Online balettelőadások QR kódos süteményekért

Szerző:
- 2021. április 29.
Kovács Zsolt Vencel - fotó: B.F.E.
Kovács Zsolt Vencel - fotó: B.F.E.

A tánc világnapja alkalmából egy teraszon ülve, a süteményekre tett QR kódok segítségével tekinthető meg egy balettelőadás. Az első QR kódos süteményt Budapest mellett, Ajka, Bükfürdő és Telki kávézóinak teraszán fogyaszthatták el a vendégek. 

- hirdetés -

A teraszokon több rövid táncjelenetet nézhettek meg a vendégek, miközben kedvenc süteményüket fogyasztották. A QR kódok olyan előadók táncait rejtik, mint Szergej Polunyin, aki idén nyáron Budapestre érkezik vagy mint Kovács Zsolt Vencel, a Litván Nemzeti Operaház magyar táncosa.

A művész ebben a Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói által a koronavírus felépítése alapján készített zenére táncolt.

Az utcai előadást korábban a nemzetközi sajtó is méltatta, többek között a New York Times és a La Repubblica is foglalkozott a koreográfiával.

Kovács Zsolt Vencel, az akcióval kapcsolatban elmondta: „Kimondottan meglepődtem, amikor egy barátom elküldte azt a QR-kódot, amelyet az én előadásomról készítettek a cukrászok. Ugyanakkor egy kicsit irigy is voltam azokra, akik most egy-egy kávézóban ülve finom süteményeket kóstolhatnak. A táncosok ezt ritkán tehetik meg. Vigyázniuk kell „versenysúlyukra”. Különösen így van ez most, hiszen sokáig csak otthonunkban gyakorolhattunk. Most, hogy hamarosan újra megnyitnak a színházak is, a legjobb formában kell tartanunk magunkat.” – mondta a magyar táncos.

Az akció keretében több más QR-kódot is szeretnének a későbbiekben elkészíteni,

például a Magyar Állami Operaház A kalóz című online előadásáról. Ennek eredeti koreográfiáját a világhírű Marius Petipa és Konsztantyin Szergejev közösen készítette. A Magyar Nemzeti Balett táncosainak karaktereire szabott előadás Anna-Marie Holmes és Solymosi Tamás szakértelmét dicséri.

QR-kódos Sütemény - fotó: CS.M.

QR-kódos Sütemény – fotó: CS.M.

Az akció célja, hogy jelezze a vendégek felé, hogy a hazai, minőségi vendéglátó- és szállodaipar már felkészült az újranyitásra és hamarosan a kulturális intézmények is látogathatóak lesznek. Az akcióban arra is rávilágítottak, hogy ebben a vírusokkal teli időszakban érdemes majd a színházakban, azok környékén található kávézókban is QR-kóddal vagy bankkártyával fizetni, hiszen ezek jóval biztonságosabbak a készpénzzel való fizetésnél.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo