Maradt még az újévi koncertekből! – #Papagenda

Steven Isserlis

Erre a hétre is maradt még néhány újévi koncert: az egyiken egy egészen különleges darab, Duke Ellington Sacred Music című kompozíciója csendül fel, a másikon pedig egy egyedüláló eredményekkel büszkélkedő zeneiskola növendékei és pedagógusai mutatkoznak be. De ajánlunk egészen átlagos napokra szóló remek hangversenyeket és operákat is, szokás szerint ingyenes programok kiemelésével.

Ingyenes koncertek január 7. és 13. között

Január 7.
19.00 Régi Zeneakadémia, Kamaraterem – Fan Zhengwen diplomakoncertje
19.30 Zeneakadémia, Nagyterem – Ács Dávid László (orgona) diplomakoncertje

Január 12.
18.00 Zeneakadémia, XXIII. terem – Kiss Péter tanítványainak koncertje

Január 13.
18.00 Régi Zeneakadémia – Gulyás Márta tanítványainak koncertje

Pergolesi: La serva padrona

Ide kapcsolódik:
Bojtos Lilla Luca nyerte a II. Házy Erzsébet Nemzetközi Énekversenyt

Az úrhatnám szolgálóban szereplő alakok, főnök és beosztott, úr és szolga, fenti és lenti bármilyen szférában és időben elgondolható történet. A fenti számára kiderül, hogy a lentinek is van esze, nem csak egy szép tárgy vagy tulajdon. Egymásba szeretnek, és a hierarchia eltűnik. Az egyetlen kérdés nem az a történettel kapcsolatban hogy létezik-e szerelem úr és szolgája vagy főnök és beosztott közt, hanem az, mi az oka, hogy ez ma még kérdés, és kit foglalkoztat a téma egyáltalán. A három szereplő: Bojtos Luca, Erdős Attila és Mózes Zoltán sokrétű, kreatív alkotó és előadóművészek, operaénekesek, táncos komikusok, performanszművészek, az egyszerű és vicces történet árnyoldalait és meg nem tárgyalt részleteit is felszínre hozzák ebben az előadásban, Philipp György rendezésében január 7-én az Óbudai Társaskörben.

Wagner: A bolygó hollandi

Ide kapcsolódik:
Már a rosszfiúk is mennek

„Bárhol is nyitod ki a partitúrát, a szemedbe fúj a szél” – jellemezte A bolygó hollandit Wagner egyik pályatársa, s a kritikának szánt megjegyzés voltaképpen a mű egyik legnagyobb erényére mutat rá: a megzabolázhatatlan természeti erők, a vihar és a tenger érzékletes jelenlétére, amely oly különleges jelleget kölcsönöz a műnek. A Sümegi Eszterrel és Kálmándy Mihállyal színpadra állított produkciót Kesselyák Gergely vezényli január 9-én a Müpában.

New Year’s Eve – a Nemzeti Énekkar és a Modern Art Orchestra koncertje

Ide kapcsolódik:
Duke Ellington és a túlélés záloga

Edward Kennedy “Duke” Ellington (1899–1974) afroamerikai zenekarvezető, zongorista, zeneszerző, a jazz és az amerikai zene egyik legnagyobb hatású személyisége volt. A Duke, azaz herceg becenevet gyermekkori barátai akasztották rá elegáns öltözete és arisztokratikus modora miatt. Duke Ellington hatása szinte felbecsülhetetlen. Legalább 1000 kompozíció tulajdonítható neki. Az 1960-as évektől Ellingtont érdekelni kezdte a vallásos zene. Mindez azzal kezdődött, hogy 1963-ban a chicagói afroamerikai kulturális fesztivál felkérésére egy oratóriumszerű művet írt, amelyben bensőséges hangulatú vallásos dalok is szerepeltek. 1965 után még további három ilyen templomi műve született, melyek előadásában az énekes és hangszeres szólisták mellett táncosok is közreműködtek. „Duke” című könyvében Derek Jewell azt írta a Szent Koncertekről, hogy „ezekben a jazz elegyedik az európai templomi kórus-muzsika elemeivel… Duke elhatározta, hogy megalkotja saját Istent dicsőítő énekét, mely igen fontos volt számára.” A Sacred Music további Gershwin- és Ellington-darabok mellett Szőke Nikoletta közreműködésével január 12-én csendül fel az Olasz Kultúrintézetben.

Steven Isserlis és a Concerto Budapest

Ide kapcsolódik:
Keller András: „Türelmesen kell zenekart építeni”

„A kamarazene volt a mi általános iskolánk”- mondja a zenei ismeretterjesztőként is széles körben ismert brit művész, aki Keller András meghívására játssza Saint-Saëns a-moll csellóversenyét, azon a koncerten, ahol Messiaen emlékezetből újraalkotott Hymne au Saint-Sacrement című zenekari műve és Bruckner VII. szimfóniája is elhangzik január 12-én és 13-án a Zeneakadémián.

50 éves a Solti György Zeneiskola

Ide kapcsolódik:
50 éves a Solti György Zeneiskola

A Solti György Zeneiskola, amely élen jár a legfiatalabb korban elkezdett képességfejlesztés, az érzelmi intelligencia és az igényes művészi munkára való fogékonyság kialakításában, fennállásának fél évszázados jubileumát ünnepli. A január 13-i gálahangversenyen a MOMkultban közreműködnek a zeneiskola nagy együttesei, leánykara, a szolfézs- és zongoratanárokból álló női kar, valamint a Divertimento Kamarazenekar.