A nemzeti összetartozás éve és eszméje előtt tisztelegve kerül sor augusztus 19-én este egyik legfontosabb nemzeti operánk, a Bánk bán díszbemutatójára. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad közönsége, a Coopera szárnyai alatt létrejött, a Kossuth-díjas rendező, Vidnyánszky Attila által színpadra állított produkció főbb szerepeiben többek között Molnár Leventét, Fischl Mónikát és Mester Viktóriát hallhatja és láthatja majd. A készülő előadás karmesterével, a Liszt Ferenc-díjas, Érdemes Művész Kesselyák Gergellyel többek között arról beszélgettünk, miért lesz különleges ez a bemutató.
– Miben lesz más ez a produkció, mint az eddigi Bánk bán előadások?
– Az elmúlt több mint egy évtizedben a magyar előadói gyakorlatot a Bánk bán ősverziók kutatása jellemezte, azelőtt közel hetven éven át pedig a Nádasdy-Oláh-Rékai által átdolgozott tenor verzió terjedt el sztenderdként. Olyannyira, hogy abba bármelyik énekes azonnal be tudott ugrani, a közönség is ismerte, sőt a film is az alapján készült. Játszottuk tehát 70 évig ezt az átdolgozott tenor változatot, majd az elmúlt tíz-tizenöt évben az ősverziók három variánsát, viszont eddig még sosem láthattuk Nádasdyék bariton verzióját, pedig a zenekutatók szerint eredetileg abban a hangfekvésben dolgozták át a művet. Bár sehol nem találtuk meg ezt, Silló István, Medveczky Szabolcs és én próbáltuk rekonstruálni az egyébként ismert bariton ősverzió és Nádasdy-tenor változat segítségével.
– Ősverziók? Ezek szerint több is létezik?
– Akkoriban még nem volt nyomtatás, kéziratos formában maradtak fenn a különböző kották, amik eltérnek egymástól attól függően, hogy ki és hogyan másolta le őket. Az ősverzió sem egy szentírásként kőbe vésett mű, amiből csak egy létezik. A kutatások során többször változott a vélemény arról, hogy mit tartanak éppen annak, de én mindegyikkel szemben a Nádasdy verziót tartom jobbnak.
– Miért amellett teszi le a voksát?
– Ez a változat sokkal inkább megfelel a mai közönség igényeinek, illetve a Bartók és Kodály által felállított prozódiai elvárásoknak is. A dramaturgia, ezzel együtt a zenedramaturgia is sokat változott: sokkal lendületesebb, kevesebb megállás és kiállás van benne. Nem torpan meg a zenei és a drámai folyamat, az egyes jelenetek átfolynak egymásba. Olykor a drámai és a lírai jelenetek sorrendjébe is belenyúltak az előadás sodrása érdekében, nem feltétlenül tartották meg az Erkel és Egressy által írtat, így maga a történet is jobban követhetővé vált.
– Budajenőn él, és a természet közelsége láthatóan fontos szerepet játszik az életében. Az alkotó tevékenység során is szüksége van rá?
– Bár a belvárosban is tudtam alkotni, és büszke vagyok rá, hogy Budapesten, az albertfalvai lakótelepen nőttem fel, mert kétségkívül gyönyörű ez a város, nekem itt túl nagy a nyüzsgés. Néha jól esik a pezsgés, jó együtt lenni a kollégákkal és a sok baráttal, de vágyom a természet közelségére. Egy olyan helyre, ahol sok a fa, szép tájakon lehet biciklizni, és látni lehet a távoli horizontot. Már gyermekként is egy Szombathely melletti faluban töltöttük a nyarakat a testvéreimmel, és nagyon élveztem a szabadság érzését.
– Emiatt a szabadságérzet miatt szereti a repülést is?
– Igen, és magukat a reptereket is. Az ember még fel sem száll, máris egy hatalmas területet lát át.
– A repülés is gyermekkora óta vonzotta?
– Érdekes módon nem. Pedig édesapám testvére, a keresztapám híres pilóta, többszörös vitorlázó világbajnok, a nyíregyházi főiskola oktatója volt, akinek a nevéhez sok szabadalom kapcsolódik, főleg a repülőgépépítés terén. Mindenki ismeri és szereti a szakmai körökben, de nem ő vezetett be a repülés rejtelmeibe. Elég későn kezdtem hozzá: 2003-ban kezdtem szimulátort vezetni, majd 2006-ban ültem be egy oktató mellé, és ki sem szálltam onnan addig, amíg az első engedélyemet meg nem szereztem, amit azóta már sok mindennel kiegészítettem. (Nevet.) De gyermekként még nem vonzott a repülés.
– Nem úgy, mint a karmesteri pálca. Ha jól tudom négyévesen a televízió előtt állva már Beethovent vezényelt. Ma is ő áll legközelebb a szívéhez a zeneszerzők közül?
– Valóban Beethovennek köszönhetően őrültem bele ebbe az egészbe, de most nem sorolnám a kedvenceim közé. Verdi, Puccini és Wagner azok, akik a vérmérsékletemhez a legközelebb állnak, és van három zseni – Bach, Mozart és Sosztakovics – akikre alkotóként nézek fel. Az én szememben ők képviselnek egy olyan zenész, komponista, alkotói színvonalat, ami kiemelkedővé teszi őket.