Papageno Radio
Kiállítás Valakinek nagyon kellett ez a Maurer Dóra-alkotás

Valakinek nagyon kellett ez a Maurer Dóra-alkotás

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Az egyik legsikeresebb élő magyar képzőművész, Maurer Dóra hazai és nemzetközi műkereskedelmi szerepléseiről többször írtunk már itt a Senki többet? blogban – most egy olyan újabb, szerda este történt esetről számolhatunk be vele kapcsolatban, amelyen ha csúcsleütés nem is született, de a történtek kiemelkedően mutatják, hogy a művész munkái iránt milyen élénk kereslet mutatkozik meg a gyűjtők között.

A budapesti Nagyházi Galéria 261. aukciójának második napján az árverés 489. tételeként került kalapács alá december 2-án este Maurer Dóra (De)Formation című, 1987-ben készült hidegtű-képe. (A hidegtű – nagyon egyszerűen megfogalmazva – a rézmetszethez és a rézkarchoz hasonló sokszorosító eljárás, ahol az ezzel a technikával „megrajzolt” lemezről tetszőleges számú levonat készíthető.) Vagyis nem egyedi alkotásról van szó, hanem egy olyan munkáról, amelyből több egyforma példány is létezik.

Közbevetőleg jegyzem meg: Maurer ráadásul ezen a címen több különböző metszetet is készített (és ezek mindegyikéről feltehetően több levonat is készült); ezek közül egy, a mostanival csaknem teljesen megegyező példányt, amelyet 2018 szeptemberében a bécsi Dorotheum aukciósház árverésén 220 euróért adtak el, be is mutattunk itt a 2019. augusztus 9-én megjelent Senki többet? blogbejegyzésben.

Maurer Dóra: (De)Formation (a Nagyháziéknál árverezett példány) – forrás: Nagyházi
Galéria

Nos, a ház ennek megfelelően 80.000 forintos kikiáltási áron – a külföldi gyűjtőknek valutában is megadva 230 eurónak megfelelő összegért – indította a tételt. Az egymásra következő licitek végén a kezdő összeg több mint huszonháromszorosáért (!), 1,9 millió forinton tudták leütni a tételt (és ehhez természetesen még hozzájönnek majd a jutalékok is, amit a licit győztesének ugyancsak meg kell fizetnie, amivel a végösszeg jócskán 2 millió forint felett lesz).

Maurer Dóra: (De)Formation (a Dorotheumnál árverezett példány) – forrás: Dorotheum

És ha ez az ár el is marad Maurer eddigi legmagasabb aukciós eredményeitől, azért egyfelől igencsak meghaladja a sokszorosított munkáinak általában egy-két százezer forintos árszintjét, másfelől pedig az ekkora licitemelkedések (vagyis amikor valakik ennyire „vérre menően” küzdenek egy adott tételért), még ha nem is teljesen példa nélküliek, azért nem túl sűrűn szoktak előfordulni az árveréseken. De hát persze ha valaki nagyon meg akar szerezni magának valamit…

Promóció

X
X