A Magyar Zene Háza állandó kiállítása egy olyan, nemzetközi szinten is egyedülálló zenetörténeti tárlat lesz, ahol a látogató úgy sétálhat végig a zene történetén, hogy közben azt érezheti: jelen van a múltban. Útja közben különféle élményekben, interakciókban és játékokban lesz része, de a főszerep végig a zenéé lesz – egyedi hangvilágban és magas minőségben.
A Magyar Zene Háza állandó kiállításának koncepciója rengeteg együtt gondolkodással és komoly csapatmunkával formálódott és finomodik jelenleg is. Az épület földszint alatti részén három teret alakítanak ki: az állandó és az időszaki kiállítás helyét, illetve itt épül fel a hangdóm is, ahol különféle akusztikai élményekkel gazdagodhatnak a látogatók.
A Magyar Zene Házának állandó tárlata az európai zenetörténeten vezeti végig a látogatókat, de közben természetesen a magyar zenetörténet csúcspontjain lesz a hangsúly. A Batta András zenetörténész vezette szakmai csapat által kialakított történeti áttekintést hét nagy fordulópontra fűzték fel, úgy, mintha a kiállítótérbe való belépéstől az onnan való távozásig egy előadást néznének végig a látogatók, meghatározott dramaturgia alapján.
A tárlat tehát az európai zenetörténet hét nagy fordulópontja köré épül, amelyeket egy remek szakértő csapat – a MOME kiállítás-dizájnnal foglalkozó oktatóitól kezdve a londoni Victoria and Albert Museum kurátorán át a kiállítás tervezőkig – látványban is megfogalmazott. Ennek óriási szerepe van, mert a zene történetét vizuálisan is szeretnék átélhetővé tenni, de úgy, hogy közben a látogatókat arra ösztönözzék: használják a fülüket is.
Az állandó kiállítás a zene keletkezésével, egy a természet és zene egységét kifejező őserdővel indul, illetve nem írott zenei műfajként ide illeszkedik a magyar népzene is. Egy emberpár életén keresztül mutatják be a magyar népzenét, így illusztrálva, hogy az ember életét a születéstől a halálig végig kísérte egy ősi zenei, ének- és tánckultúra. Az első fordulópont az írott zene megjelenése, a középkor egyházi zenéjével, és a polifónia kialakulásával. Ezt egy templombelső modellezi, amelyen át eljutunk a 16. század végére, a pompás, többszólamú hangzáshoz, majd jön az újabb fordulat: az opera térnyerése. Monteverdi operái az emberközeli érzelmeket a zene részévé tették, és ebben az időszakban a klasszikuszenei hangszerek is beköltözhettek az otthonokba.
A negyedik részben virtuális terepasztalon elevenednek meg a zenetörténet szempontjából fontos, 18-19. századi városok, köztük Velence, Párizs, London, Berlin, Bécs – vagyis az ezerarcú Európa. Ebben az egységben az érdeklődők megismerhetik Bach zsenialitását, meglátogathatják Haydnt Eszterházán, együtt utazhatnak Mozarttal, és úgy érezhetik, mintha belelátnának Beethoven gondolataiba. Kiemelten mutatják be a magyar nemzeti opera megszületését Erkel Ferenccel, Liszt Ferenc szerzeményei mellett pedig olyan fontos művek is felcsendülnek, amelyeknek ő készítette el a zongoraátiratát. Itt jelenik meg az operaházak és az opera műfajának összetettsége is.
A 20. századi zenetörténet elképzelhetetlen Bartók Béla és Kodály Zoltán nélkül, de ez a kor a kísérletek, az újító törekvések ideje is, Mahlertől Debussyn át a mai komponistákig, és ide tartozik a technológia fejlődése, a fonográftól a legmodernebb hanghordozókig és az elektromos hangszerekig, amelyek végig kísérik a mindent elsöprő populáris zenei stílusok térhódítását. A kiállítás végére eljutunk a saját korunkig, ha úgy tetszik: a mai „őserődig”, amikor rengeteg féle zene, zörej, zaj vesz körül bennünket, hogy aztán legvégül visszatérjünk az emberhez. Mert jó, hogy van technikai fejlődés, de az édesanya mégis a saját énekével nyugtatja meg a gyermekét, azaz: a zenével való közvetlen viszonyunk, történjék bármi, örökre megmarad.
A kiállítást interaktív módon, téralapú fejhallgatók segítségével járhatják végig a látogatók. Az audiovizuális élményekhez egy úgynevezett hangszerlabor is társul, ahol nemcsak hagyományos hangszereket próbálhatnak ki a látogatók, hanem például egy gesztusvezérelt robotzenekart vagy hanggolyópályát is, így azok is zenélhetnek, akiknek nincs hangszeres tapasztalata.
A Magyar Zene Házának egyik legizgalmasabb eleme a hangdóm lesz. Az egyik első hangdómot az 1970-es oszakai világkiállítás német pavilonjába készítette Karlheinz Stockhausen zeneszerző. Stockhausen építménye teljes gömb volt, hangszórókkal felszerelve, és a belsejében hat hónapon át napi nyolc órában zenéltek, a szerzők speciálisan erre a térre írt elektroakusztikus darabjait játszották. A Magyar Zene Házában a félgömbbé alakított térbe belépő látogató minden irányból hallja majd a Kárpát-medence különféle hangjait, legyen az kuruttyoló béka, csicsergő madár, vagy éppen a MÁV hangosbemondója.