Nemrég került a mozikba az Emma és halálfejes lepke című szlovák-cseh-magyar koprodukció, mely 1942-ben játszódik, és középpontjában a nacionalizmus megerősödése áll. A főszereplőt Borbély Alexandra alakítja, akit az utóbbi években egyre több külföldi produkcióban láthatunk. A Európai Filmakadémia által díjazott színésznővel a We Love Budapest beszélgetett.

- hirdetés -

– Nem régóta játsszák a mozik az Emma és a halálfejes lepke című filmet, aminek te vagy a főszereplője. Egy fontos és meghatározó történelmi pillanatban játszódik a történet, 1942-ben, a II. világháború idején Szlovákiában, egy olyan településen, ami a szlovák–magyar határhoz közel fekszik. Amikor egy ilyen szerepre készülsz, alaposan utána kell nézni a konkrét történelmi háttérnek, kell némi kutatást végezni, hogy aztán minél hitelesebben alakítsd a karaktered?

– A felkészülést mindig az határozza meg, hogy mit szeretne a rendező, hogy ő mit gondol. Előbb beszélgetünk a filmről, aztán elolvasom a forgatókönyvet, utána pedig kérdéseket teszek fel a szereppel kapcsolatban. Azért is fontos, hogy a karakter perspektíváján keresztül lássam az eseményeket, a többi szereplőt és az egész cselekményt, mert a feladatom az, hogy az ő igazságát, az ő történetét mutassam meg. Ennek ellenére természetesen tisztában kell lennem a történelmi korral is.

De különösebb kutatómunkát azért nem végeztem. Nem volt rá szükség. A családom felvidéki, én is a határon túl nőttem fel kisebbségben, ezért volt bennem rögtön egy olyan alapérzés, hogy mindent tudok a témáról, hisz végül is ebben nevelkedtem. Marika, akit játszom, akár lehetett volna a nagymamám is. De ez most egy speciális helyzet. Mert ha olyan szerepet kapnék, aminek nem ismerem ennyire a hátterét, akkor fontos és indokolt lenne egy alaposabb kutatómunka. Itt most nem volt rá szükség.

(…)

– Felvidéken születtél, ott cseperedtél fel, és egészen az egyetemig ott jártál iskolákba is. A filmben látottakról, erről a korszakról mennyit tanultál, mennyi jutott el hozzád a múltról? Az iskola segített ebben, esetleg családi körben szóba került?

– Hát, nem nagyon. Sőt, Ervin, a férjem, aki nagyon szereti és jól ismeri a történelmet, mesélt olyanokat Magyarországról, amik a mi szlovákiai magyar történelemkönyvünkben nem szerepeltek. Amikor először elolvastam a film forgatókönyvét, valamennyire az is sokkolt. Aztán azt gondoltam: ez igaz?! A szlovákok akkor tényleg tükröt tartanak maguk elé, meg merik mutatni a szennyes múltat, és szembenéznek a múltbéli hibáikkal?! Először nem akartam elhinni. Később pedig örültem, hogy a magam módján részese lehetek ennek a komoly pillanatnak.

(…)

– Említetted, hogy most egy újabb szlovák film van a láthatáron. De magyar filmben láthatunk-e valamikor a közeljövőben?

– Nem tudom. Ez is egy olyan kérdés – vagy talán probléma –, ami erősen foglalkoztat egy ideje. Persze egy színész karrierjében előfordul, hogy jön olyan időszak, amikor keveset vagy semmit nem forgat, de aztán ez változik. Nyugtathatnám magam ezzel én is, de két okból nem teszem.

Kaptam egy Európai Filmdíjat, ami után szerintem teljesen normális, hogy azt várja az ember, legalább castingokra többet hívják. De még csak azokra se hívnak. Ennek van egy nyilvánvaló politikai oka, az, hogy Nagy Ervin felesége vagyok, és én se rejtem véka alá a véleményemet, ha megkérdeznek, így vele együtt én is feketelistára kerültem.

De hogy a függetlenek által készített filmekbe miért nem hívnak, miért nem botlik belém egyetlen rendező sem, arra ez nem válasz. Mert ha én feketelistás rendező lennék, aki nem kap pénzt, de mégis tud filmet készíteni, akkor már csak bajtársiasságból, szolidaritásból is olyanokat hívnék munkatársnak, akik szintén rajta vannak azon a bizonyos listán.

– Gondolom, ez eléggé rosszul esik…

– Hát persze. Sőt, nyugodtan kimondhatom, hogy fáj. Büszkén kihúzhatnám magam, és elfordulhatnék azzal, hogy nem érdekel. De érdekel. Azért is, mert közben a szlovákok, akiktől gyerekként még tartottam, és akik nemrég még azt szerették volna, hogy ne beszéljek az anyanyelvemen, mert fel voltak hergelve Mečiar meg Slota politikája miatt, szóval, ők pár éve már úgy kezelnek, mint egy szlovák színésznőt. A büszkeségük vagyok.

Amikor megkaptam az Európai Filmdíjat, én voltam az egyik év embere Szlovákiában. Apukám küldte nekem üzenetben a nagy hírt. Óriási boldogság volt a számára, hogy a lánya abban az országban, ahol a magyarokat mindig megvetették, most az év embere lett. A díjat 8 éve kaptam, és azóta Szlovákiából szinte egymást érik a felkérések, Magyarországon meg végül is azóta nem kíváncsiak rám. Arra is gondoltam már, hogy esetleg attól félnek, hogy Ervin meg én túl drágák vagyunk, és valamiért nem azt feltételezik rólunk, hogy akár ingyen vagy jelképes összegért is szerepelnénk egy-egy független filmben.

(…)

– Remélve a legjobbakat, hogy hívnak majd magyar filmek castingjára is, azt azért kijelenthetjük, hogy közben viszont szépen épül a nemzetközi, európai karriered.

– Bizony. Elsősorban szlovák és cseh filmekben játszom, de egy ideje benne van a képben egy Észtországban élő orosz rendező filmje is, most épp arra várunk, hogy felépüljön a betegségéből. Apró érdekesség, de amikor Zelenszkij ukrán elnök még színész volt, forgattak is együtt.

(…)

– Rövidesen visszatérsz a Katonába. Néztem a színház oldalán, de előadások még nincsenek a neved mellett. Tudod már, milyen feladatok várnak rád?

– Egyelőre alakul, így még csak két dolgot tudok. Az egyik, hogy a Székely Kriszta által rendezett A kaukázusi krétakörben visszaveszem a szerepemet. És benne leszek Carlo Goldoni A nyaralás című darabjából készülő vígjátékban, és azért is várom, mert sosem játszom vidám dolgokban, mindig csak drámákban és tragédiákban. Úgyhogy ez felüdülés lesz a számomra.

(…)

– Csalódtál, hogy bár jelölték az Oscarra, végül az Emma nem jutott be a versenyfilmek közé?

– Nem, mert valahogy megéreztem, hogy nem fog. Ne kérdezd, hogy miért, csak egy megérzés volt, sajnos jó megérzés. Őszintén szólva nekem már az nagy dicsőség, hogy Szlovákia egy olyan filmet küldött versenybe, aminek magyar a főszereplője.

A teljes interjú a We Love Budapest oldalán olvasható.