Papageno Radio
- hirdetés -
Kiállítás Várja a további megbízásokat a lépcsőket és kerítést könyvvé festő művész

Várja a további megbízásokat a lépcsőket és kerítést könyvvé festő művész

Glücklich Vilma lépcső fokai nőnap alkalmából változtak egy-egy női szerző kötetévé Szendrey Júliától Török Sophie-n és Szepes Márián át Szécsi Noémiig. A Bethesda Gyermekkórház betonkerítésének paneljei pedig hetven ismert, klasszikus gyerekkönyvvé alakultak. Kiderült, hogy a Szatyor Bár vagy a Púder stílusát kialakító Babos Bertalan Zsilinek messzebbre vezető kapcsolata van a könyvekkel.

- hirdetés -

– Szeretem az ilyen munkákat, mert egyértelműek. Mindenkinek tetszeni fog, pozitív az üzenet, ez kerekké teszi a dolgot. Nem is volt nehezen megvalósítható dolog.

- hirdetés -

– Hogy találtak meg ezek a feladatok?

– Elég sokat nyüzsgök. Az elmúlt 10-15 évben sokat festettem éttermek, kocsmák, színházak, műtermek falaira. Vámos Ágnessel, a Budavári Önkormányzat kulturális tanácsadójával több alkalommal dolgoztunk együtt, például a Réber-kiállítást is én csináltam. Nekik jó ötleteik vannak, én meg megbízható munkaerő vagyok. Kitalálták, hogy nőnapra legyenek könyvgerincek a lépcsőkön. Átküldtek egy kész tervet azzal, hogy három nap múlva kezdhetünk. Mondtam, hogy jó – össze kell szedni a csapatot, a festéket meg az agyamat, lepasszolni a gyerekeket! De megcsináltuk.

Ide kapcsolódik:
47 magyar írónő és költőnő könyveivé alakult egy lépcső

– Ennek a képei pillanatok alatt körbejárták a közösségi oldalakat.

– A Bethesda Gyermekkórház is ezt láthatta. Felkeresték a Móra Kiadót, egy építőanyagipari céget és minket. Mindenki bedobta, amije van, én a lelkes művészcsoportomat. Karitatív módon csináltuk rengeteg önkéntessel. Én nem szeretek dokumentálni. Annak a divatját éljük, hogy a semmiből is tartalmat generálunk – én ennek a fordítottját csinálom, a valamiből sem csinálok. Nem szeretem nyomkodni a telefont festés közben, mert elveszi a lendületemet. Amelyik munka kell, az megtalál.

– Hasonló feladatokkal is megkereshetnek még?

– Igen, sőt, várjuk kórházak, iskolák, óvodák jelentkezését.

Havonta egyszer össze tudom szedni ezt a csapatot és szépítjük a világot, mert nekünk sok szép jutott az életből és ezt szeretnénk tovább adni. Ebben a munkában a nyilvánvalókon túl is sok jó dolog van: nincs megrendelő, nem kell neki megfelelni. Az utca népének szól, de nem graffiti, nem a hagyományos értelembe vett street art, amikor a művész bujkál, illegálisan csinál valamit, hanem egyértelműen jó üzenete van. Egyszerű, mint a Nap. Szeretnénk, ha ez Magyarországon gyorsan elszaporodna. Jó sokat el fogunk vállalni ilyenekből, ha érkeznek megkeresések.

Ide kapcsolódik:
Könyvekké változtak a kerítés lécei a Bethesda Gyermekkórháznál

– A két könyves alkotás után adódik a kérdés: te is könyvmoly vagy?

– Szeretek olvasni. Össze sem hasonlítható a tévézéssel vagy a mozizással. Teljesen más érzékszervedet használod. Bár diszlexiás vagyok, borzalmasan lassan haladok a könyvekkel, de vannak írók, akiknek a nyelvezetével könnyebb. Napközben is sokat olvasok – legalább egy órát – a nagyobb fiamnak. Egészen kezdek belejönni. (nevet)

– Vannak kedvenc szerzőid?

– Vonnegut világa közel áll hozzám. Legutóbb Szerb Antalt olvastam. Semmi időm nincs, de nem lehetett letenni az Utas és holdvilágot. A járványban nem lehet utazni, de így Olaszországban járhattam. Hátborzongató élmény volt.

– A gyűjtőszenvedélyed is kiterjed a könyvekre?

– Könyvszakon végeztem a Kisképzőben. Ott az volt az elit szak. Ugyanúgy meg kellett tanultunk rajzolni és illusztrálni, mint a grafika szakon. Emellett elsajátítottuk a könyvépítést, sőt a restaurálást, a papírokkal való munkát is. Nagyon bonyolult szakma.

Amióta élek gyűjtöm a gyerekkönyveket.

Gyerekkoromban is rengeteg kötetem volt – ezek mind megvannak, bár nekem mindenem megvan gyerekkoromból: az összes játékom, rajzom – az egész gyerekszobám berendezve, ahogy volt.

Babos Bertalan Zsili - fotó: Vágó Szabolcs
Babos Bertalan Zsili – fotó: Vágó Szabolcs

Akkor is gyűjtöttem, mikor még nem is volt gyerekem. Imádom az illusztrációkat. Külföldről is mindig egy hátizsák könyvvel jöttem haza. A nappalinkban nincsen tévé, csak faltól falig könyvespolc albumokkal és gyerekkönyvekkel, a másik szobában vannak a regények.

– Van köztük számodra különleges?

– Egy teljesen ismeretlen finn mesekönyv, talán 1000 példányban adták ki. A tervező grafikus diplomám is egy mesekönyv volt, a Fehérfekete Pisti. Ritkán van olyan munkám, amit művészeti alkotás ihlet, de ez ilyen volt – egy szót sem értettem belőle, csak a képeket. Erről is szól a könyv, hogy az az ember, aki vizuálisan ennyire ki van elégítve, ott van előtte megrágva az értelme mindennek, mennyire tájékozódik ebben a virtuális világban? Mennyire ért meg egy mesekönyvet?

– A gyerekekkel hogyan lehet összeegyeztetni a gyűjtőszenvedélyedet? Úgy tudom, volt egy komoly matchbox és lemezautó gyűjteményed. Ez megvan még? Játszotok vele, vagy érinthetetlen?

– Megvan. Próbálom a dobozok magányos szomorúságából kirángatni őket. Egy gyűjtemény akkor hal meg, ha bedobozolják. Nagyon sok kollekciómmal már megtörtént.

Sokat gondolkozom azon, hogy hogy kell ráönteni a gyerekemre, hogy van 6000 matchboxunk.

Még nem zúdítottam rá, egyesével adogatom oda.

A Legóimat szintén, abból is darabokat adok oda neki. Vannak olyan Legók, amik az én Legóim, olyan figura, amit nem lehet szétszedni és van az övé. Úgy szoktuk megkülönböztetni, hogy van játék, autó, modell és szobor. Meg szokta kérdezni, hogy ez szobor? Modell? A szobron talán még lehet változtatni, de a modell az szent.

Babos Bertalan Zsili - fotó: Vágó Szabolcs
Babos Bertalan Zsili – fotó: Vágó Szabolcs

Ami engem 13 éves koromig érdekelt, amik a vágyaim, álmaim voltak, azt már mind odaadtam Boldinak, aki négyéves: a kalózhajót, az összes rendőrjárművet, pici, nagy, közepes helikoptert, óriási várat. Öntsek rá mindent, hogy teljesen beleőrüljön?! Mint a svéd gyerekversben: „Bélyeget gyűjtöttem. Papa hozott egyszer egy kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget.”

Könnyen el lehet venni ezzel az ember lelkesedését. Ezeket a gyűjtő hajlamaimat máshogy látom már. Nem érzem magam öregnek, de megsuhintott a midlife crisis és rájöttem, hogy mégsem hagyhatok rá a világra egy olyan örökséget, amit ők sem értenek.

– Mivel foglalkozol mostanában?

– A saját képeimet csinálom itthon. Sokalakos, nagy képek. Hotelekben csinálok dekorfalakat, van egy dekorfalas akcióm. A tavalyi évben csak a házamat építettem. Amióta a fiam él – ő most 4 éves – azóta háttérbe szorult a művészet. Nem lettem hobbiművész, de annyira szeretek a családommal lenni és tudom, hogy ez egy korszak. Nem távolodok el a művészvilágtól, de most a család ezerszer fontosabb.

- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.