Ismét egy különleges francia operabemutatóval jelentkeznek Vashegyi György együttesei

Gervais: Hypermnestre, Müpa - fotó: Kováts Jázon

Évek óta hagyomány a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar háza táján, hogy nagyszabású francia-magyar projektekkel kedveskednek az „ínyenc” közönségnek. Idei első koncertjükön Jean-Baptiste Lemoyne 1786-ban íródott Phèdre című operájának első teljes előadására kerül sor a XVIII. század óta – itt Budapesten, a Művészetek Palotájában.

Az Orfeo Zenei Alapítvány együttműködő partnere ezúttal a velencei székhelyű régizenei központ, a Palazzetto Bru Zane – ennek köszönhetően a kórus és zenekar élvonalbeli francia, illetve Franciaországban élő énekes szólistákkal egészül ki. Az együttműködés keretében a művet – a korábbi magyar-francia közös produkciókhoz hasonlóan – lemezre is veszik, ez a nemzetközi hanglemezpiacon valószínűleg 2020-ban fog megjelenni.

Ide kapcsolódik:
A francia sajtó méltatja a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar Rameau-lemezét

A Phèdre első előadásai az udvarban és Párizsban különösen nagy sikert arattak mind a költeményt, mind a zenét tekintve. Az operát 1786. november 21. és 1792. december 4. között minden évben előadták, így végül hatvannál is több előadást ért meg.

A Purcell Kórus és Orfeo Zenekar Hangversenysorozatának további előadásain Purcell, Mozart, Albrectsberger, Werner és Haydn műveivel találkozhat a közönség.

A korhű hangzásról a Purcell Kórus és a korabeli hangszereken játszó Orfeo Zenekar gondoskodik – vezényel: Vashegyi György.