Egy évvel ezelőtt debütált nagy sikerrel a Budapesti Operettszínházban az új elgondolásokban gazdag Anne Frank naplója című mono-opera. Rátóti Zoltán rendező, Túri Erzsébet díszlettervező, valamint Süle Dalma operaénekesnő osztotta meg benyomásait, élményeit a rendkívül különleges harmóniájú előadás kapcsán.

- hirdetés -

„Váratlanul ért az Operettszínház felkérése, de rendkívül megörültem a megbízásnak, hiszen kihívásnak bizonyult, hogy zenés színpadi művön keresztül mutassuk be Anne Frank naplóját – kezdi Rátóti Zoltán rendező, aki szerint bár számos remek feldolgozást megélt a történet, az egyszemélyes előadás egészen új lehetőségeket teremt.”

Grigori Frid kortárs zeneszerző dramaturgiája epizodikus szerkezetben, mozaikosan dolgozza fel Anne Frank naplóját. „Rengeteg monodrámát és monológot ismerünk – folytatja Rátóti Zoltán, azonban a mono-opera még kevéssé ismert. Ezzel az egyedi, szokatlan stílussal a hazai színpad szinte egyáltalán nem találkozott ezelőtt.”

„A napló Anne Frank sorsán keresztül képviseli egy kollektív trauma feldolgozásának lehetőségeit, amivel újra és újra foglalkozni kell, hiszen a Holokauszt ténye olyan súlyos társadalmi felelősség, amit a mai napig nem tudtunk kellőképpen feldolgozni. Méltóképpen kell emlékeznünk és emlékeztetnünk. A társadalmat ért traumákról folyamatosan beszélnünk kell, ugyanis a feldolgozatlan történetek nem törlődnek.”

Rátóti Zoltán – fotó: Rózsa Erika

A rendezői elképzeléseket tekintve az előadás nem Anne Frank áldozati szerepére fókuszál, hanem egy érett gondolkodású, életigenlő kamaszlányra. Az a személyiség tárul elénk, aki Anne Frank a tragédiák sorozata előtt volt. „Tudatosan törekedtünk, hogy ne azonnal a megrendítő állapot mutatkozzon, hiszen ez a lány egy életvidám, remek humorú ember volt. A terror eseményei fokozatosan jutottak el hozzá. Nagyon figyelmesen építkeztünk a karakterénél, hogy ne pusztán egy áldozati szerepben ismerjük meg őt, hiszen ennél sokkal árnyaltabb az ő története” – folytatja Rátóti.

 „Anne Frank látásmódja előremutatóbb, tudatosabb, mint egy átlagos kamasznak – teszi hozzá az Anne-t alakító Süle Dalma. Rendkívül lázadó, remek humorral van megáldva és nem fél szembemenni az árral. Bátran felvállalja, ha a társadalmi sztereotípiákkal kell szembeszegülnie, és az elvárásokkal ellentétesen kell állást foglalnia. Anne egyáltalán nem egy szobában gubbasztó, életunt, unatkozó egyéniségként, hanem ízig-vérig életigenlő és aktív lányként jelenik meg.

Süle Dalma (Anne Frank naplója az Operettszínházban) – fotó: Gordon Eszter

Süle Dalmát fiatalon érte a felkérés, a mono-opera műfaja pedig szokatlan volt számára, éppen ezért, mint mondja, „a próbafolyamat megterhelő volt, de a szerep által egy életre szóló ajándékot kaptam. Egyszemélyes előadásról van szó, nincs lehetőség pihenésre, a vokális és a színészi teljesítmény pedig egyaránt fontos. Egyszóval nem hibázhatok. Anne szerepe a legváratlanabb pillanatokban vált énekhangból beszédhangra és fordítva. Az egész előadás alatt szól a zene, ismernem kell annak minden hangját, ezért már fél évvel a próbafolyamat előtt elkezdtem vele foglalkozni. Mindehhez az alkotótársaimtól maximális segítséget kaptam, Rátóti Zoltán pedig egyenesen a tenyerén hordozott” – teszi hozzá.

A képzőművészeti alkotásnak ható tér multi-dimenziós látványvilágának kialakítása Túri Erzsébet munkája, amely hozzájárult ahhoz, hogy bár egyszemélyes darabról van szó, az Anne-t alakító Süle Dalma semmiképpen ne érezze egyedül magát. „Annyi minden történik a színpadon, a próbafolyamat pedig hihetetlen bizalmas és pozitív légkörben zajlott, így teljesen természetessé vált, hogy egymagam vagyok, az új barátaim pedig a kellékek. Hirtelen nem is tudom mit kezdenék azzal, ha megjelenne például egy katona, vagy Péter, Anne szerelme.”

Túri Erzsébet – fotó: Operettszínház

Túri Erzsébet a vizuális koncepcióról szólva elárulta, hogy nem kis kihívás elé állította az alapmű, amely gyönyörű részletgazdagsággal mutatja be Anne Frank naplójának világát. „Azon tűnődtem, miként lehetne a naplót magát megjeleníteni a térben? Egy fehér falfelületet választottam, amire vetíteni lehet mozgó filmet, a napló részleteit, Anne kézírását. Ebből a sík falból fiókokat lehet kihúzni, melyek olykor lépcsővé válnak, és az ég felé vezetnek. Ajtókat lehet kinyitni, melyek mögött titkok rejtőznek, régi tárgyak, ruhák, emlékei ízeknek, illatoknak, mosolynak és érintéseknek. El lehet bújni benne, vagy épp elzárni régi dolgokat, rossz gondolatokat. Ez az óriás szekrény vált a központi elemmé, ami az elménk működését, az emlékek előhívásának folyamatát reprezentálja.”