Kortárs magyar festőművészeket támogat a Lexus

Art and Technology

A kortárs magyar festőművészet számára lehetőséget nyújtó program indult Art and Technology by Lexus néven. A kezdeményezés keretében november 29. és december 19. között öt kortárs magyar festőművész közel 60 alkotása tekinthető és vásárolható meg egy rendhagyó tárlat keretében a Lexus Buda Autószalonban, illetve az SCH-Galériában.

Egyre nagyobb az érdeklődés Magyarországon a kortárs festőművészet iránt, amit jól mutat, hogy a legnagyobb galériák festményaukcióin az összeleütési ár egyre-másra dönti meg a rekordokat és nem ritkán több tízmillió forintért kelnek el a legértékesebb hazai kortárs darabok egy-egy kiemelt árverésen. Egyes szakértők szerint az évente 15-20 milliárd forint méretűre becsült hazai műkincspiacon belül a kortárs alkotások szegmense robbanás előtt áll. Számos feltörekvő, tehetséges kortárs magyar művész alkot kimagasló minőségben, akiket érdemes megismerni. Munkáik nemcsak lecserélhetik a készen vásárolt posztereket a falakon, hanem pénzügyi befektetésnek is tekinthetők.

Ezt felismerve indította útjának az Art and Technology by Lexus programot a Complex Services Kft., mint az ötlet gazdája, a Reálszisztéma Zrt., mint a Lexus autómárka kiemelt hazai forgalmazója, és az SCH-Galéria, mint a program szakmai támogatója.

„A projektben olyan művészek vesznek részt, akik alkotásaikkal már megmérettettek, hazai és nemzetközi szakmai sikereket tudhatnak maguk mögött. A rendhagyó kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a kortárs művészet mindennapjaink része, hiszen a tárgyak akár autó, akár festmények formájában hatással vannak érzéseinkre, hétköznapjainkra, az ebből fakadó szemléletformálással a világunkra is” – foglalta össze Szabó Zsuzsanna, a Complex Services Kft. művészeti vezetője, szakmai igazgatója.

Az Art and Technology by Lexus programban résztvevő festőművészek:

 

Csurák Erzsébet

 

Sajószentpéteren született 1957-ben, de már hosszú évek óta Győrben él, dolgozik és alkot. Jelenleg a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum főtanácsadója, miközben címzetes főiskolai docensként óraadó tanárként is dolgozik a Széchenyi István Egyetemen.

 

Fekete József

 

1972-ben született Eger városában. A rajz alapjaival 1986-ban és 1989-ben Rénes György üveg-iparművész tanítványként ismerkedett meg Parádsasváron. Belső indíttatásból Budapestre költözött, hogy a festészettel komolyabban foglalkozhasson. 1994-től 1998-ig a Budai Rajziskola növendéke, ahol akadémikus rajzot, illetve festészetet tanult. Tanárai Szórády István Ödön és Fábián Noémi voltak, akik tovább tökéletesítették tudását.

 

Gulyás Andrea

 

1982-ben született Várpalotán, majd 2001-ben érettségizett a várpalotai Thury György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában. Kiemelt óraszámban tanulta a művészeti rajzolást, festést, művészettörténetet és ábrázoló geometriát. Itt Jáger István grafikusművész volt a tanára. 2003 óta Szentendrén él és alkot, itt ismerkedett meg a már elismert, Bihon Győző festőművésszel. Az együtt töltött évek, a közös szakmaiságuk, egymás tisztelete és szeretete határozta meg a következő évei művészi irányultságát.

 

Kalocsai Zoltán

 

1963-ban született Miskolcon, és gyerekkora óta fest. 1984-ben, az Emődi Tanácsháza kiállításán egyértelművé vált: festő lesz a gyerekből. Még ugyan ebben az évben a Miskolci Téli Tárlaton hivatalosan is elismert, a festményeit zsűrizett alkotó lett. Az 1990-es évek eleje óta folyamatosan kiállít Magyarországon és külföldön is. Budapesten él, szívesen kiállítok egyedül és csoportosan is, amikor azt látja, hogy a festők és műveik erősítik egymást. Meghatározó volt számára, amikor 2001-ben a budapesti Csók István Galériában kiállíthatta festményeit.

 

Neogrády Antal

 

1944-ben született Budapesten, egy igazi művészdinasztia leszármazottjaként, édesanyja Beleznay Margit színésznő, édesapja Neogrády Miklós keramikus, díszlettervező, lakberendező. Dédnagyapja az a Telepy Károly festőművész, akit mai napig is a realista tájképfestészet egyik legkiemelkedőbb egyéniségének tartanak. Apai nagyapja, Neogrády Antal szintén az ecset megszállottja volt. Ilyen szülői, nagyszülői háttérrel, és azzal, hogy végig rajzolta, festette a gyermekkorát, számára természetes volt a festészettel való elköteleződés.  A művészet szeretete ott volt és azóta is ott van a mindennapokban, a hétköznapjaiban.

„Az autóipar és a művészet kapcsolódása néhányaknak első hallásra talán idegenként hathat. Ugyanakkor a Lexus kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy a japán kézműves, művészi ihletésű hagyományok a kész – utcákon látható – modellekben is megjelenjenek. A Lexus formatervezői, külső és belső dizájnerei a legmagasabb szintű ízlést és minőséget képviselik. Így nem is volt kérdés számunkra, hogy nagy lelkesedéssel vegyünk részt az Art and Technology projektben, hiszen ez egy olyan rendhagyó kezdeményezés, amivel teljeséggel azonosulni tudunk. Úgy gondoljuk, a Lexus vásárlói is nagy nyitottságot mutatnak majd művészeti programunk iránt, hiszen az öt magyar művész munkássága teljes mértékben illik a Lexus által képviselt filozófiához, értékrendhez és életérzéshez” – hívta fel a figyelmet Berki István, a Reálszisztéma Zrt. tulajdonosa.

A közel három hetes programot egy nagyszabású ünnepélyes megnyitó est indította útjára november 29-én a Lexus Buda Autószalonban. December 19-ig pedig további kisérő rendezvényekre is sor kerül ugyanitt, illetve az SCH-Galériában. A rendhagyó kiállítás és festményvásár keretében Csurák Erzsébet, Fekete József, Gulyás Andrea, Kalocsai Zoltán és Neogrády Antal összesen közel 60 művét lehet megtekinteni és megvásárolni.

Art and Technology

„Az Art and Technology by Lexus programot azzal a szándékkal álmodtuk meg, hogy egy rendhagyó, figyelemfelkető kezdeményezéssel pezsdítsük fel a magyar kortárs művészeti életet. Hazánkban még viszonylag ritka, hogy nagy nemzetközi márkák támogatóként jelenjenek meg kortárs művészeti programokban, reméljük projektünkkel sikerül hagyományt teremteni. A Reálszisztéma, illetve az SCH-Galéria az első pillanattól fogva nyitottak voltak a koncepciónkra, és kiváló partnereknek bizonyulnak. Bízunk benne, hogy a programban résztvevő öt művész számára mind ismertségben, mind üzletileg jelentős értéket tudunk teremteni, és ezáltal hozzájárulunk a hazai művészeti élet és műgyűjtő kultúra további fejlődéséhez” – fogalmazott ifj. Schrankó Péter, az Art and Technology by Lexus projekt ötletgazdája.