A Budapesti Operettszínház egyik legnépszerűbb musicaljében Cseh Dávid Pétert üdvözölheti a közönség Szörnyeteg szerepében. A fiatal tehetség 12 éves kora óta szerepel különféle színházi előadásokban, 2014 óta a Budapesti Operettszínház tagja. Azóta több nagyobb szerepben is láthatta a közönség, utoljára a Tajtékos dalokban Boris Vianként, hamarosan pedig Szörnyetegként is bemutatkozik. A vele készült interjúból megtudhatják, milyen érzés egy Disney karakter bőrébe bújni.
– Jelenleg A Szépség és a Szörnyeteg musicalre próbálsz. Miben kihívás számodra a darab?
– Úgy gondolom eddig nagy jó szerepekkel áldott meg a sors, igazából az első nagy szerepem és a mostani között sok párhuzam vonható. 2017-ben Quasimodot játszottam a Notre Dame-i toronyőrben. A darab zeneszerzője csakúgy, mint A Szépség és a Szörnyetegnek Alan Menken volt, de a két karakter is nagyban hasonlít. Mindkettő furcsa nagy jelmezzel jár, nagyon csúnyák, de a végén széppé válnak az emberek szemében. Őszintén megvallva részben emiatt és mert mély hangfekvésem van és a szerep is mély hangfekvésű, könnyebb feladatra számítottam. Az elődeim ugyan figyelmeztettek, hogy nem olyan egyszerű Szörnyeteget játszani, mint gondolnám, de azt hittem csak rémítgetnek. Ezt a szerepet a jelmez teszi nehézzé, iszonyatosan meleg és kihívás benne úgy mozogni a színpadon, hogy ne akadjon bele semmibe, viszont minden nehézség ellenére is egy csodálatos szerep, meghálálja a befektetett munkát.
– Furcsa, hogy a maszk miatt a közönség tulajdonképpen nem látja az arcod?
– Amikor az Operettszínházba kerültem és elkezdtem előadásokat nézni stúdiósként nekem ez volt a kedvenc darabom, látványilag és zeneileg is. Nagyon szerettem volna egyszer eljátszani a Szörnyeteget, úgyhogy kimondottan örülök, hogy ez megvalósul. A maszk valóban egy elég nagy részt eltakar az arcomból, amit nem takar el, az is kivan sminkelve, úgyhogy gyakorlatilag akár más is lehetne alatta, kívülről szinkronizálhatnám. De jó oldala is van, hiszen ad egy olyan teret, amiben sokkal nagyobbakat játszhat az ember és kell is nagyobbakat játszania. Itt ugyanis azok a minimális gesztusok, amiket az arcával kifejez a művész nem érvényesülnek. Nagyobb mozdulatokat kell tenni és lassabban kell mozogni, erre figyelmeztetett Böhm György rendezőúr. Szóval meglehet találni azokat az utakat-módokat, amivel helyettesíteni lehet az arcmimikát.
– Milyen érzés így készülni az előadásokra, hogy a vírushelyzet miatt napról napra változások történnek?
– Nehéz kezelni ezt a helyzetet, a színészek és a színházak számára is, főleg a döntések hirtelensége miatt. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy bizakodóak és higgadtak maradunk. Nézőinknek azzal tudjuk ezt az egészet jóvátenni, hogy mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy kellemesen kikapcsolódjanak az előadás közben. A színház minden előírást betart, tényleg teljesen biztonságos. Csak remélni tudom, hogyha ez az egész elül, akkor a színházi szakma és a színházi világ a lehető leghamarabb fog regenerálódni.
– November első hétvégéjén nemcsak a Szépség és a Szörnyetegben láthat a közönség, hanem a Tajtékos dalokban is. Nehéz egyszerre megélni két ennyire eltérő karaktert?
– Alapvetően Magyarországon, így az Operettszínházban is egészen más dolgunk van, mint például a nyugaton lévő kollégáknak a Broadway-en vagy a West End-en, ahol egy darabot akár hónapokig játszanak. Heti nyolcszor egy szerepet ölt fel a színész, gyakorlatilag abban él. Ezzel szemben mi itt hozzá vagyunk szokva, hogy egy hónapban akár 5-10 szerepet is fel kell vennünk magunkra, folyamatosan szöveggel felkészülni, átgondolni az egész darabot magunkban. Úgyhogy ez ad egy olyan rutint, aminek a segítségével meg lehet oldani, hogy egy nap alatt két karakter bőrébe is belebújjon az ember. Természetesen ilyenkor odafigyelünk a rendezőkkel, hogy mennyire megterhelő éneklésileg, lelkileg, vagy fizikailag a két szerep, és mindig megtaláljuk a kivitelezhető utat.
Az interjút készítette: Molnár Evelin