Közvetítés – Virtuóz fiatalokkal koncertezik a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Szerző:
- 2021. február 23.

Február 26-án 20:30-tól ad online koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar a magyar klasszikus zenei élet meghatározó színpadjain már bemutatkozott, kiemelkedő tehetségű fiatalokkal. A BMC-ből sugárzott előadást a Papageno Facebook-oldalán is követni lehet majd. 

Különleges meglepetéssel készül közönségének a Liszt Ferenc Kamarazenekar idei első koncertjén, a Budapest Music Centerben február 26-án: öt egyedülálló képességű fiatal művésszel lépnek fel közösen.

A tehetséggondozás a zenekar új stratégiájának egyik fontos pillére. Ennek jegyében amellett, hogy különleges műhelymunkával segítik azoknak a gyerekeknek, fiataloknak a fejlődését, akik korosztályuk legkiválóbbjai közé tartoznak, rendszeresen fellépési lehetőséget is biztosítanak a számukra.

https://youtu.be/z0r2Nz81pf0

Az idei évadban összesen három koncertesemény is a tehetséggondozáshoz kapcsolódik: tavaly novemberben a Bartók Világverseny ifjú győztesével, Szokolay Ádámmal léptek egy színpadra, a zenekar az évad második felében mutatja be Dargay Marcell, az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyén különdíjat nyert darabját, most pénteken pedig

az öt, különleges figyelmet érdemlő ifjú művésszel, Rozsonyits Ildikóval, Schmalzl Ellával, Simic Aleksanderrel, Magyar Valentinnel és Sárközi Ádámmal lépnek fel.

A zenészek felkészülését Várdai István művészeti igazgató mentorként segíti, aki igazgatói szerepében és a bécsi Zeneakadémia cselló tanszékének vezetőjeként egyaránt kiemelkedően fontosnak látja a tehetséggondozást.

„Lelkesítő érzés a jövő meghatározó zenészeivel találkozni, és testközelből megtapasztalni, hogy napról napra miként tökéletesedik, érik a játékuk. Ugyanakkor a professzionális előadóművésszé válásig, a tehetség kibontakozásáig hosszú út vezet, és ma már pontosan látjuk, a képesség, legyen bármennyire is egyedülálló, önmagában kevés. A feladat iránti elkötelezettség, motiváció nélkülözhetetlen, és felmérhetetlenül fontos szerepe van a környezeti hatásoknak, a pedagógusoknak, mentoroknak, akik segítik a fiataloknak megtalálni az előadóművészi hangjukat. A zenekarral ebben vállalunk szerepet – mondta el Várdai István, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti igazgatója. Hozzátette: „Ezek a fellépések fontos referenciák lehetnek, amelyek szintén segítik a fiatal zenészek karrierépítését.”

Az élő műsor a zenekar megújult honlapa, Facebook és Youtube-csatornája mellett a Papageno felületein is követni lehet majd.

A koncert Rozsonyits Ildikó Bach A-dúr zongoraversenyével veszi kezdetét; a 14 éves zongoravirtuóz hazánk minden rangos fellépőhelyén, így a Pesti Vigadó, a Művészetek Palotája és a Zeneakadémia színpadán is fellépett már, illetve a 2020-as Virtuózok V4+ Tehetségkutató legutóbbi nyertese.

Az előadást Déri György Liszt Ferenc-díjas csellóművész egykori tanítványa, Várdai István és Varga István jelenlegi állandó diákja, Schmalzl Ella folytatja, aki Saint-Saëns: Allegro appassionato című művét adja elő. Ella 10 évesen elnyerte a Talents for Europe – 23rd International Competition of Bohdan Warchal (Szlovákia) 1. díját, majd a zágrábi 12. Antonio Janigro JUNIOR Nemzetközi Csellóversenyen is 1. helyezést szerzett. Bécsben megnyerte a Prima la Musica tartományi versenyt, 2019-ben pedig részt vett a rangos Kaposfesten. A 2020-as Virtuózok V4+ adásában a legjobb négy magyar versenyző közé került.

Simic Aleksander szintén országos és nemzetközi zenei versenyek nyertese, Várdai István állandó tanítványai közé tartozik ő is. Bécsben 2018-ban megnyerte a “Vienna Classic Pure” nemzetközi zenei versenyt, és a legjobb bécsi klasszikus előadásáért különdíjban is részesült, 2019-ben pedig New York egyik legnívósabb koncerttermében, a Carnegie Hallban tartott szólókoncertet. A fiatal virtuóz pénteken Várdai Istvánnal közösen adja elő a Vivaldi: G-moll concerto két csellóra írt változatát.

Magyar Valentin, aki Bach f-moll zongoraversenyét játssza el, hazánk kiemelkedő zongoraművészével, Fejérvári Zoltánnal folytat jelenleg hosszú távú együttműködést, több nemzetközi zongorahangverseny díjazottja, egyben olyan hazai és külföldi pódiumok rendszeres fellépője, mint a BMC, Zeneakadémia, MÜPA, Pesti Vigadó, Klebersberg Kultúrkúria, Jókai Anna Szalon, Nemzeti Színház, a bécsi és a belgrádi Magyar Kulturális Intézet.

Az online koncertet Sárközi Ádám Kuszevickij: fisz-moll nagybőgőversenyével zárja; Sárközi korábban 2019-ben egy színpadon léphetett fel a Pannon Filharmonikusokkal, legutóbb pedig első helyezett lett a szlovákiai Dittersdorf Nemzetközi Nagybőgő Versenyen.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo