.
A szakemberek azt is vizsgálták, hogy a pókpopuláció továbbterjedt-e a múzeumon túl. Végeztek kutatásokat a közeli házakban, de úgy tűnik, hogy az ízeltlábúak ragaszkodnak a múzeumi környezethez.
Papagájok a Green-Wood Temetőben
New Yorkban a brooklyni Green-Wood Temető számos híresség nyughelyéül szolgál. Itt található többek közt Leonard Bernstein, Jean-Michel Basquiat vagy az üvegművészet úttörőjének, Louis Comfort Tiffanynak a sírja. Az 1838-ban alapított temető főkapuja azonban egy nagyon is eleven látványossággal is rendelkezik, barátpapagájok kolóniája fészkel a 25. utcai bejárat bibliai kőfaragványai között. A temető fenntartói meglepő módon örömmel fogadták a madarakat, mert, mint kiderült, a papagájok ürüléke nem károsítja az épületeket és szobrokat – ellentétben a korábban a környéken fészkelő galambokéval.
A rendezetlen gallyhalomnak tűnő fészket építő élénk zöld madarak ráadásul saját városi legendával is rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogy kerültek Brooklynba. Az egész valamikor 1960-ban vagy 1970-ben egy hatalmas ládával kezdődött, ami nemzetközi szállítmányként érkezett a JFK reptérre. A kiemelés közben azonban leesett, és a rakományt alkotó több száz – más verziók szerint több ezer – barátpapagáj kihasználva a lehetőséget, szétröppent New Yorkban. A temetőn kívül Brooklyn számos pontja, például a Brooklyn College is papagájkolóniák otthonául szolgál, így nem véletlen, hogy ez lett az iskola kabalaállata.
A kutatók a madarakból vett minták alapján megerősítették, hogy a papagájok valóban Argentínából származnak. Az 1960-70-es években az elszaporodó madarak komoly gondokat okoztak az ottani gazdaságnak: megették a terményt, így a kormány hadjáratot indított ellenük. Díjat tűzött ki a papagájok elpusztításáért, ehhez be kellett küldeni a madár levágott lábát a mezőgazdasági minisztériumba. A pénz reményében azonban az emberek válogatás nélkül minden madarat elkezdtek elpusztítani, hogy a lábukat elpostázzák a hivatalba. A hatóságok taktikát váltottak, és azt találták ki, hogy elküldik a fölösleges papagájokat olyan helyekre, ahol még örülnek is nekik. Így utaztak a madarak Amerikába, hogy ott az állatkereskedésekben a családok megvásárolhassák házikedvencnek.
A barátpapagájok változatos étrendje és alkalmazkodókészsége lehetővé teszi, hogy az amúgy trópusi éghajlathoz szokott állatok átvészeljék a New York-i teleket és immár évtizedek óta éldegéljenek zajos csapatokban a környéken. Emellett rendelkeznek azzal a képességgel is, hogy megkedveltessék magukat az emberekkel.
Az ágkupacoknak tűnő fészkek valójában társasházak, több szobás lakások találhatóak bennük, ahol egymás szomszédságában, de elkülönülve élnek a papagájpárok. A híres szabadulásuk óta teljesen magukra hagyva élnek, de láthatóan jól boldogulnak az idegen környezetben is. A madarakról további részletek itt hallgathatóak meg.
Mafra Palota Könyvtárának denevérjei
Több alkalommal beszámoltunk arról, hogy kulturális intézmények, elsősorban múzeumok állatok segítségével óvják a gyűjteményüket. Legendásak az Ermitázs macskái, de a British Múzeum is alkalmaz cirmosokat. A tradicionális módszereknek számos előnyük van, például nem roncsolják a tárgyakat, ahogy a kémiai irtás esetleg tenné. Ezt a gyakorlatot követi a portugál Mafra Palota is, ahol egy tradicionálisan kevésbé cukinak tartott állatfaj dolgozik: denevérek irtják a kártevőket. Az Európa egyik legértékesebb gyűjteményével rendelkező könyvtár több ezer történelmi dokumentumot őriz, amelyek épségét a kémiai anyagok épp annyira veszélyeztetnék, mint a rágcsálók, rovarok vagy férgek.
Az 1700-as években épült rokokó palota második emeletén található a 88 méter hosszú és 13 méter magas könyvtár. A padlót szürke, fehér és rózsaszín márványlapok borítják. A 36 ezer bőrkötéses kötet közül a legkorábbiak a 14. századból származnak. A könyvek a rokokó stílusú faragott fapolcokon, illetve a galérián sorakoznak. Az itt dolgozók hisznek abban, hogy a könyveknek szükségük van az érintésre és a levegőzésre, így bizonyos időközönként előveszik és kinyitják őket. A portugál könyvtárosoknak pedig nemcsak a gyűjtemény állagmegóvása a feladatuk – hanem a denevéreké is.
A polcok hátulján pedig a látogatási idő alatt békésen alszanak a bentlakó kártevőirtók, az apró denevérek. A kb. 5 centis emlősökről senki sem tudja pontosan, miért és hogyan kerültek ide. Az azonban biztos, hogy a könyvtár története során soha nem próbáltak meg megszabadulni tőlük, hamar felismerték az értéküket.
Napjainkban a könyvtárosok mellett kutatók is foglalkoznak a Mafra, illetve a nagyjából vele egy időben épült Biblioteca Joanina, vagyis a Coimbrai Egyetem könyvtárának denevérpopulációjával. Ultrahangdetektorokat helyeztek el a Mafra Palotában, így képesek voltak megállapítani, hogy legalább három denevérfajnak ad otthont a hely. A nyomokból látszik, hogy mennyi kártevőt fogyasztanak el, bár a kutató biztos benne, hogy nem csupán itt étkeznek, hanem ki is járnak vadászni a környékre. A könyvtár dolgozói záráskor letakarják a bútorokat, nyitáskor pedig feltakarítják az éjszakai járőrözés nyomait.
Járványügyi szempontból a kutató mindenkit biztosít arról, hogy még soha senki nem kapott el betegséget az állatoktól. A filmekkel ellentétben ezek a fajok nem terjesztenek veszettséget. Azonban a hasonló hiedelmek eloszlatására bevezették a Denevérek Éjszakáját. Ezeken a nyári eseményeken a kutatók lehetőséget biztosítanak a látogatóknak, hogy bent maradjanak a könyvtárban, amikor a denevérek már aktívak, belehallgassanak a kommunikációjukba, és többet tudjanak meg az állatokról. A 90-es években, mikor elkezdték ezeket a rendezvényeket, még jól körülhatárolt szubkultúrák tagjai látogatták, gót és heavy metal rajongók – és kutatók. Mára azonban jelentősen megváltozott a közönség összetétele: sok a család és a kisgyerek az érdeklődők között. Egész kis tömeg követi a denevérek nyomait fejlámpákkal a közeli erdőben és a palota folyosóin, hogy vethessenek egy pillantást a kisemlősökre járőrözésük közben.
