Felföldiné Baranya Nóra miskolci zeneterapeuta a borsodi Gagybátorban a Hiányzó Láncszem Alapítvány munkatársaként havonta két hétköznap és egyszer hétvégén roma diákok felzárkózását segíti, máskor pedig a Mosoly Alapítvány küldöttjeként a miskolci kórház gyermekpszichiátriai és gyermek-onkológiai osztályán próbál néhány percre mosolyt csalni a beteg gyerekek arcára. Nórával a Népszava készített interjút.
„Olyan élményeket élek meg velük zeneterapeutaként, amelyeket eddig másokkal nem” – meséli Nóra a munkájáról – „Az az elfogadás és szeretet, ami árad belőlük, egyszerűen leveszi rólam a nyomást, hogy jól kell teljesíteni, élményt kell adni, „meg kell őket terápiázni”, mert igazából a szó legjobb értelmében mindegy, hogy mit csinálok: amit szeretettel adok, azt teljes mértékben elfogadják. Máskor is játszom például a hegedűmön „vihart”, ami egyfajta hangulatmérő, s megmutatja, tudunk-e egymásra figyelni, mennyire hagyjuk, hogy kitomboljuk, elengedjük magunkat, de velük éltem át eddig a legintenzívebben az érzelmek kiáradását és visszacsendesedését” – teszi hozzá.
A zeneterápia lényege, hogy amit a lelkében zajló folyamatokról az ember szavakkal nem tud, vagy nem akar kifejezni, azt a zenén keresztül megtehesse. Mindegy, hogy az érzés jó vagy rossz, szép vagy csúnya. Nem az a lényeg.
– hangsúlyozta a szakember –, hogy milyen zenei produktum születik, hanem az, ami történik közben. Ő meseterápiás elemeket is belefűz a foglalkozásokba, hiszen sokatmondó, hogy a résztvevők melyik figurával akarnak azonosulni. – olvashatjuk a cikkben.
A foglalkozásokat Kokas Klára zenepszichológus módszere alapján rendszerint „névénekléssel” kezdi Nóra: egy ismert szólamba fűzi bele a megszólított keresztnevét, s mindjárt egy kedves jelzővel is illeti, miközben megérinti, megsimogatja az arcát vagy megfogja a kezét. „Az, hogy el elvárások nélkül meg is érinti őket, nagyon ritka, mert az emberek általában távolságot tartanak a fogyatékos társaiktól, nem ismerik őket, furcsának találják a beszédjüket vagy a mozdulataikat.” – mondta el.
A Hiányzó Láncszem Alapítvány gagybátori roma gyerekeket segítő munkájában másképp kell felépíteni a foglalkozásokat.
Van egy ének-zene tanári, egy szociálpedagógusi és egy zeneterapeuta végzettségem, s gyakorlatilag az összes képesítésemben lévő összes módszert, amit tanultam valaha, s amit a szakmai tapasztalatomban összegyűjtöttem, folyamatosan és változatosan alkalmazom itt.
– árulja el a terapeuta, majd hozzáteszi: délelőtt egy baba-mama klubot is tartanak, ahová a három éven aluli gyerekek és az anyukák jönnek el. Beszélgetnek, a gyereket letehetik a földre: ez a másfél óra azért kell, hogy az anyuka egy kicsit fellélegezzen, hisz rendszerint másik 6-7 gyerektől jön el a foglalkozásra erre a kis időre.
A cikkben olvashatunk még arról is, hogy érzelmileg mennyire megterhelő számára a legújabb szakmai kihívás: pár hónapja a Mosoly Alapítvány megbízásából jár a miskolci kórház gyerekpszichiátriai és -onkológiai osztályára: itt a célja, hogy az ott töltött idő alatt – ez alkalmanként 25-30 perc – kicsit kizökkentse az adott gyereket a betegség megélésből.
A teljes cikk a Népszava oldalán, ide kattintva olvasható.
