Muzsikusok, Muzsikások: a Duna Szimfonikusok és a Muzsikás Együttes közös koncertje – Játék

Szerző:
- 2020. február 8.
Muzsikás - fotó: Opitz Tamás

Csodálatos helyszínen, a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában szólal meg a világot járt Muzsikusok, Muzsikások című koncert, amelynek ötlete nem új keletű, hiszen a Warner Music már 2006-ban kiadott egy DVD-t, amelyen a Muzsikás a Danubia Szimfonikus Zenekarral együtt szólal meg.

- hirdetés -

A perspektíva viszont mindig újszerűen hat, hiszen a műzene és a népzene összefonódik és azzal a fajta koncertélménnyel gazdagítja a közönséget, amelyben

a múlt és a jelen összeér.

A koncertek mindig más zenei anyagból építkeznek, de az elképzelés ugyanaz: Kodály, Bartók és a többiek nagyszerű művei és a népzene egy hangversenyen belül adjon különleges zenei élményt. Ezt a programot játszotta már a Muzsikás Glasgow-ban a BBC Scottish Symphony Orchestrával, Németországban a Drezdai Szimfonikusokkal és Sanghajban a Nemzeti Filharmonikusokkal is. Magyarországon a Zeneakadémia és a Müpa után most egy igazán impozáns helyen, a Gödöllői Királyi Kastélyban lesz hallható 2020. február 16-án 19 órától.

A hangversenyen a Duna Szimfonikusok (Muzsikusok) és a Muzsikás Együttes (Muzsikások) párhuzamba állítják Bartók és Kodály legismertebb zenekari műveit, azok eredeti forrásaival. A művek néhányszor nem teljes egészében kerülnek előadásra, hanem csak a főbb motívumok hangzanak el a népzenei gyökerekkel együtt, hogy bemutathassák az egyértelmű vagy éppen rejtett kapcsolódási pontokat, valamint a népzene termékenyítő hatását a magyar zeneszerzőkre.

A hangverseny során részletek hangzanak el többek között Kodály Háry János-, a Marosszéki táncok- vagy a Fölszállott a páva-szerzeményeiből, és megszólalnak az ezekhez kapcsolódó, a falusi népzenészek előadásmódjában elhangzó népi dallamok. Bartók Béla Román népi táncok című műve pedig teljes egészében megszólal majd a Muzsikások közjátékaival kiegészülve. Különleges vendége az estnek Petrás Mária, aki hiteles tolmácsolója a Moldvában élő énekes hagyományoknak.

Játsszon a Papageno.hu Facebook-oldalán! A kérdésünkre február 11-ig helyesen válaszolók között 2×2 db belépőt sorsolunk ki a február 16-i koncertre, a Gödöllői Királyi Kastélyba.

 

Kérdésünk: Mely zenekarokkal játszotta eddig a Muzsikás együttes a népzenét a műzenével összekapcsoló különleges műsorát?

 

1. A London Symphony Orchestrával és a Budapesti Fesztiválzenekarral

 

2. A Chicago Symphony Orchestrával

 

3. A Nemzeti Filharmonikusokkal és a BBC Scottish Symphony Orchestrával

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo