Nyilvános Kelemen Barnabás rektori pályázata

Szerző:
- 2025. április 3.
Kelemen Barnabás - fotó: Emmer László
Kelemen Barnabás - fotó: Emmer László

A világhírű hegedűművész azzal a céllal juttatta el pályázatát a Papageno szerkesztőségéhez, hogy a teljes szakmai közönség megismerhesse elképzeléseit.

- hirdetés -
A Kulturális és Innovációs Minisztérium több mint egy év után, 2025 februárjában írta ki ismét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori pályázatát, melyre Kelemen Barnabás mellett még ketten adtak be érvényes jelentkezést. Győriványi Ráth György már korábban közzétette pályázatát saját honlapján, Farkas Gábor zongoraművész, a Zeneakadémia tanszékvezető professzora pedig úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja pályázatát publikussá tenni. A három pályázót részletesen ebben a cikkünkben mutattuk be.

Kelemen Barnabás pályázata az alábbi felületen teljes terjedelmében megtekinthető:

A korábbi rektor, Vigh Andrea megbízatása még 2023. október 31-én járt le. Csák János egykori kulturális tárcavezető korábban kétszer is kiírta a Zeneakadémia rektori pályázatát, de a rektorválasztás eredménytelennek bizonyult. A kulturális élet képviselőinek összefogása nyomán visszavont első pályázat után meghirdetett második felhívásra öt pályamű érkezett, ami szintén nem hozott eredményt. Jelenleg Kutnyánszky Csaba oktatási rektorhelyettes vezeti az intézményt.

Információink szerint az egyetem oktatói és hallgatói április 7-én, hétfőn hallgathatját meg a rektorjelölteket és tehetik fel nekik kérdéseiket, a Zeneakadémia szenátusa pedig már a rákövetkező napon tartott ülésén szavaz a pályázatokról.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo