A cím a rögtönzött éneklésre utal, ami az Észtország délkeleti részén élő szetu közösség sajátja, egy adatközlő vallott így. A legjobb énekesek azzal tűnnek ki, hogy szinte vég nélkül tudnak improvizálni a tradicionális dallamokra, amire a kórus többi tagja válaszolgat. A különleges, az UNESCO szellemi örökség listáján is jegyzett hagyományt a Verska Naase’ előadásában élőben is hallhatjátok június 9-én, a Budapest A Cappella Fesztiválon.
Kevesen vannak, de sokat énekelnek
A mindössze 12.000 fős népcsoport nyelvében a többségi észtekkel, hitében viszont a szomszédos oroszokkal rokon, hiszen ortodoxok – ez az elkülönülés is hozzájárulhatott a a hagyomány fennmaradásához. A szetu kultúrában együtt élnek a pogány szokások és egyházi ünnepek, és nagyon fontos szerepe van az énekeknek. Olyannyira, hogy régen nem is illették külön szóval, hiszen teljesen természetes része volt a mindennapi életnek és az önkifejezésnek. A Baltikumban a kulturális és nemzeti identitás sarokköve a vokális hagyomány, gondoljunk csak az Éneklő Forradalomra vagy a máig élő Dalos Ünnepre, ami mindhárom balti államban megrendezésre kerül, és ahol tízezrek énekelnek együtt.
A szetuk azonban itt is elkülönülnek: a balti-finn, a Kalevala verselésében is fellelhető rúnadallal (regilaul) ellentétben a szetu leelo többszólamú, és archaikus skálára épül.
Anyáról leányra
A hagyományos paraszti életforma is okozhatta, hogy a szetu vokalitást elsősorban nők őrzik, hiszen ők végeztek olyan munkát, amit közös éneklés kisérhetett. Így az énekek ma is anyáról lányra szállnak, ahogy a Verska Naase’ tagjai is női rokonoktól tanulták repertoárjuk részét. A kórusok vezetőénekese a Lauluima, azaz Éneklő Anya, de egyes kiemelkedő énekeseket is illetnek a névvel, és Észtországban még egy háromméteres gránitszobor is tiszteleg előttük. A dalok az emberi élet, és különösen a nők életének momentumait fejezik ki, így gyakori például a menyasszonysirató.
Pontosan nehezen meghatározható, hogy mióta él a leelo hagyomány, de elfogadott a közel kétezer éves eredeztetés, amikor még nem váltak külön a balti-finn népek és nyelvek. A múlt században az egységesítő észt nacionalizmus és a sztálinista elnyomás ellenében továbbélő hagyomány ma a szetu közösség elsődleges identitásformáló ereje, kutatott és ünnepelt tradíció. A Verska Naase’ ezt kiaknázva épít a „nagy öregek” archív hangfelvételeire, így nem csak a verskai énekeket hallhatjuk tőlük. Ez a hagyomány, ahogy a Várkert Bazárban a közönség is hallhatja, mégiscsak elsősorban élő, hiszen lényegi eleme az improvizáció: minden előadás más és más. Az első hallásra szokatlan, de mégis közelinek tűnő leelo június 9-én csendül fel a Várkert Bazárban, a Verska Naase’ tolmácsolásában.
(Az adatközlés: Khaidak 1987, Igor Tõnurist, Mare Piho és Õie Sarv gyűjtése)