Jordán Tamással debütál a Janus Pannonius versére írt oratórium Szombathelyen

Jordán Tamás - fotó: MMA/Éder Vera

Janus Pannonius XV. századi versére írt oratórium premierjére kerül sor 2019 szeptember 22-én, vasárnap Szombathelyen. A THRENOS c. mű az első ismert magyar költő latin nyelvű siratóénekének szövegére épül. A művet a spanyol származású Alberto Roque Santana komponálta és a Savaria Szimfonikus Zenekar adja elő a pécsi Mecsek kórus közreműködésével.  Az előadást a kórus karnagya, Balatoni Sándor vezényli majd.

A koncert második részében elismert jazz-zenészek és ifjú tehetségek Bartók Béla műveire komponált improvizációkat szólaltatnak meg. Közreműködik a Binder-Borbély Duó, valamit a Mizsei Quintett.

Az oratórium alapjául szolgáló Siratóének anyjának, Borbálának halálára c. verset Janus Pannonius 1463-ban írta latinul.

A zenemű komponálása a Pannon Egyetem ösztöndíja keretén belül készült el.  Az ősbemutató koncert a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK) és a Savaria Szimfonikus Zenekar együttműködésében valósul meg. A verset elszavalja Jordán Tamás színművész.

A Kanári- szigeteken született Alberto Roque Santana több szállal kötődik Magyarországhoz. Karmester és zeneszerző tanulmányait többek között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, ahol Petrovics Emil és Vajda János tanítványa volt. Rendszeresen látogatta Sir George Solti próbáit, máig őt tekinti karmesteri példaképének. Santana 1998-2010 között az azóta átalakult Magyar Kamara Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója volt. Európa és Amerika számos együttesével koncertezett. A koncert második részében Bartók Béla művei alapján komponált improvizációkat hallhatunk. Az elismert jazz-zenészek, Binder Károly (zongora) és Borbély Mihály (szaxofon) Duója mellett a Mizsei Quartett szólaltatja meg Bartók kompozícióit.

 PANNÓNIA HANGJAI

 Szeptember 22., vasárnap, 18:00,

Bartók terem, Szombathely Rákóczi u. 3.

 Alberto Roque Santana: Threnos, de morte Barbara e matris – oratórium zenekarra, kórusra és szólistákra Janus Pannonius verse alapján, ősbemutató

Savaria Szimfonikus Zenekar, Szombathely

Mecsek Kórus, Pécs

vezényel: Balatoni Sándor

szólisták: Schultz Dzsenifer – szoprán, Mizsei Zoltán – bariton

közreműködik Jordán Tamás színművész

Bartók univerzum –  zenei improvizációk

Binder- Borbély Duó (Binder Károly – zongora, Borbély Mihály- szaxofon)

Mizsei Quintett

Takács Zsuzsanna – mezzoszoprán, Keönch László Farkas – tenor, Mizsei Zoltán – bariton, Philipp György- bariton, ifj. Balázs Elemér – zongora

További információ ide kattintva. A jegyvásárlás itt lehetésges.