Hiánypótló kötet jelent meg a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet kiadásában Az arisztokrácia tündöklése és bukása Magyarországon 1700-1957 címen. A Gyáni Gábor – Szilágyi Adrienn történész-szerzőpárossal jegyzett kiadvány átfogó és mélyreható képet nyújt az arisztokráciáról, rendkívül gazdag képanyaggal. A reprezentatív könyv a történészek és a történelem iránt érdeklődők számára egyaránt kiemelkedő értékkel bírhat. A kötet egyik szerzőjével, Szilágyi Adrienn történésszel beszélgettünk, akit a tudománynépszerűsítő munkájáról is kérdeztünk.
– Mesélnél ennek a különleges és hiánypótló munkának a motivációjáról és indulásáról? Ha jól tudom, korábban foglalkoztál már a könyvben szereplő témákkal, például egyéb történettudományi kutatások vagy a sétavezetések (hosszúlépés. járunk?) kapcsán.
– Az ún. Tudományos Mecenatúra (a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kiírt) pályázat keretében valósult meg a munka. Egy olyan társadalmi réteg átfogó bemutatását céloztuk meg, amely mindig is kitüntetett figyelmet élvezett a történészek és a történelem iránt fogékony emberek számára. Vannak ugyan szakkifejezések a könyvben, azonban próbáltunk közérthetően, számos példát ismertetve betekintést nyújtani az arisztokraták világába. Fontos szempontnak tartottuk tehát, hogy olvasmányos és élvezetes legyen a kiadvány, miközben a szakkönyvek között is megállja a helyét, továbbá, hogy az album benyomását keltő, reprezentatív design egyensúlyba kerüljön a tartalom mélységével.
– A könyv címe az 1700-1957 közötti időszakot jelöli. Mit jelképez ez a két dátum?
– Szerzőtársammal együtt a 19. század kutatói vagyunk, így a kötet alapvetően „a hosszú 19. századra fókuszál”, előzményekkel, utóhatásokkal, és nem foglalkoztunk sem középkori nemességtörténettel, sem például a kommunista időszak utáni emigrációtörténettel, ezek már egy másik kötet témái lehetnének. A kezdődátumot az is indokolja, hogy a török hódoltság után gyökeresen újraformálódott az elit réteg. Teljesen új politikai, állami konstrukció alakult ki, amelynél az Habsburg-udvar osztotta a főnemesi címeket, kezdetben birtokadományokkal együtt. 1947-ben megszüntették a főnemesi címeket és rangokat, majd a kommunista időszakban megkezdődött az arisztokrata réteg üldöztetése. A legtöbb arisztokrata család ekkor az emigrációt választotta, amelynek utolsó hulláma 1956 után volt. Ezt jelzi a címben szereplő második időpont.
– Egyik fő erénye a kiadványnak, hogy kérdések mentén egyfajta közös gondolkozásra inspirál. A felvetésekre válaszokat is nyújt – deklarátumok helyett. Számomra az egyik legfontosabb kérdés, amire a könyv felhívta a figyelmem, hogy létezett-e egyáltalán magyar arisztokrácia? Vagy inkább betelepített famíliákról beszélhetünk, akik idővel „magyarosították” magukat?
– Az arisztokrácia egy nemzetek feletti, azaz transznacionális „képződmény”, amelyet leginkább a Habsburg-udvarhoz kötődve tudunk értelmezni, sőt birtokaik és lakhelyeik miatt sem feltétlenül értelmezhetők nemzeti keretek között. Sokszor máshol született, más országok arisztokratáiról beszélhetünk, akik honosították magukat hazánkban. Maguk a birodalmon belüli házasságok, karrierutak is jelzik a birodalmi kereteket. Az arisztokraták magyar identitása csak később, leginkább a dualizmus korára érkezik meg. Gondoljunk például a magyar nyelv használatára: igen gyakran a német vagy a francia nyelven beszéltek, ezekről a nyelvterületekről fogadtak nevelőket. A cím fogalomhasználata is ezt a pontosságot igyekszik kifejezni.
– Mennyire volt befolyással az aktuális császári hatalom, a Habsburg-udvar az itt élő arisztokrácia számára? Mennyire gyakorolt esetleg kontrollt felettük?
– Abból a szempontból, hogy valaki az udvartól kapta a címét, a rangját, már egy közvetlen kötelék alakult ki a hatalommal. Aki komoly karrierépítésben gondolkozott, szintén fontos lehetett számára az udvarhoz való viszonyulás és így a pozíciók, a rangok és a címek megszerzése. Az állam is értelemszerűen annak adományozott címeket és birtokokat, akik udvarképesek voltak és az udvarhoz való lojalitásukat megőrizték, tulajdonképpen ez a jutalmazást és a politikai legitimációt egyaránt jelenthette. Az áttörő változást abban a kérdésben, hogyan is áll a nemesség a bécsi udvarhoz, elsőként 1848-ban fejeződhetett ki igazán. Összefoglalva tehát: nem lehet kiiktatni a bécsi udvar szerepét és helyét az arisztokrácia szempontjából.
– Mi a helyzet a századfordulóra megerősödött új arisztokráciával, akik nagyban kapcsolódnak például az Andrássy út és környéki villákhoz?
– Ez egy izgalmas kérdés, pénzarisztokráciának is hívjuk ezt a réteget és a dualizmus idején jelentek meg. Ebben a kötetben azonban a történeti arisztokráciával és nem az új arisztokráciával foglalkozunk, tulajdonképpen róluk egy másik összefoglaló munkát lehetne írni. A dualizmus korszakában, a kapitalizmus kialakulásával párhuzamosan kezdett egy új társadalmi csoport formálódni, és ezzel a főnemességen belül is egy új választóvonal kezdett kialakulni. Ide tartoztak többek között a zsidó származású (az előrelépés miatt kikeresztelkedett) kereskedők, nagyvállalkozók, a polgárság felső osztálya. A mára is megmaradt Andrássy úti (és környéki) paloták főként hozzájuk kapcsolódnak. Ennek a tendenciának – jelesen a pénzarisztokráciának előretörésének – megvannak a példái Franciaországban, Bécsben vagy Angliában is. Tömören úgy foglalhatnám össze, hogy a feudális berendezkedést, a rendi társadalmat megtörte a kapitalizmus, ez egyfelől új jelenségeket hozott magával, másfelől változásokra kényszerítette a történeti arisztokráciát is, akik ehhez összességében jól tudtak alkalmazkodni és pozícióikat meg tudták őrizni.
– Bevontátok esetleg azokat a családokat a munkába, akik élnek még?
– A munkánk narratívája történeti alapkutatásokon alapszik. Azaz próbáltunk minél tárgyilagosabban közelíteni a témánkhoz, érzelmi integrációt mellőzve. A családi narratíva nem biztos, hogy találkozni tud a történészivel és fordítva. Sajnos nagyon sok családban, leszármazottban élhet a kisemmizettség, sértettség érzése és fájdalma az ’40 –’50-es évek történéseiből adódóan, teljesen jogosan, de mi mindösszesen ráirányíthatjuk arra a figyelmet, hogy ennek feloldása, erről való párbeszéd indítása egy közös feladatunk lehet. Továbbá ez a kötet akár további kutatásnak vagy könyvnek is adhat inspirációt abban a tekintetben, hogy a családok történeteit, személyes visszaemlékezéseit dolgozzák fel, de az egy teljesen más műfajt és módszertant indikál.
– A tudomány népszerűsítése veled kapcsolatban több platformon is nyomon követhető. A Glossza című podcastben például izgalmas témákat boncolgattok, mindig egy-egy tudományterülethez kapcsolódva, de közvetlen, közérthető nyelven és stílusban. Mesélsz erről?
– A Glossza egyfajta szerelemgyerek, amely négy évvel ezelőtt indult. Kutatók készítik. Küldetése, hogy közérthető nyelvre fordítsuk a tudományt. A Bölcsészettudományi Kutatóközpont az egyik legnagyobb a kutatóhálózaton belül, több mint négyszázan dolgoznak itt. Szempontunk, hogy megmutassuk a kutatóinkban lévő értékeket, próbáljunk kinyitni a kutatásainkat. Többszáz projekt működik nálunk, azaz a tudás itt van köztünk, és szeretnénk, ha ezt a mindennapokba is be tudnánk csatlakoztatni egy közvetlen stílusban, beszélgetésben.
