A Magyar Zene Házának egyik legizgalmasabb eleme a hangdóm lesz – olvashatták korábbi cikkünkben. Az alábbiakban részletesen megismerhető, hogy milyen történelmi előzményei voltak ennek a térnek, és hogy miért lesz különleges.
Bizonyos nyelvekben a katedrálist is dómnak nevezik, ami a templom rangjára vonatkozik. Ugyanakkor a dóm építészeti formaként is értelmezhető: kupolás alakzat, amely majdnem gömb. A gömb héja visszaveri azokat a hangokat, amelyek lentről érkeznek, innen a tér különleges, földöntúli hangzása. A legszebb az, amikor zene szólal meg a gömb legmagasabb pontja alatt: ilyenkor úgy érezzük, mintha a szférák zenéjét hallanánk. Ezzel magyarázható, miért kedvelték a templom-építésekben a dóm-formát.
Az akusztikai élmény a 20. század második felének néhány jeles építészét és zeneszerzőjét arra ihlette, hogy a dóm hanghatását kifejezetten zenei célokra használják fel. Az egyik nagy úttörő a görög Iannis Xenakis (1922-2001) volt, aki a görög polgárháborúból menekülve, Párizsban a világhírű építész, Le Corbusier irodájában dolgozott, és érdekes, avantgárd épületeket tervezett, miközben ugyancsak érdekes és avantgárd zeneműveket komponált. Az egyik kompozíciójának kottaképe szolgáltatta a vizuális mintát az 1958-as brüsszeli világkiállítás Philips-pavilonjához, amely parabola-hiperbola formájú volt, és elektroakusztikus zene vette körül a látogatókat (Xenakis: Concret PH). Érdekesség, hogy a zene alapját az izzó, sistergő faszén hangzása képezte, persze némileg átlényegítve.
Tizenkét évvel később, Oszakában, az 1970-es világkiállításon megismétlődött a kísérlet, ugyancsak a Philips pavilonjában, de gömb formában. A művészi koncepció az akkoriban legnagyobb hatású német komponistától, Karlheinz Stockhausentől (1928-2007) származott, aki monumentális elektroakusztikus művei révén az új zene egyik vezető egyéniségének számított. A gömb belső falának struktúrája geometrikus csillag-struktúrát alkotott, amely mögött 50 hangszóró rejtőzött. A tér közepén helyet foglaló közönség úgy érezhette, hogy „benne van” a körülötte hangzó, kavargó zenében, tehát a zenét is három dimenzióban, tér-élményként élhette át. Stockhausen kompozíciói mellett más, kortárs zeneszerzők is helyet kaptak ebben a repertoárban, sőt élő klasszikus művek (Bach, Beethoven) is elhangzottak a különleges térben.
Ezekre a zseniális elődökre építve tervezték meg a Magyar Zene Háza hangdómját, amelynek héj-szerkezete nemrég készült el. A hangdóm az épület mélyén helyezkedik el, a nagy kiállító-terek mellett. Körülbelül 60 látogatót képes egyszerre fogadni, akik a tér közepén állva csodálhatják meg a 360 fokos kör-hangzást, amely azt az érzetet kelti majd, hogy a megjelenített hangok és forrásaik megfogható közelségben vannak.
A Magyar Zene Háza Mindenekelőtt-sorozatának alábbi felételén Szalóki Ági a Fúdd el, jó szél, fúdd el című moldvai altatót énekli az épülő hangdómban:
A hangdóm a hangzó világ univerzumára hívja fel a figyelmet – ebben az értelemben a planetáriumhoz hasonlítható. Egyaránt alkalmas a természet hangjainak begyűjtésére és persze mindenekelőtt énekes, hangszeres zenék egyedülálló megszólaltatására. Mindehhez a hangdóm kupolájára kifeszített felületen vetítés társul, ami a csillagos égtől a föld alatti barlangvilágig bármilyen, a hangokkal összefüggő vizuális élmény felidézésére alkalmas. A hangdómba egyedi projekteket szánnak: a világ hangjainak megjelenítését, kiemelten fókuszálva a Kárpát-medence hangzó világára. Mindemellett ismeretterjesztő programokat és nem utolsó sorban olyan komplex műveket mutatnak be, amelyeket a hangdóm sajátosságára, auditív és vizuális adottságára komponálnak zeneszerzők, a zene bármely területéről.
A hangdóm transzcendens élményt lesz képes nyújtani.