„A Budapest Brand finanszírozási helyzetében bekövetkezett, a közgyűlési többség által előállított helyzet miatt 2025-ben a Tavaszi Fesztivál az elmúlt években megszokott módon nem tud megvalósulni” – nyilatkozta a Főpolgármesteri Hivatal Sajtókapcsolati Csoportja a Magyar Hangnak.
- hirdetés -

A több évtizedes múltra visszatekintő összművészeti eseménysorozat szervezője, a Budapest Brand idén nem kapott támogatást a fővárostól, melynek következtében 32 munkavállaló távozott a cégtől, köztük a cég vezérigazgatója, Faix Csaba is.
A fővárosi költségvetés elfogadását követően tavaly decemberben Karácsony Gergely főpolgármester a Magyar Hangnak azt mondta, „minden költségvetési vitában van egy áldozat. – Én egyébként ennek egyáltalán nem örülök, de hát ebben a politikai helyzetben az a veszély sokkal nagyobb volt, hogy nincs elfogadott költségvetésünk, mint az, hogy a Brand költségvetésében mennyi támogatást tudunk adni”.
A lap kérdésére a Fővárosi Hivatal úgy nyilatkozott, „a főváros számos kulturális programot támogat és szervez idén is, a költségvetési korlátok adta keretek között, mindezt annak érdekében, hogy a kulturális kínálatban a kialakult helyzet ne okozzon hátrányt se a fővárosi kulturális műhelyeknek, se a kultúraszerető budapestieknek. A városvezetés szándéka a Budapesti Tavaszi Fesztivál megőrzése és megújítása 2026-tól″.
(Via Magyar Hang)