Ütős olasz filmekkel vár az Uránia Nemzeti Filmszínház

Szerző:
- 2025. február 4.
A Siccità (Szárazság) című film - forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház
A Siccità (Szárazság) című film - forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház

Az év első felében remek olasz filmekkel várja az érdeklődőket az Uránia Nemzeti Filmszínház Díszterme. A vetítéssorozat klasszikus és kortárs filmekből egyaránt remek produkciókból válogat. Az Olasz Kultúrintézet együttműködésében megvalósuló Itáliai utazás legalább annyira nyújthat felhőtlen kikapcsolódást, mint elmélyültebb, akár edukatív élményt. Műfaji sokszínűségtől a szerzői látásmódig, lássuk, mit nem érdemes kihagyni!

- hirdetés -

2017-ben rendezték meg először Budapesten az Itáliai utazás című eseménysorozatot az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A nagy érdeklődésre és az első osztályú szakmai színvonalra való tekintettel mára már hagyománnyá vált ez a projekt, évente más és más fókuszú tematikával. 2025-ben sem maradhat ki ez a különleges olasz utazás, nagyszerű filmek társaságában. A Budapesti Olasz Kultúrintézet missziójának tekinti az országban egyedülálló vetítéssorozatot, amely a régre visszatekintő magyar-olasz kapcsolatok prosperáló kooperációján alapszik.

Régiók kultúrája, gyönyörű tájak, izgalmas, fordulatos cselekmények, pergő nyelvi ritmusok, mind az Itáliai utazást gazdagítják. Róma, Nápoly és Velence mellett az ország különleges, a tipikus turistaútvonalakon kívül eső területek is bemutatkoznak. Így „barangolhatunk” Abruzzo és Lombardia csodálatos látványain. A filmek a szokásos módon hétfőnként, kéthetente kerülnek bemutatásra. A vetítésekhez beszélgetések, workshopok is társulnak különböző ágazatok szakértőivel, így még intenzívebben kapcsolódhatunk egy-egy régió energiájához, kultúrájához.

Február 10-én, hétfőn a felhőtlen kikapcsolódásé a főszerep, egy igazi vígjáték kapcsán. 18.30-tól a Zamora című sportfilm kerül vetítésre. A film egy tanulságokkal és humorral teli felnövéstörténet, a hangulatos korrajz jegyében is. A cselekmény izgalmas fordulatokkal, pergő dialógokkal garantál üdítő kikapcsolódást. Nem sokkal a második világháború után, az 1960-as évek már az úgynevezett olasz „gazdasági csoda” időszaka. A történet főszereplője a fiatal Walter Vismara, aki Vigevanóból érkezik Milánóba, és egy vállalatnál könyvelői állásba kezd. Pechére főnöke igazi fociőrült, munkatársai hetente pályára lépnek – nősek a nőtlenek ellen. A magának való Walternek fogalma sincs a fociról, de hiába hárít, hamarosan be kell állnia neki is a csapatba, ráadásul kapusként! Az Alberto Paradossi, Marta Gastini, Neri Marcorè, Anna Ferraioli Ravel, Giovanni Storti főszereplésével készült produkciót Neri Marcorè rendezte.

Február 24-én, szintén 18.30-kor a Szárazság című szatíra kerül vetítésre. Paolo Virzì rendezésében Silvio Orlando, Valerio Mastandrea, Elena Lietti, Tommaso Ragno, Claudia Pandolfi, Vinicio Marchioni, Monica Bellucci alakítja a főbb szerepeket. A Toszkán szépség és az Őrült boldogság rendezőjének elgondolkodtató víziójának középpontjában a tragikus és az ironikus szálak váltakoznak. A tragikomikus hangnemű cselekményben az olasz főváros évek óta esőhiányban szenved, ez pedig teljesen felülírta a megszokott etikai szabályokat és az addig normálisként rögzített morális tényezőket. Kamera figyeli a szomjazó és a tilalmakkal teli várost, folyamatosan kontroll és monitor alatt tartva mindent és mindenkit. Fiatalok és idősek, nincstelenek és gazdagok, áldozatok és haszonlesők, mind a saját boldogulásuk kiszolgáltatott rabja, hol szerencsésebb, hol szerencsétlenebb kimenetelekkel.

Milyen a belevaló toszkán punk? Március 10-én fél 7-kor kiderül! A szubkultúra erejének szellemében a punkoké a főszerep az Uránia Dísztermében ezen a hétfőn. Mennyire lehet záloga a sikernek egy őszinte emberi kapcsolat? Ebben a marginalizált karakterekkel teli dramedyben Edoardo, Iacopo és Michele egy toszkánai punkegyüttes tagjai, akik a sok helyi hakni után a szélesebb közönség előtt is bemutatkozhatnak. Bolognában kapnak fellépési lehetőséget, ráadásul a híres amerikai punkzenekar előtt. A dolog rendben is megy, ameddig kiderül, hogy a koncert sajnos elmarad. A zenekar azonban nem adja fel ambícióit! Az elképzelés nagyszerű, a kivitelezés viszont jóval komplikáltabb, mint azt sejtették. A Peremélet Niccolò Falsetti rendezésében Francesco Turbanti, Emanuele Linfatti, Matteo Creatini, Valentina Carnelutti, Nicola Rignanese főszereplésével készült.

Március 24-én Antonio Albanese 2023-as rendezését tekinthetik meg az érdeklődők. A Comói-tó közelében játszódó történet középpontjában a családi élet és a kollektív morális válság témája áll. Antonio hajógyári munkás, aki rendkívül visszafogott, szerény, áldozatos életet él. Idős édesanyját gondozza, jó kapcsolatot ápol volt feleségével és szeretett lányával, Emiliával. Miután gyermeke bejelenti, hogy esküvője lesz, Antonio önfeledten készül arra, hogy szerény jövedelméből gyűjtött megtakarítását az eseményre fordíthassa. Számításait azonban a bürokrácia rejtett, titkos világa egy szemvillanás alatt keresztbe húzza. Antonio bankjában az alkalmazottakat hirtelen nem lehet elérni, majd további súlyos krízisek is jelentkeznek. A középkorú férfinek nyugalmas, megérdemelt boldogabb életére készülve szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy akik vagyonunkat őrzik nem feltétlenül őrzik az álmainkat is…

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Superbrands 2022
Superbrands 2021
Superbrands 2022
Superbrands 2022
ICMA logo
Member of IMZ
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo