25 év, 25 nap, 25 esemény – ünnepel az NKA

Szerző:
- 2018. szeptember 16.
Balázs János - fotó: Kleb Attila

A Nemzeti Kulturális Alap 2018. szeptember 23. és október 17. között rendezi meg 25 év, 25 nap, 25 esemény című programsorozatát, amellyel a hazai kultúrafinanszírozás talán legmeghatározóbb intézményeként, fennállásának 25. évfordulóját ünnepli.

A nyitó gálaesten az a műfaji sokszínűség jelenik meg, amely a Nemzeti Kulturális Alapot jellemzi. A műsorban az NKA által támogatott előadó-művészeti területek egy-egy prominens képviselője lép fel, aki már az első évben, 1994-ben támogatást nyert, mellettük pedig egy ifjú tehetség mutatkozik be a jelenlegi pályázói körből. Kettejük közös, csak erre az alkalomra születő produkciója – az NKA-ra jellemző állandóságot és megújulást megjelenítve – képviseli az adott művészeti ágat.

A gálasestre jegyek itt vásárolhatók.

Közreműködik többek között Molnár Piroska, Balázs János, Novák János, Bíró Eszter, Novák Péter és a Fölszállott a páva fiatal tehetségei, Magyar Nemzeti Táncegyüttes (művészeti vezető: Zsuráfszky Zoltán), a Győri Balett, a Sarjú Banda, az Orfeo Zenekar (művészeti vezető: Vashegyi György), az Etnofon Zenei Társulás, valamint Brasch Bence. A látványban a Képzőművészet Kollégiuma és a Fotóművészet Kollégiuma nyertes alkotásainak vetítése lesz. Az est szerkesztője Lőrinczy György, rendezője Káel Csaba.

A részletes program itt böngészhető végig.

Ezt követően olyan események várják szerte az országban az érdeklődőket, mint iparművészeti kiállítás Pécsen, a Magyarországi Bábszínházak Országos Találkozója Kecskeméten, a Szent Mihály-napi vásár a Szentendrén a Skanzenben, vagy prózai és verses pódiumműsor Kaposváron, de lesz program Nagyváradon és Nagyszelmencen is.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo