„A karmesterek magányos farkasok” – Interjú Fischer Ádámmal és Fischer Ivánnal

Szerző:
- 2025. február 25.
Fischer Ádám és Fischer Iván - fotók: Csibi Szilvia; Stiller Ákos
Fischer Ádám és Fischer Iván - fotók: Csibi Szilvia; Stiller Ákos

A testvérpár mindkét tagja híres karmester. Fischer Ádámmal és Fischer Ivánnal a BR-Klassik beszélgetett többek között édesapjukról, Fischer Sándor karmesterről, gyerekkorukról és a karmesteri pályáról.

- hirdetés -

– Az édesapjuk, Fischer Sándor is karmester volt. Motiválta önöket vagy inkább szkeptikus volt, hogy mindketten zenészek akarnak lenni?

Fischer Ádám: Azt hiszem, tényleg azt akarta, hogy zenészek legyünk, aminek több oka is volt. Azt hiszem, személyesen is fontos volt neki. Nagyon nehéz történelmi időszakban élt: zsidóként nem tanulhatott, aztán nem kapott munkát, és úgy gondolta, hogy a fiainak meg kell valósítaniuk azt az álmot, amit ő nem tudott megvalósítani. Ezért volt olyan fontos számára, hogy zenéljünk. Másrészt mindig azt mondta, hogy olyan szakmát kell tanulnunk, ami nem kötődik a nyelvhez, hogy később legyen lehetőségünk elhagyni Magyarországot. Ez azt jelenti, hogy orvos lehettem volna, de ügyvéd nem. (nevet)

– De nem meglepő, hogy mindketten karmesterek lettek?

Fischer Iván: Ez néha előfordul más testvéreknél is. Általában van egy apa, akinek erős akarata és karizmája van. Például a sakkozó Polgár-lányokra gondolok, akiknek az édesapjuk az igazi zseni. A mi esetünkben édesapánk nagyon fontosnak tartotta a kultúrát és a zenét, úgymond ez volt a „vallása”. Azt adta át nekünk, hogy ki kell állni a kultúráért, és életcélnak kell tekinteni. Nagyon hálás vagyok neki ezért.

– Volt valaha versengés önök között? Előfordult, hogy riválisnak tekintették egymást?

FÁ: A húgunkat kell megkérdezni, ő pszichológus. Biztos azt mondaná, hogy tudat alatt van versengés, de tudatosan én nem érzem ezt. Mindkettőnknek csodálatos szakmai élete van, úgyhogy nincs mit irigyelnem. Sajnos kevés dolgot tudunk együtt csinálni, mert alig van olyan darab a zeneirodalomban, amit két karmesterre írtak volna. Magányos farkasok vagyunk.

FI: Egyáltalán nem ismerem a rivalizálás érzését. A világ elég nagy, és ajándék számomra, hogy van egy bátyám, aki nagyszerű karmester.

FÁ: Köszönöm!

– Mit jelent önöknek a testvéri összetartozás?

FÁ: Nekem ez az életem része. Egyébként is azt vallom, hogy a család az élet értelme. Nagyon boldog vagyok, mert van két gyermekem és három unokám is.

FI: Szerintem ha édesapánk még élne, boldog és büszke lenne ránk, hogy visszük tovább az elveit. Ez alatt a humanizmust, a toleranciát és a béke, az emberség és a kultúra iránti feltétlen elkötelezettséget értem. Fontosak voltak számára ezek a dolgok. Ádám és én is a frontvonalban vagyunk – ahogyan Esther, a testvérünk is, csak másképp –, és ezekért az elvekért küzdünk.

A német nyelvű interjú teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo