A Budapesti Vonósok online koncerttel ajándékozza meg idén 88 esztendős alapítóját

Szerző:
- 2020. december 27.
88 éves Botvay Károly - forrás: Budapesti Vonósok

A világ egyik leghallgatottabb komolyzenei felvételével büszkélkedő Budapesti Vonósok 2020. december 29-én, a Zeneakadémián nagyszabású online koncerttel ünnepli alapítóját, a 88 esztendős Botvay Károly csellóművészt

- hirdetés -

A járványhelyzet alaposan felforgatta a kulturális, azon belül is a klasszikus zenei életet. A zenekarok koncerteket, sőt, egész évadokat töröltek, a hangsúly pedig a digitális térre helyeződött át. A Budapesti Vonósok sem most kezdte az ismerkedést ezzel a területtel. Talán kevesen tudják, de Vivaldi Négy évszak ciklusából készült felvételük a maga 220 millió feletti nézőszámával az egyik legnépszerűbb klasszikus zenei a YouTube-on.

A Budapesti Vonósok sok más klasszikus zenei együtteshez hasonlóan igyekszik az új, pandémia által kialakított helyzethez alkalmazkodni, és a hagyományostól eltérő eszközökkel élve kapcsolatot tartani a közönséggel. Az élő hangversenyek hangulatát ugyan semmi nem pótolhatja, de az online közvetítések segítségével mégis vissza tudjuk hozni a régi emlékeket, és persze szerezhetünk újakat is, a friss koncertek interneten történő követésével.

A Budapesti Vonósok december 29-én  a Zeneakadémia Nagytermében ad nagyszabású koncertet, amelyet egyfajta ajándéknak szán a 88 éves alapító-művészeti vezető Botvay Károlynak. 

A világhírű gordonkaművész több, mint hat évtizede a magyar zenei élet meghatározó alakja, szólistaként, kamarazenészként, zenekari zenészként, szólamvezetőként, együttesalapítóként, művészeti vezetőként és –  a szó legtágabb értelmében véve – pedagógusként. Különösen gazdag zenei tapasztalatát szervezőként, fesztiválalapítóként is kamatoztatta, és immár több mint negyven éve vezeti és formálja a Budapesti Vonósok kamarazenekart. Születésnapján Mozart, Händel, C. Ph. E. Bach és Dvořák művei csendülnek fel olyan szólisták közreműködésével, mint Perényi Miklós és a fiatal tehetség Aleksander Simic, aki Pilz Jánossal, a zenekar koncertmesterével muzsikál majd együtt.

Azonban senki ne egy megszokott hangversenyt képzeljen el, hiszen az izgalmas műsort videóbejátszások színesítik majd, amelyekben zenésztársak, barátok vallanak a Tanár úrhoz fűződő kapcsolatukról.

A koncert házigazdája Bősze Ádám, a művészt pedig többek között Vigh Andrea hárfaművész, a Zeneakadémia rektorasszonya, Vashegyi György karmester, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Tanács elnöke, Lencsés Lajos oboaművész, Ágoston András hegedűművész, Somodari Péter csellóművész, Dr. Bárdos Péter ügyvéd, a Zenekar egyik alapítója és hosszú ideig Kuratóriumának elnöke, valamint az ünnepi koncerten fellépő Pilz János és Perényi Miklós köszöntik majd. 

Perényi Miklós – fotó: Erdős Dénes

A koncert műsora: 

  • W.A. Mozart: B-dúr Divertimento KV 137 
  • Händel & Halvorsen: Passacaglia – közreműködik: Aleksander Simic 
  • C. Ph. E. Bach: B-dúr csellóverseny H. 436 – közreműködik: Perényi Miklós 
  • Dvorak: E-dúr szerenád op. 22

Botvay Károly

Eredetileg maga, Botvay tanár úr is a zenekarral tartott volna, de sajnos ezt megakadályozta a járvány, amelynek az ünnepelt is áldozatul esett, de ahogy zenésztársai megfogalmazták, a „tanár úr 88 évesen is erősebbnek bizonyult, mint a COVID”, és még gyengélkedve, de már otthonról követni fogja a születésnapi koncertet.

A Budapesti Vonósok ezzel szeretné megköszönni Botvay Károlynak azt a több évtizedes emberi és művészi munkát, amelyet mind az együttesért, mind a magyar klasszikus zenei életért tett. 

A koncert 2020. december 29-én 19:30-kor a zenekar honlapján és Facebook-oldalán, a Zeneakadémia honlapján is megtekinthető lesz, valamint a Papageno is sugározza.

Budapesti Vonósok a Zeneakadémián

Kedvcsinálóként tekintsék meg a Budapesti Vonósok egy hónapja felvett különleges, személyes ünnepi üzenetét, amely a zenekar reményei szerint idén több ezer család otthonába jutott el, és hozott örömet, meghittséget.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo