Antonio Stradivari „aranykorszakából” származó hegedű, mely korábbi tulajdonosai, Joachim József és Si-hon Ma után a Joachim-Ma nevet viseli, a New York-i Sotheby’s aukciósház február 7-én tartott árverésén talált új gazdára.
- hirdetés -

A cremonai származású hegedűkészítő mester, Antonio Stradivari 1700 és 1720 között készítette a legjobban sikerült hangszereit, erre az időszakra, körülbelül 1714-re datálható a most árverésre bocsátott hegedű is. Az előzetesen várt 12-18 millió dollár közötti összeget nem sikerült elérnie, 11,25 millió dollárnál, vagyis körülbelül 4,4 milliárd forintnál zárult a licit.
Az 1831-es születésű Joachim Józsefhez 18 éves korában került a hangszer. A művész akkoriban csillagászati összegnek számító 250 Lajos-aranyat fizetett érte, de cserébe élete végéig szolgálta őt a hegedű.
A kínai Si-hon Ma, az utolsó magánszemély, akinek birtokában volt, halála után egykori iskolájára, a New England Conservatory-ra hagyta a hangszert. Az intézmény a most befolyt összegből minden idők egyik legnagyobb szabású ösztöndíj-programját hozná létre.
Hogy a hangszer sorsa hogyan folytatódik ezután, egyelőre nem tudni, de az bizonyos, hogy az egyik legtöbbet játszott Stradivari-hegedű talált új gazdára. Az elmúlt évszázadokban ugyanis már két nyakszár-pótláson is átesett, köszönhetően annak, hogy a rengeteg játéktól a fa egész egyszerűen elkopott.
A hegedűről további részletek és képek a Sotheby’s oldalán érhetők el.
(Via Telex)