Július 23-án és 24-én este ismét felgyúlnak a fények, és örökzöld dallamok hangja tölti majd be az Oroszlános Udvart. Az operett legnagyobb örömünnepén, a Budavári Palotakoncerten többek között Homonnay Zsolttal is találkozhat majd a közönség, akivel egyebek mellett arról beszélgettünk, hogyan kapcsolódhat össze az ember a zene által Istennel.
– Az idei gála az Operettünnep címet kapta. Számodra mit jelent az ünnep szó?
– Az ünnep lényege, hogy különleges, és megtöri a hétköznapok menetét. A mostani gálakoncert is egy igazi ünnepi alkalom lesz, hiszen hosszú idő után végre újra egy nagyszabású eseményen találkozhatunk a közönséggel. Ráadásul egy olyan műfajjal teljesítjük be ezt az ünnepet, aminek a szárnyalás, a szenvedély és a mámor az egyik legfőbb sajátossága.
– Fontosnak tartod az ünnepeket?
– Szerintem jó néha megállni a hétköznapok taposómalmában, és örülni annak, ahol éppen tartunk, átadni magunkat az élménynek. De ennek belülről kell fakadnia. Fontos, hogy az ünnepi pillanatokat elsősorban magunkban hordozzuk, ne a naptár diktálja őket. Az pedig nagyon szerencsés és felemelő érzés, ha a kettő találkozni tud egymással.
– A tavalyi Palotakoncerten az Apacs dalban egy humorosabb oldaladat is megcsillogtattad. Ezúttal milyen produkciókban láthatunk?
– Nem áll tőlem távol a humor, szerintem az az ember egyik legalapvetőbb támasza, pillére. Sok esetben megoldás lehet, ha tudjuk humorral, öniróniával kezelni a konfliktushelyzeteket. Az idei gálán viszont az operett műfajának a heroikusabb, nagyívű dalait fogom énekelni: Barinkay belépőjét A cigánybáróból, Mister X belépőjét a Cirkuszhercegnőből és az Emlék duettet a Csárdáskirálynőből. Mindezt a Budai Várban, egy gyönyörű, elegáns helyszínen, ami még tovább fokozza ezeknek a daloknak a magasztos, ünnepi hangulatát.
– Az, hogy a szabad ég alatt csendül fel a zene, talán még emelkedettebbé teszi mindezt.
– A szabadtéri fellépések varázsa számomra abban rejlik, hogy olyankor a zene hatalma túllép a falakon, és megnyílik az út egyfajta misztikum számára. Ez az élmény annyira ki tudja nyitni az ember lelkét, felerősíti ezeknek a csodálatos, szenvedélyes dallamoknak a végtelen erejét, hogy az az érzésem, mintha a dalok kiáradnának a végtelenbe.
– A zene tehát egyfajta kapcsolódási lehetőség lenne a Mindenséggel?
– Ez az a nyelv, amelyen keresztül az ember a kezdetektől fogva közvetlenül beszélhet Istenhez. Nem véletlenül mondják, hogy „ahol a szó kevés ott kezdődik a zene”. Ezt egy-egy darab kapcsán is megfigyelhetjük: akkor csendül fel a dallam, amikor olyan erős érzelmek vannak, amiket prózával már nem lehet kifejezni. Vagy ott van az a genetikai kódoltság is, hogy ha az anyák altatót énekelnek a gyerekeknek, azzal már az anyaméhben megnyugtatják őket, mert közvetíti a szeretetüket. A zene nem tartozott azok közé a praktikus találmányok közé, amikre az életben maradáshoz szüksége volt az embernek. Az, hogy a zsákmányszerzés vagy egy-egy betegség elűzése reményében elénekeltek egy varázsdalt, nem garantálta a sikert. Az emberiség sokkal inkább az öröm érzése miatt kezdett el zenélni, hangszereket készíteni, mert a léleknek mindig is nagy szüksége volt rá.
Szilágyiné Tukács Orsolya készítette.
