„Szivárvány és szakadék” – ez a mottója a 110 éve született Olivier Messiaen emléke előtt tisztelgő kamarahangversenynek. A meglepő, szinte bizarr, ugyanakkor találó című műsort december 9-én hallgathatjuk meg Lisa Romain (hegedű), Horia Dumitrache (klarinét), Zétényi Tamás (cselló) és Borbély László (zongora) előadásában a Zeneakadémián.
A kétszer nyolc tételnek maga Messiaen adott különös címeket. Az első nyolc darab a zongorára írt nyolc Prelűd, amelyet a komponista 20 évesen alkotott, és első érett művének tekintett.
Ilyen címeket találunk benne, mint A galamb (nyitódarab), amely a szerző szerint narancs- és ibolyaszínekkel párosul, vagy Eksztatikus ének egy szomorú vidéken, amelyben poroszkék, szürke, mályva, ezüst uralkodik. Hasonlóan talányos és egyszersmind fantáziadús az 1941-ben, a görlitzi fogolytáborban született Kvartett az idők végezetére tételsora.
Itt a negyedik tétel a Madarak szakadéka, s a hetedik címében szerepel a „szivárvány” szó (Szivárványok kavalkádja az angyalért, aki bejelenti az Idő végét). A hadifogolytáborban akadt egy zongora, hegedű, klarinét és cselló: a mélységesen vallásos Messiaen pedig megragadta az alkalmat, hogy a nagyjából 5000 fogolytárs számára vigasztaló zenét írjon Isten dicsőségére.
Az alábbiakban a koncert során Messiaen Prelűdök című művét zongorázó Borbély László gondolatait idézzük.
„2018. december 10-én a világ Olivier Messiaen 110. születésnapját ünnepli. Ki is volt ő? Amellett, hogy zeneszerző, orgona- és zongoraművész, a párizsi Conservatoire legendás tanáregyénisége, ornitológus, misztikus, teológus és költő is (és még nagyon sok más). Szinesztéziája révén elidegeníthetetlen kapcsolata volt a különféle színekkel és azok gazdag kombinációival.
Bár először hallván legkorábbi műveit, könnyen hihetjük azt, hogy Debussy és a francia impresszionisták művészetét folytatja, mégis, már a korai Prelűdökben is felfedezhető az a csak Messiaenra jellemző hang, amely a hallgatót nagyon távoli, transzcendens végtelenségbe repíti.
Ugyan sokszor próbálták és próbálják ma is elemezni, végeredményben minden, a szokásos eszközöket segítségül hívó analízis csődöt mond nála. Pontosan azért, mert zenéje csak az érzékek legbensőbb csendjében nyeri el azt az átláthatóságot, mely a sokszor súlyos, apokaliptikus gondolatokat is könnyűvé teszi. Nem meglepő, hogy zenéjéről beszélni szinte nem is lehet, talán nem is illik. A mélységek és magasságok távlatait emberi ésszel nem lehetünk képesek felfogni.
Messiaen-t hallgatva egyfajta elragadtatottság vesz rajtunk erőt. Zenéje a végtelenségig valóságos, pont ettől válik annyira megfoghatatlanná.
(Nem véletlen, hogy műveiben előadói utasításként gyakran előfordul az impalpable, vagyis „kitapinthatatlan” jelző.)
A már említett, zongorára komponált Prelűdök mellett a 20. század egyik legemblematikusabb műve, a Kvartett az Idők végezetére – Quatuor pour la fin du Temps – is elhangzik majd a koncerten, mely gazdag szimbolikájával, különös asszociációival minden ízében az érett Mestert juttathatja eszünkbe. A mű bemutatója egy görlitzi fogolytáborban volt, 1941. január 15-én. Ugyanott, ahol Messiaen a művet papírra vetette.”
