Az állandóság univerzuma – Eötvös Péter 75

Eötvös Péter - fotó: Csibi Szilvia / Müpa

A világviszonylatban is egyik legismertebb és legelismertebb magyar zeneszerző-karmester, Eötvös Péter 75. születésnapja alkalmából saját műveit dirigálja a Pannon Filharmonikusok élén.

Különleges, de nem szokatlan pillanat ez. Senza sangue, azaz Vértelenül című, Alessandro Baricco novellájából készült, A kékszakállú herceg vára párdarabjának is tekinthető opera-pszichothrillerét szintén ő vezényelte a mű hazai bemutatóján, az Armel Operaverseny keretében – ahol a legjobb produkció díját nyerte el az előadás.

Gilbert Varga: „A PFZ hangzása homogén, mégis ezer színben pompázik”

Eötvöstől Európa legkiválóbb együttesei rendelnek új műveket. Mások mellett a Berlini, a Bécsi, a New York-i Filharmonikusok egyaránt felkérték már, és így tett a Baszk Szimfonikus Zenekar is, amelynek harmincadik születésnapján, 2012-ben mutatták be az azóta 2015-ben átdolgozott The Gliding of the Eagle in the Skies című kompozíciót. A zeneszerző saját bevallása szerint nem tudott sokat a baszk zenéről, egyetlen jellegzetes hangszert ismert csupán, a tamburát. Rátalált viszont a Ximun Haran gyűjtötte anyagra, amiből egy szöveg nélküli dal különösen nagy hatással volt rá. Ebből a képből született a hagyományos és autentikus baszk ütős hangszereket is felhasználó darab. Egy sas jelent meg lelki szemei előtt, ahogyan az szélesre tárt szárnyakkal a végtelen térben, a szabadságban siklik.

Eötvös Pétert Goethe-éremmel tüntették ki

A zeneszerző a nyelvek zenéjére, ritmusára is épít, azokat absztrakciót biztosító nyersanyagként használja – elég csak japán, német, angol, olasz nyelvű operáira gondolni. Az Alle vittime senza nome című, nagyon friss, 2017 tavaszán bemutatott zenekari műnek viszont csak a címe olasz, ősbemutatóját Eötvös Péter vezényelte a Scala Szimfonikus Zenekarának élén. A Minden névtelen áldozat (Alle vittime senza nome) egy aktuális kérdésre adott megrendítő zeneszerzői válasz: azoknak a menekülteknek állít emléket, akik háborús övezetekből próbálnak egy békésebb világba eljutni, de a tenger hajóik sírjává válik.

Először csendül fel Oroszországban Eötvös Péter Három nővér című operája

2016. július 30-án, Esterházy Péter halála után alig két héttel volt a Bécsi Filharmonikusok felkérésére született Halleluja – Oratorium Balbulum című világi oratórium ősbemutatója a Salzburgi Ünnepi Játékokon. Néhány hónappal később a Müpában, szintén Eötvös vezényletével ismerhette meg a magyar közönség a művet. A Dadogó oratórium prófétája meséli a történetet, mondja a jövendőt, teszi ezt kissé keserűen, de fanyar humorával reményt hagyva a hallgatónak. „Jazz és székely zene, ez vagyok én” – definiálta magát Eötvös Péter. Mi pedig hozzátehetnénk, hogy pulzáló, változással teli világunkban kategorizálhatatlan, műfajokat átívelő, kultúrákat egyesítő univerzuma maga az állandóság. Minőség, sokszínűség és nyitottság. Olyan értékek, amelyekre a jelen kornak nagy szüksége van.