Hantai Simon festménye, ahogy több mint száz műalkotás, a Ludwig Múzeum új gyűjteményi kiállításán látható. A képet nézve szinte elveszünk a tarka, színes festékfoltok rengetegében, mégis a mű a Fehérek című sorozat darabja, amelynek többi része is hasonló; színes és fehér mezők ritmikusan váltakozó mintázata. Hogyan készült a festmény, és miért kapta a sorozat a Fehérek elnevezést?
Hantai Simon festménye a Ludwig Múzeum gyűjteményének legnagyobb méretű darabja. Ennél nagyobb tárgy már nem fér be a múzeum teherliftjébe, amivel a raktárakból a kiállítóterekbe szállítják a műveket. Eredetileg ez a festmény sem fért volna el, de egy speciális eljárással a múzeum restaurátorai a kép széleit visszahajtották a keretre úgy, hogy a festmény egyáltalán ne sérüljön. Ez szükséges volt annak érdekében, hogy a képet keretre feszítve lehessen kiállítani. A művész 2014-es retrospektív kiállítása előtt nem volt keretezve a kép, hanem fentről rögzítve lógott, akár egy nagy lepedő. A kiállításra Hantai családjának kérésére keretre került a festmény. Így a vászon „redőzött” mintázata új módon vált láthatóvá.
Hantai Simon a hatvanas évektől kezdve új technikával kezdett festeni, amelynek neve „pliage-módszer” (jelentése: hajtás, redő). Lényege, hogy festés előtt összegyűrte a vásznat, és csak azokat a részeket festette meg, amik az ecsettel elérhetők. Amikor megszáradt a festék, kihajtogatta a vásznat, így egy sajátos absztrakt mintázatot hozott létre. Hantai művészetét teljesen átalakította az új módszer. Ekkortól kezdve csak ezzel a technikával alkotott, amelyet megújítva, fejlesztve egyre több variációt hozott létre, amilyen a hetvenes évek első felében született Fehérek sorozat is.
És hogy miért kapta a sorozat ezt az elnevezést? Ahogy Hantai nyilatkozott, nem az a fontos a vásznon, ami be van festve, hanem azok a részek, amelyek a hajtogatás miatt üresek és fehéren maradtak. Ez tulajdonképpen egyfajta mesterségesen előidézett vakságként is értelmezhető, a művész szavait idézve: „a retina csendje”.