„A TérTáncKoncert élménye egy életre szól”

Szerző:
- 2017. május 24.
Bodó Antónia fotó: Stiller Ákos

Bodó Antónia hegedűművész közel tíz éve vesz rész a Budapesti Fesztiválzenekar produkcióiban. A Fischer Iván által megálmodott TérTáncKoncert intézményét kiemelten fontosnak tartja, hiszen mint mondja: „élmény látni a gyerekek igyekezetét, a lelkesen csillogó szemeket”. A BFZ idén június 10-én rendezi meg a West Side Storyt is megelevenítő ingyenes koncertet, amelynek nagyköveteként kérdeztük a művészt.

- hirdetés -

Kövesd a TérTáncKoncert országos és budapesti eseményeit a facebookon is!

„Azért örülök, hogy a TérTáncKoncert nagykövete lehetek, mert így közelebbről megismerhetem a felkészülés folyamatát, hiszen eddig csak a Hősök terén, a színpadról szemlélve szembesültem a hónapokig tartó munka eredményével.

Az elmúlt koncerteken óriási élmény volt látni a gyerekek igyekezetét, a lelkesen csillogó szemeket és a végén a boldogságot az arcokon, hogy sikerült a produkció.

Életre szóló élmény ez számukra,

ami hitet adhat és sorsokat fordíthat. Mivel itt mindenféle társadalmi csoportból különböző hátterű gyerekek együtt készülnek, a tánc közös nyelve segítségével talán jobban megismerik és elfogadják majd egymást.

Bodó Antónia, a Budapesti Fesztiválzenekar hegedűművésze

1974-ben született Debrecenben. A Zeneakadémián Halász Ferenc, Kovács Dénes, Gulyás Márta és Devich Sándor növendékeként szerzett hegedűművészi diplomát. Részt vett Perényi Eszter, Zsigmondy Dénes, Fenyves Lóránd, Reiner Schmidt, Kiss András, Szabadi Vilmos mesterkurzusain. A főiskolai évek alatt koncertmestere volt a Danubia Ifjúsági Zenekarnak és a Jeunesses Musicales World Orchestra-nak. Több kamarazenei verseny díjazottja, 1998-tól az Akadémia Vonósnégyes tagja. 2009-ig a Concerto Budapest második hegedű szólamának vezetője. 2009-től a Budapesti Fesztiválzenekar produkcióinak résztvevője.

Külön öröm számomra, hogy a gyermekeimnek is megmutathatom közelebbről ezt a csodálatos kezdeményezést, ők is részesei lehetnek egy kicsit ennek a missziónak.”

További információ ide kattintva!

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo