Bársony Péter: „A váratlanság és tervszerűség kettőse érdekel”

Bársony Péter - fotó: Léderer Anita

A mélyhegedű és a zongora párosa szólal meg az Itt és Most bérlet következő koncertjén a Zeneakadémián. Bársony Péter és Balog József hangversenyén gondosan összeválogatott zenei különlegességek hangoznak el április 4-én. Az előadás egyik szereplőjét, Bársony Pétert, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Brácsa Tanszakának vezetőjét kérdeztük.

– Öt kortárs zeneszerző hat művét választotta. Milyen központi gondolat fűzi össze a darabokat?

– A koncerten Lukács Pál brácsaművész – a Zeneakadémia brácsa tanszakának alapítója – születésének 100. évfordulójára szeretnénk emlékezni Weiner László Brácsaszonátájával. Weiner Lukács Pál részére komponálta ezt a darabot, ahogy az összes többi brácsaművét is. Lukács számos szerzőt inspirált alkotásra. De sok más, mára picit elfeledett magyar brácsaművész is ihletett műveket, például Molnár Ferenc, a világhírű Róth vonósnégyes tagja, akinek a koncerten elhangzó Ernst Krenek Szonáta dedikációja szól. Nem mellesleg magyarországi bemutatóként csendül fel a mű, miként Eötvös Péter fantasztikus Brácsa duója is.

Ide kapcsolódik:
Bársony Péter a világ egyik legrangosabb hangszerkészítő versenyének zsűrijében

– Milyen elvet követ egy koncertműsor kialakításakor, és később, előadóként a műsor bemutatásakor?

– Az említett tiszteletadáson túl törekedtem arra, hogy az előadáson bemutatott művek szerzői között is legyen hasonlóság: mindegyikük kevéssé játszott, ugyanakkor ismert zeneszerző,

mindegyiküknek rendkívüli termékenységet és kísérletező kedvet, de egyben fegyelmezett tervszerűséget is mutat az életműve, továbbá mindnyájuknak egy tragikus törés váratlanul döntő hatással lett az életére, művészetére,

illetve Weiner és Schulhoff esetében halálukat is okozta. Mindig izgatott, hogyan jelenik meg a „váratlanság és tervszerűség” kettőse egy szerzőnél, azután továbbgondolva az előadó interpretációjában és a közönség hozzáállásában. A hallgató élményként ragadja meg a váratlanságot, amelyet az előadóművészek újrateremtenek, felidéznek, a zeneszerzők számára pedig a váratlanság adja magát az inspirációt. Ligeti és Schulhoff fantasztikus ötletei jutnak itt rögtön az eszembe, a Szimfonikus költemény 100 metronómra, vagy a Kommunista Kiáltvány Oratórium. Az előadó ebben a folyamatban a közönség és az alkotó között foglal helyet, egyfajta hídszerepet betöltve.

Bársony Péter és Balog József – fotó: Bézsenyi Zsolt

– Áprilisban nemcsak kamaraesttel, hanem brácsaversennyel is tisztelegnek Lukács Pál emléke előtt.

– A két esemény egymástól független. Az áprilisi jubileum több program megvalósítására ad alkalmat, nagy öröm számomra, hogy hatalmas érdeklődés övezi a versenyt, huszonnégyen jelentkeztek, ez kiemelkedőnek számít a mi hangszercsoportunkban.

– Mi a véleménye a kortárs klasszikus zene brácsairodalmáról? Mi jelenti önnek a legnagyobb kihívást a modern művek előadásában?

– A mélyhegedűre íródott darabok száma ugrásszerűen megnőtt a 20. században, a brácsarepertoár jelentős része a múlt század terméke!

Szerencsésnek mondhatom magam, mert tanulmányaim idején tanáraim fontosnak tartották, hogy a kortárs zene aktív részévé váljon a zenetanulásomnak.

A műfaj intellektuálisan is izgat, és a kortárs zeneművek rengeteg hangszertechnikai kihívást tartogatnak.

– Mi változott az elmúlt évszázadban, mi okozta a brácsa „reneszánszát”?

– Bár már a barokktól kezdve léteztek szólóművek brácsára, ám való igaz, hogy nagyrészt a kamara- és kísérőhangszer feladatát töltötte be. Az 1800-as évek vége felé kezdődött a hangszer újjászületése, a zeneszerzők rájöttek arra, hogy a visszahúzódó, lírai és az emberi lélekhez nagyon hasonló „hangszínt” a mélyhegedű kiválóan képes kifejezni. Általánosságban is jellemezte a 20. század zeneirodalmát, hogy előtérbe kerültek a korábban háttérben meghúzódó hangszerek, például a nagybőgő vagy egyes fúvósok.

Ide kapcsolódik:
Közös lemezt készített Komlósi Ildikó, Bársony Péter és Frankl Péter

– Mitől lesz vonzó egy kortárs zenei mű a laikusok számára? Mire számíthat a hallgatóság április 4-én?

– A kortárs szó sokak számára ijesztő, és erre a műsorra talán nem is mondanám, hiszen Eötvös Péter darabján kívül mindegyik mű az elmúlt évezredben keletkezett. Megpróbáltam többféle stílusú, mégis közös gyökerű műveket összeválogatni, és remélem, bizonyos szempontból minden darab váratlan lesz a közönség számára. Ligeti Brácsaszonátája és etűdjei sem „szokványos” Ligeti-művek, ilyenek ugyanis nincsenek a Ligeti életműben. Schulhoffnak nagyon szeretem ezt a jazzes karakterű művét, amely eredetileg szaxofonra íródott. Nem utolsósorban pedig meghatározó a kamarapartnerek személye is: Balog József kiváló zongoraművészt nem kell bemutatnom, Wenting Kang – a Tokiói Brácsaverseny győztese – pedig először áll a magyar közönség elé.