Tóth-Vajna Zsombor: „Borsódzott a hátam, amikor megláttam az eredeti Mozart-partitúrát”

Tóth-Vajna Zsombor - fotó: Pandzarisz Tamás

Lobogó lelkesedésű zenész és higgadt, összefüggéseket átlátó orvos – mindkét leírás illik Dr. Tóth-Vajna Zsomborra, akinek két hivatásából tökéletes harmónia születik, és ez egész környezetére gyógyítóan hat. A billentyűs hangszerek specialistájával és karmesterrel februári csembalóestje előtt beszélgettünk.  

– Ismerős terep a Régi Zeneakadémia Kamaraterme, hiszen számos alkalommal léptél már fel itt, azonban ez lesz az első önálló ested.  

– Izgalommal teli várakozással tekintek erre a lehetőségre, hiszen akarva-akaratlanul felidézem magamban a drukkot, és nagyon várom, hogy visszatérjek vizsgakoncertjeim színhelyére.

– Mit adott neked a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen eltöltött idő?

– Itt tanultam meg kihozni magamból a maximumot, és megtölteni a régi zenét modern tartalommal, úgy, hogy a mai ember számára is legyen mondanivalója. Ebben Dobozy Borbála segített (a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Csembaló tanszakának vezetője), tőle kezdtem csembalót tanulni, először magánúton, majd egyetemi keretek között. Később Spányi Miklóshoz kerültem, akitől az improvizáció művészetét sajátíthattam el. A Zeneakadémia kiváló hely a kapcsolatépítésre, például Batta Andrással együttműködésben jöhetett létre az a hét közös epizód, amelyet az M5 csatorna Hangvilla című műsorában készítettünk el, bemutatva az egyes billentyűs hangszereket. Véleményem szerint kiváló ajánlólevél, ha valaki a budapesti Zeneakadémiáról érkezik, számos pozitív visszajelzést kaptam pályámon, amikor meghallották, hogy itt végeztem. Külföldön egyöntetűen elismerik a magyar klasszikus zenei kultúrát, nincs olyan zenész, aki ne ismerné Bartók, Kodály, Dohnányi nevét. Büszke vagyok rá, hogy ide járhattam.

– Bár a Zeneakadémián Csembaló szakot végeztél, később az amszterdami Sweelinck Konzervatóriumban orgona, csembaló- fortepiano- és klavikordművész diplomát is szereztél. Miért döntöttél amellett, hogy a február 28-i koncerten csak csembalón játszol?

– Mikor a műsoron gondolkoztam, a Magyarországon ritkán hallható, a restauráció korának billentyűs, azon belül csembalóra íródott darabjai tűntek a legérdekesebbnek, így adta magát, hogy ezúttal a csembaló lesz a hangszerem.

– Két angol zeneszerző munkássága áll a hangverseny középpontjában. Hogyan került hozzád közel az angol zene?

– Amszterdami mestertanulmányaim alatt szerettem meg az angol zenei hagyományt, köszönhetően csembalótanáromnak, Richard Egarr-nek. Az ízig-vérig angol, világhírű Purcell-szakértő magával hozta az angol kóruszenei kultúrát, amely hamar magával ragadott. E szenvedélyem ma ott tart, hogy éppen a saját doktori kutatásomra készülök a londoni Royal College of Music-ba, ahol 2020 szeptemberétől Purcell és Blow billentyűs műveinek korhű előadói gyakorlatát kutatom majd. A művészi aspektusok vizsgálata mellett a korabeli orgonákra, csembalókra is kíváncsi vagyok, és szeretném megtalálni a repertoár korhű megszólaltatásának izgalmas lehetőségeit. Bízom benne, hogy a három év múlva elkészülő publikációmat a magyar orgonista-csembalista növendékek is használni tudják majd ahhoz, hogy ezt a zenét beillesszék saját repertoárjukba.

A régi billentyűshangszer-specialista és karmester Tóth-Vajna Zsombor a fiatal magyar zenész generáció kiemelkedő alakja. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Miskolci Egyetemen szerzett kitüntetéses csembaló és orgona diplomákat Spányi Miklós, Dobozy Borbála növendékeként, majd mestertanulmányait az amszterdami Sweelinck Konzervatóriumban folytatta, ahol Menno van Delft, Richard Egarr és a legendás Jacques van Oortmerssen irányításával kapott orgona, csembaló- fortepiano- és klavikordművész diplomát. Általános orvosi diplomát is szerzett a budapesti Semmelweis Egyetemen, ahol jelenleg PhD tanulmányokat is folytat. Európa számos országa mellett fellépett az Egyesült Államokban is, mint szólista négy billentyűs hangszeren (csembaló, orgona, klavikord, fortepiano) és karmesterként vagy különböző zenekarok continuo-játékosaként. Alapítója és művészeti vezetője a Harmonia Caelestis Barokk Zenekarnak, és szívügye a négykezes billentyűs muzsika állandó partnerével, ikertestvérével, Gergellyel Piano e Forte Duo néven, de rendszeres kamarapartnere Sümegi Eszter és Várdai István is. Felvételeket készített a Magyar Rádió és a Magyar Televízió felkérésére. Eddig három saját lemeze jelent meg: „A quattro mani” (2015), „Music for a while” (2018), „Il maestro e lo scolare” (2019). Tóth-Vajna Zsombor 2013-ban megkapta a Semmelweis Egyetem egyik legnagyobb elismerését, a Kerpel-díjat, 2015-ben a La Femme Magazin Magyarország 50 legtehetségesebb fiatalja közé választotta, a Nemzeti Erőforrások Minisztériumában a „Nemzet Tehetségeiért Ösztöndíj” háromszoros nyertese, 2019-ben Bach Fesztiváldíjat kapott. 2020-tól a londoni Royal College of Music doktori hallgatója, témája a 17. századi angol billentyűs zene előadói kérdései.

A Royal College hatalmas kottatárral rendelkezik, hála a lordok kéziratgyűjtő-szenvedélyének. Amikor nemrég meglátogattam a testvéremet, bevitt engem a könyvtárba, ahol ritka kincsekre bukkantunk. A könyvtárostól megkérdeztük, megnézhetnénk-e az állomány legértékesebb darabját, Mozart C-moll zongoraversenyének kéziratát (amely mai áron 5 millió fontot ér). Azt gondoltuk, néhány papír kitöltése, és egy hosszú várakozás után megtekinthetjük esetleg a facsimile példányt, de legnagyobb megdöbbenésünkre a könyvtáros pár másodperccel később már elénk is tette a gyönyörű kötésű, eredeti partitúrát! Borsódzott a hátam, amikor a kotta első oldalát felnyitva olvastam Constanze Mozart saját kezűleg írt címzését: „Drága férjem zongoraversenyének első kézirata”. Létezik ennél különlegesebb pillanat egy zenész életében? A remekmű megtekintése után még Händel végrendeletéhez, és Rossini sajtszenvedélyéről írott leveléhez is hozzájutottunk.

– Ezek után érthető, miért Purcell és Blow köré épül a repertoár. Mesélj bővebben a két szerző életútjáról!

– Purcell zenekari muzsikáját gyakrabban játsszák Budapesten, gondoljunk csak a Tündérkirálynőre, vagy a Dido és Aeneasra. Billentyűs műveinek megismeréséhez és megértéséhez viszont érdemes megvizsgálni a történelmi hátteret is: amikor II. Károly száműzetése után visszatért Angliába, magával hozta a tizenhetedik századi francia zenekultúrát (XIV. Lajos királynál töltötte száműzetését), felesége miatt pedig rengeteg olasz muzsikus érkezett az udvarba. E két hatás befolyásolta a tizenhetedik századi angol billentyűs zenét, és ezért összetéveszthetetlen Purcell zenei nyelvezete más szerzőkkel. John Blow a Westminster apátság orgonistája és Purcell mestere volt, aki legtehetségesebb növendéke javára lemondott előkelő pozíciójáról. A posztot azonban visszaörökölte tíz évvel később Purcell korai halála miatt.

– Ikertestvéreddel közös szenvedélyetek a zene, de a Semmelweis Egyetemet is mindketten elvégeztétek. Milyen arányban képviselteti magát e két hivatás az életetekben?

– Gyermekkorunkban szüleink bíztattak minket, hogy válasszunk polgári szakmát is, hiszen ki tudja, hogyan alakul az élet, és a zenészi pálya bizonytalanná válhat. Magamat nyolcvan százalékban tartom zenésznek, sokat koncertezem itthon és külföldön, emiatt a praktizáló orvosi pálya nem fér bele az életembe. Gergelynél fordított volt az arány, ő az egyetem elvégzése után belépett a szakorvos képzésbe, és letette a szakvizsgát gyermekgyógyászatból. A csavar a történetben, hogy ő most a londoni Royal College of Music-on végzi a Fortepiano mesterszakot, tehát most már ő is a zenének szenteli életét. A zene olyan szerelem, amelytől nem tudunk szabadulni!

Tóth-Vajna Zsombor és Gergely – fotó: Pandzarisz Tamás

– A koncertező zenészélet mellett azért belefogtál egy orvosi PhD megírásába, amelyben a perifériás érbetegség magyarországi előfordulását kutatja, és a jövőben tervezed a zeneterápia témakörének mélyebb megismerését is. Úgy tűnik, megtaláltad a zene beemelésének módját orvosi hivatásodba. Miképpen épül be a biológia és az orvoslás a „muzsikus mindennapokba”?

– Mi, zenészek, extrém nyomásnak vagyunk kitéve, szabadnap nélkül a hét minden napján gyakorolnunk kell. E bevett gyakorlattal szemben én hiszek a heti egy pihenőnap létjogosultságában, törekszem is ennek megtartására. Ha élettani szempontból nézzük, nem csak a gyakorlástól, a pihenéstől is rögzül egy zenemű, ekkor fejlődnek az agyi kapcsolatok a szürkeállományban. A dolgok alvás alatt, a nyugalmi fázisban érnek. Ha valaki halálra gyakorolja magát, akkor már a gyakorlás sem effektív. Kutatásokkal bizonyították, hogy koncentráltan négy órát lehet gyakorolni, ezután az agy képtelen több információ befogadására. Amikor gyakorolok, hatvan percbe rendszerint beépítek tizenöt perc szünetet is, hogy az agyam ne telítődjön túl információval, továbbá havi három fellépésnél nem vállalok többet, hasonló okok miatt. Nemcsak az időbeosztásnál, hanem a testi-lelki jóllét megőrzésénél is sokat segít a tudatosság. Megfigyeltem magamon, hogyha játék közben izgulok, felhúzom a vállaimat, vagyis felesleges izommunkát végzek. E rossz tartás kihat a testi-lelki állapotomra és a teljesítményemre, ezért törekszem a tudatos ellazulásra. Azt is megtanultam, hogy ha az ember mindig másokhoz hasonlítja magát, sosem lesz boldog. Mindig lesz tehetségesebb, szorgalmasabb, virtuózabb vagy szerencsésebb zenész. Mindenkinek magának kell megtalálnia, hogy mit szeretne elérni.

– Ha a „hivatás” fogalomra gondolsz, mi jut eszedbe, és hogyan éled ezt meg a saját életedben?

– A hivatás azt jelenti számomra, hogy a foglalkozásomat elhivatottságból, és nem pusztán pénzkereseti céllal űzöm. Célja van a tevékenységemnek, amely akkor a legnemesebb, ha emberekhez kapcsolódik. Egyik kedvenc mondásom a XVII. századi csembalók fedelén látható felirat: „Musica laetitiae comes medicina dolorum”, vagyis „A zene társ a vígasságban és gyógyír a fájdalomra”. Úgy vélem, az orvoslás és a zenélés is hivatás, az egyik a testet, a másik a lelket gyógyítja. Hatalmas öröm, hogy mindkét hivatásommal gazdagíthatom mások életét.