A világ legfoglalkoztatottabb csellistája újra a Zeneakadémián

Szerző:
- 2017. november 16.
Várdai István

Tavaly 32 ezer komolyzenei koncertet listázott a Bachtrack, a világ legnagyobb komolyzenei adatbázisa. A Bachtrack a karmesterek, zongoristák, csellisták és hegedűsök között vizsgálta meg, hogy kik a világ legfoglalkoztatottabb művészei. A világ legfoglalkoztatottabb csellistája 2016-ban Várdai István volt. 2018. január 15-én Várdai és barátai inspirálják majd egymást, mutatják meg, mi teszi a barátságot barátsággá.

- hirdetés -

„Egy koncertprogram kialakításánál mindig próbálom figyelembe venni, hogy az előadott művek és az előadók jól passzoljanak, az egymás közötti kémia működjön. A Chopin-szonáta a szerző egyik kései műve, a csellóirodalom igazi gyöngyszeme, és Eldar Nebolsinnal már régóta szerettem volna duózni. Bár Chopin elsősorban zongorára komponált, ebben a darabjában a cselló is óriási feladatot kap. Schubert B-dúr triója a házi muzsikálás hangulatát idézi, Guy Braunstein és

Lars-Andres Tomter társaságában igazi otthoni hangulatot próbálunk majd teremteni a Zeneakadémián.

Majd a műsort Mozart valamiért kevésbé gyakran játszott Esz-dúr zongoranégyesével fejezzük be – a 20. századtól visszatérve a klasszika letisztult zsenialitásához. Nekünk, világjáró művészeknek, ezek a koncertek az együttjátszás öröme mellett jó lehetőséget jelentenek a találkozásra, a baráti kapcsolatok ápolására. Annak ellenére, hogy különböző korosztályból származunk, mindenki nagyon üdítő és energikus személyiség. Ez majd a koncerten is látható lesz.” – nyilatkozta Várdai István.

Antal Mátyás: „Bartók számomra elhivatottság”

A művész 30 évesen már egyértelműen a világ egyik legkeresettebb csellistájának számít, amit mi sem igazol jobban, hogy ő az első, aki a Genfi Nemzetközi Csellóverseny mellett megnyerte a müncheni ARD Nemzetközi Csellóversenyt is. 2010-ben debütált többek között a bécsi Konzerthausban és a New York-i Carnegie Hallban. Azóta fellépett a világ legrangosabb koncerttermeiben, többek között Londonban, Párizsban, München-ben, Genfben, Berlinben, Moszkvában és Tokióban. 2009-ben Junior Prima-díjat kapott, 2012-ben elnyerte a rangos Prix Montblanc-t, 2015-ben Liszt-díjjal tüntették ki. 2015-től a pécsi Kodály Központ rezidens művésze.Várdai István 2016 decemberében vette át 1673-ban készült Stradivari-csellóját, amelyet a közelmúltban egy anonimitását megőrizni kívánó német mecénás vásárolt számára a hangszer amerikai tulajdonosától.

További információ és jegyvásárlás ide kattintva!  

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo