A hely, ahová szívesen érkezünk – 5 éves az óbudai Esernyős

Esernyős

A III. kerület kulturális helyeinek sorát fél évtizede színesíti az Esernyős. A jubileumra születésnapi héttel készülnek, melyben helyet kap a közösségi tér profilját meghatározó képzőművészet, irodalom, zene és film, valamint egy különleges épületfelfedező séta is. 

A 2014. szeptemberi nyitás óta az Esernyős célja, hogy összegyűjtse és közvetítse azokat az értékeket, melyek a III. kerületet jellemzik, de el is hozza Óbudára mindazt, ami érdeklődésre tarthat számot. A Fő tér 2. szám alatt található közösségi tér kávézóként és információs pontként nyílt, de ma már a III. kerület turisztikai vonzerejét szervezi és színesíti, az Esernyős Galériában országos és nemzetközi hírű képzőművészek állítanak ki a rendszeresen visszatérő óbudai tárlatok mellett, a Szindbád Rendezvénytérben és a belső udvarban neves hazai előadók lépnek fel, és itt látogathatók nyaranta a Színház Szerda szabadtéri kamaraelőadásai is.

Az Esernyős üzemelteti a Budapest legkisebb kávézójának mondott Gázlámpa Kioszkot is, továbbá működteti a Szindbád coworking irodát is a jellemzően home-office-ban dolgozó egyéni vállalkozók számára.

 

A jubilemi programokra szeretettel várják a látogatókat, több esemény ingyenesen is megtekinthető majd szeptember 20-27. között. Többek között lesz vezetett épületfelfedező séta, amelyen be lehet pillantani az Esernyős kulisszái mögé, valamint megismerkedni az egykori kereskedőház és a Fő tér kalandos múltjával.

Esernyős

Ezen a héten még megtekinthető Michelangelo Pistoletto kiállítása, amely igazi szenzációnak ígérkezik a kortárs szcénában, de nem maradhat el a soron következő Óbudai Dizájn Piknik kézműves vására vagy a Művek és Mi irodalmi sorozata sem, ahol ezúttal Ady és Krúdy áll majd a középpontban Dragomán György és Márton László írók, valamint Kemény István költő közreműködésével. A zenét, irodalmat és képzőművészetet egyesítő összművészeti esemény tiszteleg Amerigo Tot művészete előtt a Budapest Bár zenészeivel, végül a sorozatot ünnepi fényfestés zárja DJ Bem zenei kíséretével.