Május 24-én a Zeneakadémia Nagytermében különleges zenei esemény várja a közönséget: Joseph Haydn ritkán hallható oratóriuma, a Tóbiás hazatérése csendül fel a Concerto Budapest, a Purcell Kórus, valamint kiváló szólisták előadásában, Vashegyi György vezényletével. A produkció a Concerto Budapest és a Haydneum – Magyar Régizenei Központ együttműködésével valósul meg.
Haydn első oratóriuma, a Tóbiás hazatérése 1775-ben íródott, és hatalmas sikert aratott már bemutatásakor. Idén éppen 250 éve szólalt meg először – a jubileumi évforduló méltó alkalmat kínál arra, hogy a mű ismét reflektorfénybe kerüljön. Bár a Tóbiás hazatérése ma jóval kevésbé ismert, mint A teremtés, Az évszakok vagy a Krisztus utolsó hét szava, zenei gazdagsága és expresszív ereje semmivel sem marad el azok mögött. Haydn e munkájában olyan különleges megoldásokat alkalmaz, amelyeket máshol alig – a lenyűgöző énekesi virtuozitást megkövetelő mű több tételében a zenekarban például két oboa mellett két angolkürt is megszólal, ami a korban feltétlen ritkaság.
Az oratórium alapjául szolgáló történet apokrif ószövetségi elbeszélés, amelyben a hittel és bizalommal teli főhős csodás módon talál haza. A zeneszerző e művével felvételizett a bécsi zeneszerző-egyesületbe is, nem véletlenül: a régi olasz oratórium hagyományait követő mű Haydn munkásságának fontos mérföldköve.
„Számomra ez a mű Haydn zenei szótára – épp ahogyan Harnoncourt látta az Idomeneo-t Mozart esetében” – fogalmazta meg Vashegyi György, aki 2022-ben a Müpa produkciójában vezényelte először a művet, és már akkor eldöntötte, hogy rendszeresen műsoron tartja. „A Tóbiás hazatérése lenyűgöző remekmű, tele olyan zenei megoldásokkal, amelyek ritkán, vagy egyáltalán nem jelennek meg Haydn más műveiben. Aki meghallgatja, egészen új, meglepően árnyalt képet alkothat a zeneszerzőről – bízom benne, hogy a közönség is osztozni fog ebben a felfedezésben.”
A mostani előadás különlegessége, hogy Haydn eredeti, 1775-ös verzióját hallhatja a közönség, kiegészítve a zeneszerző 1784-es átdolgozásában megjelenő második verzió kórustételeivel. Ez a kibővített változat még teljesebb képet nyújt a műről – amely egyszerre bensőséges és grandiózus, spirituális és emberközeli.
A koncert szólistái: Kristóf Réka, Szutrély Katalin, Balogh Eszter, Megyesi Zoltán és Nyikolaj Borcsev – mindannyian a hazai és nemzetközi oratóriumélet elismert művészei.
A koncertről további információ ide kattintva érhető el.