Páratlan filmfelvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról

Szerző:
- 2025. március 15.
A Népszínház – a későbbi Nemzeti Színház 1875-ben – fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.103

Pontosan 60 év telt el azóta, hogy 1965. március 15-én a metró építkezésre hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét, Blaha Lujza téri Nemzeti Színházat. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben – számolt be a páratlan felfedezésről a Nemzeti Filmintézet.

A Nemzeti Filmintézet filmtörténészei folyamatosan tárják fel és azonosítják a híradófilmgyár hagyatékát, amely több évtizednyi filmfelvételt, és soha nem látott, kimaradt jelenetet tartalmaz. Annyi bizonyos, hogy a felvételek célja a dokumentálás volt, annak ellenére, hogy a kádári kultúrpolitika kerülte a kínos esettel kapcsolatos állásfoglalást. Nem lehet pontosan tudni, hogy a 40 percnyi filmanyag milyen célból készült.

Valószínű, hogy az akkori MAFILM egyik jóérzésű gyártásvezetője lehetett az, aki fél éven át nyersanyagot és operatőrt diszponált arra, hogy az épület bontásának előkészítése és a színház utolsó hónapjai mozgóképen is dokumentálva legyenek. Fekete-fehérben is lenyűgöző az operatőrök munkája, ahogyan örökül hagyták azt az érzést, amit 60 évvel ezelőtt még átélhetett a látogató, amikor utoljára belépett a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületébe.

A dobozok fedele megőrizte a forgatás pontos dátumát is. Az 1964. október 12. és 1965. február 17. között eltelt öt hónap alatt a Mafilm operatőrei hatszor jártak a helyszínen, eltérő mennyiségű filmet fotografálva. Végjáték a Nemzetiben címmel ezekből és az NFI gyűjteményében korábban őrzött mozgóképfelvételből állította most össze az NFI Filmarchívum azt a húszperces dokumentumfilmet, amelyet az első robbantás hatvanadik évfordulóján tesz szabadon elérhetővé videómegosztó csatornáján.

A film végigkíséri az épület történetét a Nemzeti Színház 1908-as beköltözésétől az 1965-ös bontásig, részletesen bemutatva benne a most előkerült felvételeket is. Híradófilmeket és a kihagyott jeleneteket is használja az összeállítás. Ez utóbbiak szintén most kerültek elő az egykori MOVI-stúdió „snittbankjának” feltárásakor, és korábban soha nem látott képsorokat tartalmaznak az épület bontásáról is. Minden kockája szívszorító képet őriz a végóráit élő és exkavátorokkal dacoló színházépületről.

Még légi felvétel is előkerült a lekopasztott térről, egy másik unikális amatőrfilmes képsor pedig az ’56-os forradalomból, amikor közvetlenül a Nemzeti mellett folyik a harc. Nem sokkal később, a beszakadt kupolájú épületben forgatta Éjfélkor című játékfilmjének egy jelenetét Révész György rendező, aki látványos emléket állított ezzel a forradalomban megsérült színháznak.

A neoreneszánsz stílusú színházat a Monarchia-szerte, színházairól ismert bécsi iroda, a Fellner és Helmer cég tervezte, amelynek ez volt az első magyarországi színháza. A másfél év alatt felépült színház a rohamosan fejlődő főváros egyik fontos kereszteződésében állt és 2300 néző befogadására volt képes. A Blaha Lujza téri színházépület csaknem egy évtizeddel korábban épült, mint az Állami Operaház. Hatvan évvel ezelőtt történt felrobbantása hatalmas vesztesége a magyar kulturális örökségnek.

Via Nemzeti Filmintézet

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo