Ötödik alkalommal hirdették ki a köveskáli Káli Art Inn által szervezett szobrászati pályázat nyertesét és nyitották meg a szabadtéri Káli Art-Parkot. Az október végéig ingyenesen megtekinthető tárlaton a szakmai zsűri által kiválasztott legjobbnak ítélt tizennégy pályamű látható.
- hirdetés -

A 2025-ös pályázat egymillió forintos díjazással járó elismerését Szalay Péter nyerte Planetáris folklór című alkotásával. A zsűri tagjai: Petrányi Zsolt művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője, Szabó Ádám Munkácsy-díjas szobrászművész, egyetemi docens, Topor Tünde művészettörténész, Tóth Pál Sándor gyűjteménykezelő, a tavalyi nyertes, a Munkácsy Mihály-díjas Gaál Tamás szobrászművész és Molnár Júlia és Héjja Róbert, a Káli Art Inn tulajdonosai.
A minőségi vendéglátást, a fenntarthatóságot messzemenőkig szem előtt tartó Káli Art Inn butikhotel 2020-ban alakította meg óriási kertjében a Káli Art-Parkot, és írt ki először pályázatot szobrászművészek részére. A felhívásra már az első évben több tucat művész jelentkezett, azóta sincs ez másképp. A tulajdonosok szándéka, hogy a pályázat legalább tíz éven át, minden esztendőben folyamatos bemutatkozási és kiállítási lehetőséget biztosítson kortárs szobrászművészek részére.
A pályaműveket elbíráló zsűriben a hazai kortárs kiemelkedő szakértői, Petrányi Zsolt művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője; Szabó Ádám Munkácsy-díjas szobrászművész, egyetemi docens; Topor Tünde, művészettörténész, az Artmagazin főszerkesztője; Tóth Pál Sándor art consultant és gyűjteménykezelő; Gaál Tamás Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, a pályázat tavalyi nyertese; Molnár Júlia a Káli Art Inn tulajdonosa és Héjja Róbert, a Káli-medence Turisztikai Egyesület elnöke és a Káli Art Inn társtulajdonosa vettek részt. Az az egymillió forintos díjat idén Szalay Péter Planetáris folklór című, a társadalmi feszültségek kettősségét hangsúlyozó alkotása nyerte.

A nyertes alkotás – fotó: Mészáros Annarózsa
Az Art-Parkban október végéig láthatóak Becskei Andor, Cséffai Györgyi, Detkovics Anikó, Galántai György, Jancsovics Orsolya, Mézes Tünde, Miklya Gábor, Mindák Gergely, Plank Antal, Ruppert János, Szalay Péter, Szilágyi Csilla, Várnagy Ildikó, Vizsolyi János művészek munkái. A kiállítás nemcsak a művészek bemutatkozásának, az értő és nyitott közönség látogatásának lehetőségét teremti meg, de különleges turisztikai attrakcióként is szolgál.
A Káli-medence fő vonzereje a természet szépsége és az épített környezet harmóniája. Molnár Júlia és Héjja Róbert azok számára álmodták meg a szoborparkot, akik a természet szépsége, a falusi hangulat, a kiváló gasztronómia mellett nyitottak a művészet és csendes elmélyülés iránt. A kiállított alkotások májustól októberig térítésmentesen, minden nap reggel 10 és 17 óra között tekinthetők meg.
Ez idő alatt számos rendezvény keretében ismerkedhet a nagyközönség a kortárs szobrászattal. Tárlatvezetés, gyűjtői vizit, kortárs tánc-performansz, jóga elmélyülés, irodalmi séta, reggeli piknik, néhány a programok közül. A szobrok mellett elhelyezett QR-kód segítségével digitális kalauz érhető el, amelyen keresztül a látogató megismerheti az alkotó szándékát és üzenetét, a művek hátterét.
További információ ide kattintva érhető el.