Az NFI támogatásával készül film Zalatnay Saroltáról és Mádl Ferencről

Szerző:
- 2024. december 17.
Zalatnay Sarolta 1970-ben - forrás: Wikipédia
Zalatnay Sarolta 1970-ben - forrás: Wikipédia

Hét televíziós filmterv gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet (NFI): dokumentumfilm készülhet Zalatnay Sarolta énekesnőről, a Koronaőrségről és Mádl Ferenc egykori köztársasági elnökről is.

- hirdetés -

Az NFI 50 millió forintos támogatásával valósulhat meg a Zalatnay Sarolta életéről és pályafutásáról szóló Vörös Sarolta – Történetem című dramatizált dokumentumfilm. A Tékasztorik operatőreként ismert Gráf Péter rendezésében megvalósuló alkotás a tervek szerint betekintést nyújt majd a ma is aktív előadóművész hat évtizede tartó karrierjébe a csúcsoktól a mélypontokig.

Mádl Ferenc, Magyarország egykori köztársasági elnökének munkásságát feldolgozó Hazatérők című alkotást 35 millió forinttal támogatja az NFI. A film az államférfi és tudós életútját gyermek- és felnőttkori naplói, írásai, családi visszaemlékezések, valamint Domaniczky Endre monográfiája alapján dolgozza fel Buvári Tamás rendezésében. A film emellett megismerteti Mádl Ferenc életét meghatározó történelmi eseményeket is.

Dokumentumfilm készülhet a Szent Koronát 560 éve védelmező Koronaőrség hősies kalandjairól Szvitek Attila rendezésében. A Koronaőrség története címmel készülő film modern és lendületes formában ismerteti meg a Koronaőrség napjainkban is élő hagyományait és a védelmezők büszke örökségét – olvasható a közleményben. Az NFI 8,1 millió forinttal támogatja a dokumentumfilm gyártását.

25 millió forint támogatás kapott Varga Ágota a Dunakanyar településein élő nagycsaládról készülő, Együtt – Tradícióteremtők című dokumentumfilmje, valamint Izsák feláldozása címmel forgathat tévéfilmet Kriskó László az NFI 400 millió forintos támogatásával. A Balázs Béla-díjas rendező új alkotásának főhőse egy olyan férfi, aki a való életben akarja bizonyítani, hogy az emberi élet nem több egy matematikai teóriánál, végül mégis ő maga válik saját elmélete cáfolatává.

A kulcs címmel rendez rövidfilmet Dénes Viktor, az Operettszínház Társulatának tagja. Az alkotásban – amelynek gyártása 8 millió forint támogatást kapott – egy színész egy reményvesztett nap végén kulcsot kap egy misztikus idegentől, és feltárulnak a főhős sorsának titkai.

Végezetül az NFI 16 millió forinttal támogatja Dubinyák Réka fiatal dokumentumfilmes és websorozat-rendező fikciós rövidfilmjét is, a Szeplőtelent, melynek középpontjában egy katolikus leányiskolába járó lány áll, aki modellnek jelentkezik egy festőkurzusra, abban a reményben, hogy a kislány helyett végre meglátják benne Botticelli híres Vénuszát.

(Via MTI)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo