Kocsis Zoltánra emlékezik a Nemzeti Filharmonikusok

Szerző:
- 2018. október 31.
Kocsis Zoltán - fotó: Fejér Gábor
Kocsis Zoltán - fotó: Fejér Gábor

A Nemzeti Filharmonikusokat majdnem két évtizeden át vezető egykori főzeneigazgatóra, Kocsis Zoltánra emlékeznek együttesei, halála napján, november 6-án, a Müpában

Az est során elhangzik Chopin f-moll zongoraversenye, op. 21., Boros Misi előadásában, majd az autonóm zeneszerző, Antal Mária művének ősbemutatójával, Az Áramlat című darabbal folytatódik a megemlékezés. A programot Rachmaninov alkotása, a Harangok zárja, amelyben a szerző az emberi élet egy-egy nagy eseményét dolgozta fel.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar mellett olyan kiváló közreműködők is fellépnek, mint Balga Gabriella, Fekete Attila és Anatolij Fokanov énekművészek. Az emlékkoncertet Hamar Zsolt vezényli.

Az előadás előtt, 18 órától a Bartók színpadi művei Kocsis Zoltán vezényletével címmel, a Művészetek Palotája által készített dokumentumfilmet tekinthetik meg a koncertjeggyel rendelkezők. A felvételen Bartók A Kékszakállú herceg vára című operája látható Káel Csaba rendezésében, közreműködik Szántó Andrea, Bretz Gábor, és Mécs Károly, valamint A csodálatos mandarin című pantomim, amelyben a Pécsi Balett táncművészei működnek közre Vincze Balázs koreográfiájával. A Nemzeti Filharmonikusokat Kocsis Zoltán vezényli.

Emléktáblát avattak Kocsis Zoltán tiszteletére Budapesten

„Kocsis Zoltán emlékét nem lehet méltóbb módon ápolni, mint úgy, hogy az általa felállított mércét szem előtt tartva vesszük ki minden nap hangszerünket a tokból, és igyekszünk a zeneszerző akaratát a lehető leghívebben életre kelteni. Halálának napján minden évben hangversennyel emlékezünk meg róla. Azt reméljük, hogy úgy tesszük mindezt, hogy annak Ő is örülne. A zeneirodalom remekműveit méltó módon tolmácsolva, egyszersmind ifjú tehetségeket bemutatva.

Bízunk benne, hogy odafentről hallgatva Zoli elégedetten bólint majd” – mondja Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója.

Chopin örök szépségű f-moll zongoraversenyét a nemrég még csodagyerek, mára kamaszkorba ért Boros Misi előadásában hallhatjuk, aki a nagyközönség előtt 2014-ben, a Magyar Televízió által megrendezett klasszikus zenei te­hetségkutató, a Virtuózok által vált ismertté. Az elmúlt négy évben több mint 150 koncerten játszott, a világ számos részén koncertezett már, kimagasló tehetségét, elbűvölő sze­mélyiségét olyan mesterek méltatták, mint Plácido Domingo és Vásáry Tamás. 2016-ban Junior Prima Díjjal ismerték el eredményeit.

Így zajlott a Kocsis Zoltán emléke előtt tisztelgő Kékszakállú – Galéria

Chopin 1829-ben, huszadik életévének betöltése és tanulmányai befejezése előtt komponál­ta szerzeményét. A mű ajánlása Delfina Potockának, Chopin egyik párizsi zongorista tanítványának szól. Chopin fiatalkori kompozíciói hatá­sosabb, nyíltabban virtuóz művek, mint a későbbi karakterdarabok. Az életmű első harmadát áttekintve feltűnhet, hogy hat zenekar-kíséretes zongoramű, két so­rozat virtuóz etűd, briliáns variációsoro­zatok és rondók mellett két, a zongorát előtérbe helyező kamarazenei alkotás is ekkor keletkezett. Ezekkel a művekkel tette le névjegyét a huszonéves lengyel zeneszerző a nemzetközi zenei élet akkori központjában, a zongoratitánoktól hem­zsegő Párizsban.

Antal Mária nevét bizonyára kevesen ismerik. A Nagy-Britanniában élő zeneszerző a Zeneakadémián szerzett diplomát. Itt elhangzó kompozícióját, Az Áramlatot Csíkszentmihályi Mihály ma már klasszikus munkája, a Flow-élményről írt könyve és gondolatai ihlették; a darab műfajilag talán a szimfóniához áll legközelebb, tételeinek címe pedig: Fókusz, Világosság és Időtlenség, Eksztázis. A koncert második részében felcsendülő mű szerzőjének magyarországi ismertségét különösen a szívén viselte Kocsis Zoltán; Rachmaninov 1913-ban komponált, de méltatlanul keveset játszott Harangok című műve nagyszabású kórusszimfónia négy tételben, az utolsóban a gyász megrendítő harangkondulásaival. Az Edgar Allan Poe versére készült alkotás megszólaltatásában a Nemzeti Énekkar mellett nagyszerű énekes szólisták, Balga Gabriella, Fekete Attila, Anatolij Fokanov működnek közre.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo