December 17-én a BMC-ből jelentkezünk élő közvetítéssel, melynek során Kurtág György Bartók 6. vonósnégyesének utolsó két tételét tanítja a Kelemen Kvartettnek. Az első két tételből tartott mesterkurzusból dokumentumfilm is készült Szabó Stein Imre rendezésében, amely most először tekinthető meg.
A 2022-es Fesztiválakadémia időszaka alatt forgatott 37 perces Art of teaching című különleges dokumentumfilm talán legnagyobb erénye, hogy filmes eszközökkel, de közérthetően és izgalmasan képes felvillantani azt a rendkívül sűrű léptékű mini univerzumot, amely a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás által életre hívott programsorozat alatt és mögött rejtőzik.
A film végén Bartók 6. vonósnégyese 1. és 2. második tételének tanítása egészen drámai momentumainak lehetünk tanúi, míg a december 17-i két közvetítésben Kurtág György élőben tanítja tovább a BMC-ben a Kelemen Barnabás, Jonian Ilias Kadesha, Kokas Katalin és Vashti Mimosa Hunter által alkotott kvartettet a mű 3. és 4. tételével. Így a most exkluzív premierben bemutatott film összeér a két élőben közvetített mesterkurzussal a Papagenón.
A kétszer 3 órás internetes közvetítés december 17-én, szombaton 10.00-13.00 és 19.30- 22.00 között tekinthető meg élőben.
A dokumentumfilmben világsztár szólisták, színpadi produkciók, próbák ellesett pillanatai, a párhuzamosan zajló Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny rendkívül jelentős professzorai a versenyzők, és a mindezeket összetartó mesterkurzusok, vagyis a színpad és a tanítás zárt világa tárul fel a nézők előtt, ahol – ahogy Kelemen Barnabás és Kokas Katalin alapító művészeti vezetők fogalmaznak – “minden mindennel összekapcsolódik, és erre szeretnénk rávilágítani.”
A Szabó Stein Imre által rendezett filmben (Géczy Dávid vezető operatőr, társ-rendező, Nemes Áron operatőr, Lecza Attila vágó) a dimenziók és léptékek folytonosan cserélődnek, egyik pillanatban Keller András tart kurzust a Kelemen Kvartettnek Bartók 6. vonósnégyeséből, majd Kelemen Barnabás ad mesterkurzust a Fehér Ilona Verseny egyik győztesének, majd a zsűrielnök Hagai Shaham tanít, hogy utána a Kreutzer-szonáta előadásában lássuk José Gallardóval.
A folytonos körforgás kétségtelenül legjelentősebb pillanata a film végén Kurtág György Kelemen Kvartettnek adott mesterkurzusa szintén Bartók 6. vonósnégyeséből. Szabó Stein Imre megjegyezte: “számomra a 2021 -es dokumentumfilm, amely a színpad mágiája körül forgott valami nagyon szép egységbe kerül a most bemutatott, inkább a tanításról szóló dolgozattal. A kettő együtt érvényes.”
Folytonos mozgásban
A Fesztiválakadémia Budapest mostanra egész éves körforgássá vált, távolról sem csak a nyári fesztivált jelöli a név. November és december folyamán Csíkszeredán, Egerben, Pécsett, Nagykanizsán, Kaposváron, Budapesten tartanak vonós, fúvós és billentyűs mesterkurzusokat majd januárban és februárban folytatódnak a szakmai képzések, találkozások többek között Kaposvár, Veszprém, Nagykanizsa, Miskolc, Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely városokban.
Több száz gyerek es tanár vesz részt a régiókból. A Fesztiválakadémia művészei, a művészeti vezetőkkel együtt a tanításon túl koncerteket is adnak és szakmai kerekasztal-beszélgetésekkel támogatják a hazai oktatás fejlődését.
Kelemen Barnabás művészeti vezető elmondta, “a Fesztiválakadémia fő célkitűzése vidéken és határainkon túl tanítani, inspirálni a zeneiskola, konzervatórium és egyetemek diákjait, akkreditált pedagógus továbbképzésekkel egybekötve a mesterkurzusokat.” Kokas Katalin hozzátette, “a hidat akarjuk felépíteni az alapfok és a felsőfok között, ez számunkra a tanítás művészete vidéken és határainkon túl.”

Vivaldi Négy évszak című műve és Stravinsky A katona története című alkotása egy estén, egy színházkoncertben
A Fesztiválakadémia Budapest nemzetközileg is különleges védjegye a színpad és a tanítás világának összefonása mellett a fesztivál műfaji sokszínűsége. A barokktól kortársig tartó kamara repertoár mellett hangsúlyosan jelenik meg a népzene és a magyar cigányzene, a zenén túl viszont komoly hangsúlyt kapnak a társművészetek, az irodalom, képzőművészet és a színház.
A 2022. évi fesztivál különleges bemutatója lett Stravinsky A katona története című műve. Most kilépve a nyári fesztivál kulisszái mögül Vivaldi Négy évszak és A katona története kettősének országos és határon túli turnéja indul februárban, amelyre karácsony előtt elkezdődik a jegyértékesítés.
A parádés szereposztásban Molnár Piroska (mesélő), ifj. Vidnyánszky Attila (katona), Bezerédi Zoltán (ördög), Kelemen Hanna (királylány) tűnik fel Ascher Tamás rendezésében, a karmester Kelemen Barnabás.
A budapesti közönség a Magyar Zene Házában február 28-án, a kaposvári publikum a Csiky Gergely Színházban nézheti-hallhatja a színházkoncertet, és további előadások lesznek Csíkszeredán, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Nagykanizsán, majd tavasszal Lendván, Szombathelyen és Pécsett is. Külön érdekesség, hogy Vivaldi “örökzöld” Négy évszakja is egyedi módon szólal meg, a partitúrába jegyzett eredeti narrációval.