Szeptemberben is vár mindenkit a Tokaj Fesztiválkatlan

Szerző:
- 2020. augusztus 12.
Rúzsa Magdi

Az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza a Tokaj Fesztiválkatlan augusztusban és szeptemberben várja a kikapcsolódni vágyókat, a kultúra iránt érdeklődőket. Három játszóhelyen, a Fesztiválkatlan Nagyszínpadán, Teátrumában és a Paulay Ede Színházban koncertekkel, humoresttel, neves szakemberek előadásaival, színházi produkciókkal várják a nézőket.

- hirdetés -

A Nagyszínpadon augusztus 19-én az István, a király rockopera koncertváltozatát láthatják Feke Pál, Dolhai Attila, Novák Péter és még számos kiváló szólista előadásában. Rúzsa Magdi a tavalyi nagy siker után idén is ámulatba ejti tokaji közönségét, augusztus 22-én az ismert slágerek mellett az Aduász című albumáról is előad dalokat. A nyár utolsó hétvégéjén egy klasszikus alapmű, A Pál utcai fiúk története elevenedik meg a színpadon Dés László-Geszti Péter szerzőpáros slágereivel, a Pannon Várszínház előadásában. Hadházi László önálló estjével érkezik, ígéri, hogy viccekből, poénokból, gegekből nem lesz hiány, hiszen humorból sosem elég.

Bereczki Zoltán hazánk egyik legnépszerűbb előadóművésze, aki a legismertebb slágerekből összeállított akusztikus koncertjével érkezik augusztus 14-én a Teátrumba. Tompos Kátya, Takács Nikolas és a Jazzical Trio többek között hajdani táncdalfesztiválok sikergyárosait, legendás filmslágerek komponistáit és a hatvanas évekbeli zenés játékok alkotóit idézik meg augusztus 17-én. Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus segít megérteni, hogy vajon mi határozza meg sorsunkat, Prof. Dr. Papp Lajos pedig a mentális egészségtudatosságról tart előadást.

Az Illúzió Mesterei megújult műsorral térnek vissza Tokajba és ígéretükhöz híven augusztus 16-án a Paulay Ede Színházban ismét elvarázsolnak mindenkit. A világon legtöbbet játszott vígjáték augusztus 19-én Tokajban is látható: a Boeing Boeing – Leszállás Párizsban a bohózatok bohózata, félreértések sorozata, természetesen sok nevetéssel. Görög Ibolya protokoll szaktanácsadó szeptember 26-án pedig az együttélésünk harmóniáját biztosító viselkedési szabályokról tart izgalmas előadást.

A nyár hivatalos zárásaként mindenkit várnak augusztus 29-én a legnagyobb házibuliba! A Katlan Classic Party-n Cooky pörgeti a lemezjátszót, felcsendülnek a legnagyobb slágerek és egy fergeteges diszkó keretében így együtt búcsúztathatjuk az idei nyarat.

Bővebb információ ide kattintva.

Programok:

augusztus 14. (péntek), 20.00, Teátrum

Bereczki Zoltán akusztikus koncert

augusztus 16. (vasárnap), 18.30, Paulay Ede Színház

Az Illúzió Mesterei – (A Broadway Event és a 29. Zempléni Fesztivál közös szervezésben.)

augusztus 17. (hétfő), 20.00, Teátrum

The Great Hungarian Songbook – Tompos Kátya, Takács Nikolas, Jazzical Trio – (A 29. Zempléni Fesztivál szervezésében.)

augusztus 19. (szerda), 19.00, Paulay Ede Színház

Boeing Boeing – Leszállás Párizsban – A Sensum Arts előadása -(A Broadway Event és a 29. Zempléni Fesztivál közös szervezésben.)

augusztus 19. (szerda), 20.30, Nagyszínpad

István, a király – rockopera keresztmetszet – (A Broadway Event és a 29. Zempléni Fesztivál közös szervezésben.)

augusztus 22. (szombat), 20.30, Nagyszínpad

Rúzsa Magdi koncert – (A Broadway Event és a 29. Zempléni Fesztivál közös szervezésben.)

augusztus 28. (péntek), 18.00, Teátrum

Orvos-Tóth Noémi előadása – Családi örökségeink

augusztus 29. (szombat), 20.00, (esőnap augusztus 31.), Nagyszínpad

Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A PÁL UTCAI FIÚK – A Pannon Várszínház előadása

augusztus 29. (szombat), 23.00, Teátrum

Katlan Classic Party – sztárvendég: Cooky

szeptember 11. (péntek), 18.00, Teátrum

Prof. Dr. Papp Lajos előadása – A mentális egészségtudatosság

szeptember 19. (szombat), 18.00, (esőnap szeptember 20.), Nagyszínpad

MEGYÜNK A LEVESBE – Hadházi László önálló estje 

szeptember 26. (szombat), 18.00, Paulay Ede Színház

Görög Ibolya előadása – Hétköznapi protokoll

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo