László Fülöp (1869–1937) születésének 150. évfordulójára kamarakiállítással készül a Magyar Nemzeti Galéria, együttműködésben a művész életművét gondozó londoni székhelyű de Laszlo Archívum Alapítvánnyal. A tárlat, amely a 20. század egyik legkitűnőbb portréfestőjének érett korszakából válogatott tizenhat alkotását mutatja be, egyedülálló alkalom arra, hogy a festő ritkán kiállított remekműveit a hazai közönség megismerhesse.
A Magyar Nemzeti Galéria néhány kiemelkedő képe mellett a művek jelentős része, köztük Erzsébet anyakirályné, Yorki hercegnéként megfestett portréja is, rangos európai magángyűjteményekből érkezik.
László Fülöp a magyar művészettörténet egyik olyan nagy alakja, aki itthon, szülőhazájában alig ismert, pedig a nagyvilágban egyike volt kora legjelentősebb művészeinek.
Vajon ő is egy meg nem értett magyar zseni, akinek külföldre kellett mennie, hogy elismerjék tehetségét?
Az ő esetében ez nem igaz, hiszen olyan, állami aranyéremmel, nemesi címmel kitüntetett művészről van szó, akinek megrendelői között ott találjuk Ferenc József magyar királyt, minisztereket, hercegeket, grófokat, főpapokat.
László már harmincévesen az egyik legvagyonosabb magyar festő volt, s egy csodálatos műteremvillában lakott a Városliget közelében. Írországból származó felesége, a nagy külföldi megbízatások és más családi okok miatt már 1903-ban elhagyta Budapestet. Bécsben, Párizsban élt családjával, s végül 1907-ben Londonban telepedett le. Mint korának egyik legnagyobb portréfestője, élete vége felé, több mint 2700 képpel a háta mögött, nyugodtan mondhatta: „a nagyvilág művésze vagyok”. A többször idézett mondatot így fejezte be: „…történelmet festek, nemcsak egyéneket”.
A megrendelői között találunk pápát, négy amerikai elnököt, művészeket és tudósokat – Európa és a világ minden tájáról.
László Fülöp volt az a művész, az utolsó az európai festészet történetében, aki több ezer portréjában korának történelmét festette meg.
Arcképfestészete a klasszikus, késő reneszánszban gyökerező portréművészet utolsó nagy fejezete. Halála után, majd a második világháborút követően, a hagyományos arisztokrácia történelmi szerepének meggyengülésével ez a fajta reprezentatív, nagy portréművészet is elveszítette jelentőségét. László Fülöp művészete ebből a szempontból is több mint arcképfestészet.
László, bár brit állampolgár volt, magyarságára mindig büszke maradt. Támogatta a magyar művészeket, több művét is a magyar államnak adományozta. Alkotásaiból utoljára 1925-ben láthatott válogatást Budapest közönsége a Műcsarnokban.
A kiállított festmények mellett számos fotó, a művész kitüntetései és az általa készített amatőr filmek gazdagítják a kiállítást.
A kiállítás megnyitójával egy időben jelenik meg a Corvina Kiadó gondozásában Duff Hart-Davis és Caroline Corbeau-Parsons 2010-ben a Yale kiadónál megjelent életrajzának bővített és átdolgozott magyarországi kiadása László Fülöp élete és munkássága címmel. A kiállítást magyar és angol nyelvű katalógus kíséri.
A tárlat kurátorai: Bellák Gábor, Sandra de Laszlo, Katherine Field és Somfalvi Beáta.