Johann Strauss – A kiállítás hirdeti szerénytelenül a Lobkowitz-palota homlokzatán a molinó, jelezve, hogy a zeneszerző születésének bicentenáriumára készült tárlat a keringőkirály birodalmának minden szegletét megmutatja.
- hirdetés -
A bécsi Színházi Múzeum (Theatermuseum) belső udvarán Strauss különböző arcszőrzeteit próbálgathatjuk magunkra, a lépcsőfordulóban kis animáció fogad, és mire felérünk az első emeletre, készen is állhatunk az időutazásra.
Az augusztus 25-ig látható kiállítás a művek, azok zenei és színházi jelentősége mellett a komponista magánéletét is taglalja. Eredeti dokumentumok, kották, színlapok, látványtervek, fotók mellett személyes levelek és tárgyak, használati eszközök, dísztárgyak, jelmezek, továbbá – természetesen – meghallgatható felvételek által kaphat a látogató teljes képet a Strauss-univerzumról.
Kvintesszenciális Strauss: A denevér
Amelynek azonnal a közepébe lépünk be, hiszen az első termet a főműnek, A denevérnek szentelték. Bemutatják a darab eredet- és sikertörténetét, valamint a karaktereket színháztörténetileg több fontos előadás fotói, jelmeztervei és kosztümjei által. Kiemelt helyet kap Max Reinhardt 1929-es berlini, Deutsches Theater-beli rendezése. Az Ausztriában soha be nem mutatott verzióban színészek, nem énekesek közreműködtek, Orlofskyt az operai/operetthagyománnyal ellentétben férfi játszotta, a zenei anyagon pedig Korngold végzett innovatív beavatkozásokat. Egy képzeletbeli Frosch-outfitet is összeraktak, és összeállították a Staatsoper Frosch-névsorát 1955 szilveszterétől kezdődően. Igaz, az első öt évben ezen a napon nem volt előadás.
Izgalmas dokumentum a cenzorpéldány, az egyik tárlóban pedig kiállították az 1874-es eredeti partitúrát, amelyet a Bécsi Városi Könyvtár (Wienbibliothek) legértékesebb darabjai között tartanak számon. Érdekesség, hogy Richard Genée kézírása is felfedezhető benne. További különlegesség, hogy ebből néhány szám hiányzik, míg Rosalinda csárdása két verzióban, instrumentálisan és az énekszólammal kiegészítve is szerepel benne.
Egy kis átjáróban időszalagon helyezték el a Strauss-életmű darabjait, de ha valakit a színkódok segítenek a műfaj szerinti eligazodásban, netán a darabok évenkénti bontásából is készíthetnek statisztikákat, nos, arra is van itt muníció. Néhány teremmel később, egy másik idővonalon a magánéleti események kapnak történelmi kontextust.
A nácik által újraírt anyakönyv
A következő terem a családtörténet első, zsidóságot érintő fejezete, amely egészen az 1760-as évekig nyúlik vissza, és a nácizmusig ér. Id. Johann Strauss születési helyét „zsidó fogadónak” hívta a népnyelv, apai nagyapja egy kikeresztelkedett pesti zsidó volt. Az Anschlusst követően a nemzetiszocialisták Berlinbe, a származás igazolására illetékes hatósághoz vitték a Szent István-székesegyház házassági anyakönyveit, ahol oldalanként lefotózták, majd az eredeti visszajuttatták a plébániára. Az 1941-es képanyagból kiderül, hogy a Johann Michael Straussra vonatkozó bejegyzést egész egyszerűen eltüntették – az nem lehetett, hogy Johann Strauss zenéje ne lenne német. A kiállításon ez és a rekonstruált bejegyzés is látható.
A náciknak volt még dolguk a családdal, hiszen a zeneszerző harmadik felesége zsidó származású volt. Árjásították a családi gyűjteményt, amely akkor a lánya, Alice és nővére, Louise Simon tulajdonában állt. Az anyag Bécs városához került, amit meg is vásároltak, de pont csak 2001-ben került az ügy végére.
A nagy Strauss-biznisz
A gyermek Johann az apai akarat ellenére lépett először pódiumra, ami valószínűleg a szülők válásának volt a következménye. Kezdetben a papa azt szerette volna, ha fia nála játszik, aki inkább az anyját szerette volna anyagi biztonságban tudni, ezért köszönte, de nem kért a lehetőségből, és saját zenekart alapított. Az idősb Strauss halála után aztán egyesítette a két társaságot. Az állandó fellépések időről időre kimerítették, de a lekötött koncerteket le kellett játszani. Így aztán Josef feladta mérnöki állását, és belépett a családi vállalkozásba. Miután ő és az üzletet vasmarokkal irányító mama, Anna is meghalt, Johann kizárólag a komponálással foglalkozott, a dirigálást pedig átvette Eduard.
A két lánytestvér nem involválódott az üzletben, ellentétben a három Johann-feleséggel, akik méretes fotókon figyelik a látogatót. Jetty menedzseri és titkárnői feladatokat látott el, Lili az operettek szövegkönyveibe dolgozott bele, Adele pedig azt döntötte el, milyen librettót, felkérést vagy meghívást fogadjon el a férje.
Az operetté a jövő
A 19. század második felében született meg az operett műfaja. Jacques Offenbach bevette Párizst, majd a Szép Helénával Bécset is meghódította. Strauss szemmel tartotta a kollégát, már csak azért is, mert tökéletesen tudatában volt a művek és a színházi előadások pénzügyi aspektusával is, azzal, hogy szebben cseng a kassza a jegybevétel után, mint az egyszeri jövedelmet biztosító ilyen-olyan darabmegrendeléseket követően. Jetty megérezte a korszellemet, hogy a bécsiek valami összetéveszthetetlenül helyire vágynak, biztatta férjét, aki bele is vágott a kísérletezésbe. Jó nagy bukás lett volna A bécsi víg nők vége, de szerencsére nem mutatták be.
Az 1871-es Indigo és a negyven rablót azonban sikerre vitte Marie Geistinger és Alexander Girardi. A színészről elnevezett legendás szalmakalap is látható abban a teremben, ahol a Strauss-operetekben excelláló művészek, köztük Pálmay Ilka, Szika Jani, Kopácsy Juliska fotói is felfedezhetők.
Johann Strauss 15 operettet komponált, melódiáiból pedig egy 16.-at kompilált ifjabb Adolf Müller Bécsi vér címmel. A kiállítás végén mindegyikbe bele lehet hallgatni.
Úti és üzleti kalandok
A távolságok a vasút elterjedésével sem csökkentek, ellentétben az utazáshoz szükséges idővel. Az sem mellékes, hogy a postakocsikhoz vagy társzekerekhez képest kényelmesebben és a menetrendnek köszönhetően tervezhetőbben lehetett útnak indulni, ráadásul nagyobb csapatokban, ami már a papa idejében is különösen kedvezett az üzletnek. Még akkor is, ha az összeköttetések nem voltak tökéletesek, lehetővé vált, hogy Bostontól Szentpétervárig, Hamburgtól Nápolyig eleget tegyenek a meghívásoknak.
A kurátorok nemcsak azt összesítették, hogy az 1847/1848-as szezonnal kezdődően hol és hányszor lépett fel nagy koncertkörutakon (Budapesten hétszer), hanem készítettek több igen érdekes összehasonlítást is.
Ma a Bécs–Párizs út vonattal, zürichi átszállással 12 óra alatt megtehető, ezzel szemben a Strauss házaspár 1877. január 5-án szállt fel a Kaiserin-Elisabeth-Westbahn expresszére, és január 8-án hajnali 5-kor érkeztek meg a francia fővárosba. Bostonba ma már hét és fél óra alatt odaér a közvetlen járat, az 1870-es években Bécsből New Yorkig 17 napig tartott a hajóút.
Az 1872-ben adott bostoni koncertért százezer dollárt kapott a várostól, ez a gázsi ma 2,5 millió dollárnak felel meg. A merchandising már akkor is stabil lába volt a turnéknak. a Szentpétervár melletti Pavlovszkban adott hangversenyre Strauss-képeket nyomtak, amelyeket tízkopejkás áron adtak. Elment belőlük százezer darab. És ha már Oroszország: a cári vasúttársaság 11 szezonra szerződtette, a nép pedig tódult, így a Szentpétervár–Pavlovszk járatok foglaltsága is jelentősen megnőtt. Az adatok azt mutatják, Johann Strauss a kései utódokkal, Ed Sheerannel, Taylor Swifttel vagy Céline Dionnal is állja az összehasonlítást.
Forrás: Bécsi Színházi Múzeum
Táncolj még!
Johann Strauss karrierjének kezdetén Bécs a mai városmagot jelentette, fallal körülvéve. Ferenc József elrendelte azok lebontását és a Ring megépítését, amelynek mentén kinőttek a középületek és a felsőbb osztályok palotái, bérházai. Térképek mutatják, hogyan terjeszkedett a város, a növekedés pedig a Strauss-művek címében nyomon követhető.
A korszakban a bécsi külvárosokban virágzott a szórakoztatóipar, méretes tánctermek és kivilágított kerthelyiségek várták a kikapcsolódni vágyókat. Kezdetben Josef Lanner és az idősb Strauss zenészei húzták nekik a talpalávalót, 1844. október 15-én Hietzingben, Donmayer Kaszinójában azonban új csillag született az ifjabb Johann személyében, aki hamarosan a legmenőbb helyeken játszott, nem ritkán haknizott egy este több műintézményben is. A kurátorok a legjelesebb helyekről és a hozzájuk kapcsolódó legismertebb művekről is megemlékeztek, köztük a kihagyhatatlan a Wiener Männergesang-Verein (Bécsi Férfikórusok Egylete) számára, 1867 farsangjára komponált Kék Duna-keringő, az osztrák főváros nem hivatalos himnusza, amelyet a Staatsbalett előadásában, egy újévi koncert betétklipjeként is meg lehet nézni.
Johann Strauss rengeteg polkát, galoppot és persze valcert írt, de operettjeiben is ontotta a táncszámokat. Teljesen érthető, hogy virtuálisan és verbálisan is keringőkirállyá koronázták: az eredetileg szórakoztató tánczenét a hangversenytermi repertoár részévé tette.
Kóda
A záró teremben az újévi koncertek elmaradhatatlan Strauss-műsorszámainak apropóján a Bécsi Filharmonikusra koncentrál. De a beöltözni vágyók sem maradnak aktivitás nélkül: ők a felvehetnek egy klakkcilindert és felkaphatnak egy sétapálcát. Aki pedig a korábbi tánciskolai videón elsajátította a keringő alaplépését, lesuhanhat a lépcsőn, és a bálteremben azonnal táncra is perdülhet.
