Lapozzon bele a Papageno 2021. decemberi számába!

Szerző:
- 2021. november 23.

Megjelent a Papageno magazin decemberi száma. A címlapon Nánási Henrik karmester. Az előszóban Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának A tálentumokról című írását olvashatjátok.

- hirdetés -

„Talán a legkedvesebb jézusi példázatom, amikor az Úr által adott értékek sorsáról beszél. A Megváltó csak néhány esetben mond szikrázón keményet, de ez az egyik, és elsőre nem is biztos, hogy értjük. A szolga, aki a rábízott tálentumot elásta, és azt imígyen megőrizve várta vissza urát, végül a hideg űrbe kerül, ahol írás és fogak csikorgása hallik.

Miért hozom szóba az ádvent hangulatához oly kevéssé illő példabeszédet? Mert minden ember megkapja a maga tálentumát, és azzal sáfárkodnia muszáj: tehetségét használnia kell. Mert valamire mindenkit különös tehetség kötelez: van, aki olyan színekkel átja és festi le a világot, mint senki más, és olyan is, aki úgy ápol a kórházban menthetetlen beteget, ahogy arra más képtelen – a Papagenóban pedig a művészetek tálentumsokszorozóit találjuk.

Például a kiskamasz Mozarttal, aki első hallásra megjegyezte Allegri tizenkét szólamú, még rövidebb verziókban is öt-hat perces művét a Sixtus-kápolnában, odahaza pedig lejegyezte (Müpa, november 28.: Adventi hangverseny, Tenebrae Kórus). Jó, ez még az ádvent novemberi kezdete, de azzal a művésszel és diákcsapatával már decemberben találkozhatnak, akinek az egész élete – szülővárosomban, Veszprémben – a tanításról, a művelésről, tehát a mások talentumának elősegítéséről szól.

Remek szerzők ürügyén bontogatja szárnyát és tehetségét sok fiatal Kováts Péter keze alatt. (Zeneakadémia, december 7.: Az Egyetem kamarazenekarának hangversenye.) Végére hagytam az Operát: ahol Giacomo Puccini tehetsége kibomlik kiadója és közönsége előtt: az Edgar című tragédia kemény, harsány, magával ragadó zene, tornádónyi érzelemmel. Magyarországon ez a produkció tette először színpadra a művet, amely az Opera vadonatúj Eiffel Műhelyházában látható, és más fontos és kiváló művészek mellett egyik büszkeségünk, Balga Gabriella gyermekágy utáni visszatérése a társulatba. (Opera Eiffel Műhelyháza, december 5-től: Puccini: Edgar.)

Meghitt és tehetségek ámulatával teli ádventet mindenkinek!”

A budapesti terjesztési pontok mellett a Papageno magazint keresd a Libri országos hálózatának 58 üzletében!

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo