2025-ben 747 millió forinttal kevesebb lesz a Budapesti Fesztiválzenekar támogatása annál, amit az együttes a megnövekedett infláció miatt kért a minisztériumtól. Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója erről először egy informális telefonhívásból, majd a napokban egy hivatalos levélből értesült. A karmester a Telexnek adott interjút, amelyben többek között a minisztériummal való együttműködésről és a helyzet okozta nehézségekről is beszélt.
– Elárulja, hogy ki hívta fel önt?
– Nem engem, hanem igazgatónőnket hívták a minisztériumból, nem tudom, ki.
– Mennyire jellemző, hogy ilyen hívásokból értesülnek a kormányzat ilyen súlyú döntéseiről?
– Ez nem lényeges részlet. Sokkal fontosabb baj, hogy a döntések későn születnek. Egy nemzetközi zenekarnak három évre előre kell terveznie. Anyagi megállapodásokat kell kötni külföldi fesztiválokkal, vagy Magyarországra látogató karmesterekkel, szólistákkal. Holott azt sem tudjuk, hogy jövőre mennyi támogatást kapunk. Ezért volt csodálatos előrelépés az ötéves szerződés 2020-ban. De most sajnos semmit sem tudunk a jövőről, miközben alá kell írnunk nemzetközi szerződéseket 2026-ra, 2027-re, 2028-ra.
– A legutolsó információ a kérdéskörben, hogy Hankó Balázs április 4-én bejelentette, hogy a kormányzat évi 25 milliárd forintot biztosít a közös fenntartású színházak és zenekarok finanszírozására, bővül több zenekar, köztük a Budapesti Fesztiválzenekar támogatása is, valamint készítik elő az új ötéves szerződést. Önnek van ennél frissebb információja?
– Kicsit korábban kell kezdenem ezt a történetet. Öt évvel ezelőtt, 2020 elején úgy tűnt, végre nyugodtan dolgozhatunk. Harminc éves kínlódásnak vetett volna véget ez a döntés, azelőtt folyamatos volt a válság, volt abban csökkentés, TAO, TAO-kompenzáció, katás vagy más számlás zenészek, elmaradt turnék, ülősztrájk, flashmob a Vörösmarty téren, nyilvános és nem nyilvános viták. Hihetetlen, hogy a BFZ túlélte ezt a hosszú bizonytalanságot. 2020-ban tehát az állam nevében Gulyás Gergely miniszter, és a főváros nevében Karácsony Gergely főpolgármester ötéves szerződést kötött egymással a Fesztiválzenekar támogatásáról. A dokumentumot Kásler Miklós, akkori miniszter is aláírta. Meghatározták a támogatás mértékét, az állam évi 2,1 milliárd forinttal, a Főváros 240 millió forinttal támogatta a zenekar munkáját. A szerződésbe állami részről a „minimum 2 milliárd forint” kifejezés került, a megbeszélt 2,1 milliárdot csak a második évtől, 2021-től utalták át a BFZ-nek.
Része volt ennek a megállapodásnak az is, hogy zenészeinket végre munkaviszonyba vehettük. Több évtizedes bizonytalanság és küzdelem után először tudtunk úgy tervezni, hogy nemzetközi koncertjeinkre néhány évre biztosítva volt a fedezet. Csak egyetlen, sajnos drámai szépséghibája volt ennek a különben jó megállapodásnak: az inflációról nem esett említés, pedig a következő öt évben hatalmas infláció lett. A zenekar minden évben ugyanazt az összeget kapta, ennek értéke öt év alatt mintegy 40 százalékot zsugorodott. A szörnyű inflációt csak azért éltük túl, mert a Covid-időszakban sok koncert és turné elmaradt, a zenészeink kevesebbet kerestek, a költségek is csökkentek.
De 2023 óta egyre kritikusabb lett a helyzet, és most már nagy a hiány. Több alkalommal, levélben, indoklásokat, táblázatokat mellékelve kértük a Minisztériumot és a Fővárost, hogy amikor esedékes lesz az ötéves szerződés megújítása, állítsák helyre a 2020-ban megállapított támogatás értékét. Pontosan kiszámítottuk az inflációs értékvesztést a KSH adatai alapján. Egyetlen forinttal sem kértünk többet. Ez ma 3,147 milliárd forint állami, és 360 millió forint fővárosi támogatást jelentene.
– Minderre milyen választ kaptak?
Soha nem kaptunk választ, egyszer volt alkalmam találkozni Hankó miniszter úrral. Azt mondta, lehet, hogy erre a helyreállításra csak több lépcsőben lesz lehetőség. Telt az idő, izgatottan vártuk, hogy az új állam-főváros megállapodás megszülessen a 2025–29 évekre. Az előző ötéves szerződés 2024. december 31-én lejárt. Most már 2025 április van, de a jövő még bizonytalan. Előbb egy telefonhívásban, most a napokban hivatalosan, levélben is megkaptuk a minisztérium értesítését, hogy 2025-ben a BFZ támogatása 2,4 milliárd forint lesz. Ez 747 millió forinttal kevesebb az általunk kért helyreállításnál, a 3,147 milliárd forintnál. Most nem szeretnék azon vitatkozni, hogy ezt a hatalmas értékvesztést növekedésnek vagy csökkenésnek helyes-e nevezni, hiszen igaz, nominálértéken ez valóban növekedés.
Sikerült telefonon beszélnem a KIM államtitkárával, aki arról tájékoztatott, hogy egy többéves, többlépcsős rendezés meghaladná a minisztérium hatáskörét. Ahhoz, hogy a fővárossal egy olyan, nekünk megnyugtató szerződés szülessen a következő öt évről, ami három év alatt helyreállítaná a BFZ támogatását, a kormány döntésére lenne szükség. Most ebben bízunk.
Az interjú teljes terjedelmében a Telex oldalán, ide kattintva olvasható.