Papageno Radio
Promóció „Az SZFE modellváltásának távol kell maradnia a politikától”

„Az SZFE modellváltásának távol kell maradnia a politikától”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatában folyamatosan, külső és belső nézőpontból is vizsgáljuk a Színház- és Filmművészeti Egyetem aktuális helyzetét. Negyedik tematikus beszélgetésünkben a három határon túli magyar nyelvű színművészeti egyetem tanárait kérdeztük arról, hogyan látják az eseményeket. A beszélgetés résztvevői – Béres András, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára, az intézmény volt rektora és Doktori Iskolájának volt vezetője; Táborosi Margaréta, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója; és Visky András, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanára – egyetértettek abban, hogy egy modellváltás nem ördögtől való, de az egyetemi autonómia nem sérülhet egy ilyen folyamatban, a szakmai kérdésekben pedig nincs helye a politikának.

Az NKA és az MMA támogatásával megvalósuló beszélgetést Seres Gerda újságíró, a Kultúra.hu munkatársa vezette.

A beszélgetés időpontjában (november 29.) az egyetemi hallgatók félévének érvénytelenítése volt a legforróbb téma. Erről Táborosi Margaréta, aki jelenleg az SZFE Doktori Iskolájának hallgatója, úgy fogalmazott: „Nagyon abszurdul érzem magam, hogy igazolnom, igazolnunk kell, hogy igen, ott voltunk.” Sem Béres András, sem Visky András nem tudott beszámolni arról, hogy érvénytelenítettek volna egy félévet valamilyen rendkívüli körülmény miatt az egyetemükön; Táborosi Margaréta a 90-es évek háborús időszakát idézte fel példaként arra, hogy az extrém helyzetben, amikor a férfiakat behívták katonának, egy tanévet ha nem is érvénytelenítettek, de átformáltak. 

Mindhárman megosztották a tapasztalataikat saját egyetemük jelenlegi, a járványhelyzethez folyamatosan alkalmazkodó oktatási módja és lehetőségeinek tekintetében, abban pedig megegyeztek, hogy a színművészeti egyetemek gyakorlati tárgyait nehéz online oktatni. Vázolták egyetemük és fenntartójuk viszonyát, kiemelve, hogy lehetnek feszültségek egy intézmény és a fenntartója – mindhárom esetében az oktatási minisztérium – között, de a budapestihez hasonló beavatkozásról nem tudtak beszámolni. Az egyetemi autonómia folyamatos értelmezésre szorul, ezt pedig nem deklarációk biztosítják, hanem az az intézményi keret, ami ezt az autonómiát értelmezni tudja, az egyetemi autonómia pedig nem tabu, hanem konszenzus kérdése, mondta Visky András, aki hozzátette: az autonómia azt feltételezi, hogy a szenátus bonyolítja le a legfőbb egyetemi funkciók betöltésére szóló választásokat, ebben az államnak csak felügyeleti, nem pedig beleszólási szerepe van. „Én ezt nagyon fontosnak tartom, hiszen itt alkotó és tudományos közösségről beszélünk” – indokolta álláspontját. Visky úgy fogalmazott, szomorúnak tartja, hogy az SZFE diákjaira úgy tekintenek, mint akiket megvezettek. „Nem nagyon lehet diákokat megvezetni. Ez egy nagyon régi gondolkodásra vall” – mondta a kolozsvári egyetem tanára. Az nem az ördögtől való, hogy egy modellváltást egyszer csak fontosnak tart egy kormány. Visky leszögezte, egy kormánynak az a feladata, hogy a legmagasabb szintű oktatást biztosítsa, de a változást nem lehet azok nélkül és azok helyett véghez vinni, akik ebben oktatóként vagy hallgatóként részt vesznek. Véleménye szerint érdemes mérlegelni, hogy egy intézménynek milyen irányba kell nyitni, ezt azonban sohasem szabad elsietni, mert „annak az erkölcsi ódiumát senki nem vállalhatja magára, hogy egy-két nemzedéket feláldoz valamiféle célkitűzés érdekében”. Azt is leszögezte, hogy

a diákok nem lehetnek áldozatai semmiféle csatározásnak. 

Azt is kiemelték, hogy fontos lenne, hogy az ügy távol maradjon a politikai diskurzusoktól, ha változásra van szükség – és minden oktatási intézményben fontos az állandó fejlesztés –, annak szakmai alapokon, konszenzusosan kell megtörténni. Béres András értelmezésében a problémát nem az alapítványi forma jelenti, a fő kérdés az autonómia. „Nem jár együtt az egyetem alapítványi szervezése az önigazgatás lehetőségeinek a csorbításával. Az alapítványi egyetem mellett szól a szubszidiaritás elve” – szögezte le, hozzátéve, hogy ehhez az is hozzátartozik, hogy ha egy kisebb és alacsonyabb szinten szervezett intézmény el tud végezni bizonyos feladatokat, akkor egy magasabb szinten szervezett intézmény nem veheti át ezeket a feladatokat. A gyakorlatra ez úgy fordítható le, hogy az alapítvány kuratóriuma nem az egyetemtől vesz el az autonómiához tartozó hatásköröket, hanem úgy, hogy a minisztériumból vesz át és hoz az egyetem irányába kompetenciákat.

A beszélgetésben szó esett arról is, hogy mennyire mérhető az egyetemi teljesítmény. Béres megjegyezte, a művészeteknek is természete a verseny, ám ebbe kívülről nem lehet külső eszközökkel beavatkozni. „El szeretném azt a tévhitet oszlatni, hogy egy egyetem oktatási színvonalának megítélése szubjektív dolog volna” – fogalmazott Visky, aki transzparensen mérhető eredményeket sorolt az oktatói publikációktól a díjakon át a hallgatók elhelyezkedését mutató számokig, és Béres András is megerősítette, hogy egyetemek valójában mérési folyamatok közepette között léteznek, az akkreditációs testületeknek rendszeresen adatot kell szolgáltatniuk az eredményeikről.

A párbeszéd fontosságát és szükségességét, valamiféle nullponthoz való visszatérítését mindannyian kiemelték és elengedhetetlennek tartották, még akkor is, ha nem egyenlő pozícióból indulnak a felek, mert az egyik oldal már nagy veszteségeket szenvedett. Az egyetem közösségének több tagját megsértették, több törés történt alkotói, tanári pályákban, hangzott el a beszélgetés résztvevőitől. Béres András fontosnak tartotta, hogy a jog és az erkölcs közötti ütközési pontokat rendezzük. hiszen a jog, a törvények szabályozzák az életünket, de nem helyettesítik a morális mércét, különösen az oktatásban nem. Felidézte, milyen súlyos vetületei lehetnek az erkölcsi kérdéseknek: „A ’89. decemberi események után nálunk a diákság január hónapban összeült, és megszavazta, hogy a tanáraik közül, akik eddig őket tanították, kiket fogadnak el továbbra is oktatóiknak. Ez minden tanár és minden romániai egyetem oktatói számára nagyon nagy fordulópont volt.” Visky András a fogalmi zavarokról és a kettéosztottságról kijelentette, nincs jobboldali és baloldali színház, a keresztény művészet pedig sem esztétikai, sem ideológiai kategóriaként nem értelmezhető. „Üres halmazokat hozunk létre, jelentés nélküli nyelvet beszélünk” – foglalta össze. A beszélgetés résztvevői reménykednek abban, hogy a szituáció megoldódik, és miként Béres fogalmazott, „úgy, hogy ebből a magyar színházművészeti képzés, a magyar színházművészet nem kerül ki vesztesen”. 

Promóció

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X