Szeptember 21-én Kazahsztánban a Karagandai Akadémiai Zenés Komédia Színház Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjét tűzte műsorra. Az előadás a 13. „DosStar” nemzetközi operett- és musicalfesztivál keretein belül valósult meg, a főszerepeket pedig meghívott művészek játszották, akik közül Magyarországot Tatai Nóra képviselte a primadonna, Fedora szerepében.
- hirdetés -

Tatai Nórát, aki a Zeneakadémián végzett énektanulmányokat, és az elmúlt évadokban a Pécsi Nemzeti Színházban énekelt operaszerepeket, júniusban már egyszer meghívta a karagandai színház, Verdi La Traviata című operájának főszerepére.
A Cirkuszhercegnő főbb szerepeiben nemzetközileg elismert művészek léptek színpadra: Rusztam Oszmonov, a Pjatyigorszki Operettszínház szólistája, Vlagyiszlava Resetnyikova, a Szaratovi Operettszínház szólistája, Rauf Babaev, az Azerbajdzsáni Állami Zenés Színház szólistája, valamint Valentina Koszobuckaja és Vlagyimir Jakovlev, a Szentpétervári Zenés Komédia Színház művészei, akik mindketten az oroszországban elérhető legmagasabb színművészeti kitüntetés, az „Arany Maszk” birtokosai.
Az előadásban közreműködött a Karagandai Akadémiai Zenés Komédia Színház ének- és tánckara, a zenekart pedig Andrej Alekszejev karmester vezette, aki ugyancsak a Szentpétervári Zenés Komédia Színház tagja, és szintén az „Arany Maszk” birtokosa.

forrás: Dosstar Fesztivál
Másnap, szeptember 22-én a fesztivál záróeseményeként nagyszabású gálakoncerten hallhatta a közönség a színház ének- és tánckarát, a zenekart, és a szólistákat, akik Kazahsztánból, Oroszországból, Üzbegisztánból és Magyarországról érkeztek. A magyar résztvevők száma megduplázódott, a gála koncertre meghívást kapott Balczó Péter tenor is, a Magyar Állami Operaház művésze.
Mindkét este minden jegy elkelt a színház ezerfős termében, a lelkes közönség sokáig ünnepelte a fellépő művészeket.